Barion Pixel
Connect with us

Gabnai Katalin meséje színpadon

Hírek

Gabnai Katalin meséje színpadon

Gabnai Katalin A mindenlátó királylány című mesejátéka a Miskolci Nemzeti Színház műsorán.

Mesejáték két részben a magyar népköltészet motívumaira.

Tüskerózsa, az eladósorba került királylány apja csak ahhoz a kérőhöz adja hozzá gyermekét, aki el tud bújni a lány elől. Igen ám, de ez egyáltalán nem könnyű feladat, hiszen a királylány „mindenlátó”, és eddig mind a 99 kérőjét megtalálta. Ekkor érkezik János, a szegény kondás, hogy ő is szerencsét próbáljon. Barátai, az állatok segítségével először a Tisza mélyére bújik, utána a nap mögé, de Tüskerózsa mindenhol megtalálja. A királylánynak megesik Jánoson a szíve – meg belé is szeret -, és mivel nem szeretné, hogy a századik kérője is kudarcot valljon, el akarja küldeni az udvarból. De János nem adja fel, marad, és harmadszorra sikerül úgy elbújnia, hogy Tüskerózsa nem találja, így övé a fél birodalom és a lány keze.

Gabnai Katalin színikritikus, író, a hazai drámapedagógia jelentős alakja. Tévé- és rádiójátékai mellett több gyerekdarabot is írt, melyek témáját legtöbbször a magyar népköltészetből merítette. A mindenlátó királylány volt e gazdag pálya első mesejátéka.

Szereposztás

Tüskerózsa, királykisasszony: Pap Lívia
Király, Tüskerózsa apja: Szegedi Dezső Jászai-díjas
Jakab, udvaronc: Chajnóczki Balázs
Erzsi, szolgáló: Varga Andrea
János, kondásfiú: Keresztesi László
Anya, János anyja: Kerekes Valéria
Sas: Molnár Sándor Tamás
Holló: Simonfi Adrienn
I. Őr, Fekete herceg: Irlanda Gergely
II. Őr, Fehér herceg: Osváth Tibor
Hal, Rózsa: Ramocsa Emese

Díszlet- És Jelmeztervező: Juhász Katalin
Zene: Rossa László
Koreográfus: Kozma Attila
Színpadmester: Szobonya Ferdinánd
Ügyelő: Lichtenstein Pál
Súgó: Balázs Éva
Rendezőasszisztens: Kriston Szabolcs
Rendező: Seres Ildikó Jászai-díjas

 

Continue Reading
You may also like...

További Hírek

  • Hírek

    Hozd el a versed és elmondom!

    By

    Hozd el a versed és elmondom! – így szól a felhívás a Nemzetközi Könyvfesztivál október 1-jén, vasárnap délelőtt 11-kor zajló programjára, ahol egyszerre találkozhatnak az érdeklődők Lutter Imrével és Grecsó Krisztiánnal. Lutter...

  • Hírek

    16 éve halt meg Polcz Alaine

    By

    A háború borzalmai egész életén nyomot hagytak, mégis maradandót alkotott 

  • Hírek

    Térey János regényéből film lehet

    By

    A Káli holtak mozgóképes adaptációjának jogát Csáky Attila producer vásárolta meg, így várható, hogy a közeljövőben film készül a 2018-ban megjelent műből, amely Térey János első prózaregénye volt.

  • Hírek

    Fecske Csaba Illyés Gyula-díjat kapott

    By

    A Magyar Művészeti Akadémia (MMA) tagozati díjátadóján Fecske Csaba költő "Illyés Gyula-díj – a Magyar Művészeti Akadémia Irodalmi-díjában" részesült. Szívből gratulálunk az elismeréshez!

  • Hírek

    szabadakarat

    By

    A reformkor első „celeb párja”, Petőfi Sándor x Szendrey Júlia különc szokásait, egymásnak jutott két évük felfokozott érzelemvilágát, a véleményformáló szerepük jelentőségét húzza meg tengelyül és mesél köré egy térben és időben...

To Top