Barion Pixel
Connect with us

Ady-est a Petőfi Irodalmi Múzeumban

Hírek

Ady-est a Petőfi Irodalmi Múzeumban

Október 27-én, a Petőfi Irodalmi Múzeumban rendezik meg ismét a nagy sikerű, Az Óperenciás tengeren – a táltos költő Ady Endre színházi estet.

Már egy ideje tudjuk, a mesék régen elsősorban nem a gyerekekhez szóltak. A mesék világa rólunk emberekről, állatokról, istenekről,királyokról, táltosokról mondanak el szimbolikus megfejtésre várón olyan dolgokat,amelyek életünk lényegéhez vezetnek. Az este folyamán Ady Endre 36 versét hallgathatja meg a közönség, hol énekelve, hol elszavalva, Kakasy Dóra színésznő, és Csuja Imre, Jászai Mari-díjas színművésztől. A verseket Balázs Barnabás zenésítette meg, és a műsor folyamán hegedűvel kíséri a két előadót.

A színházi megvalósításkor Ady énjének több, sokszor első látásra ellentmondásos megnyilvánulását, két színész a Férfi illetve a Nő eleveníti meg. Így lehetőség nyílik arra, hogy egyéniségének sokféleségét ismerje meg a néző. Karakterének, jellemének megnyilvánulásai egyszerre két-három különböző szerepben, színészben öltenek testet.

A versek előadásának színházszerű jelenetek egymásba fonódása segítségével, a különböző Ady személyiségek vitatkoznak, haragudnak, figyelnek, bölcselkednek, harcolnak egymással. Személyiségének ilyen módon való bemutatásával szeretnék a szervezők egy minél teljesebb, igazabb, erősebb képét felmutatni a halhatatlan magyarnak költőnek.

 

Continue Reading
You may also like...

További Hírek

  • Hírek

    Saját hangján idézték meg Ágai Ágnest

    By

    Halálának első évfordulóján, családja jelenlétében avatott emléktáblát Ágai Ágnes költő, műfordító tiszteletére Budapesten, egykori háza falán fia, Ágai Kis András és a Magyar Versmondók Egyesülete. Az alkotóra Lutter Imre előadóművész, költő, Wiegmann...

  • Hírek

    Tisztújítás a Versmondóknál

    By

    Ellenszavazat nélkül, egyhangúlag választotta meg újabb öt évre Lutter Imrét a Magyar Versmondók Egyesülete elnökének a szervezet közgyűlése. Az alelnökök mindegyike bizalmat kapott, csak a felügyelőbizottsági tagok sorában történt változás. Az egyesület...

  • Hírek

    Emléktáblát kap Ágai Ágnes

    By

    Halálának első évfordulóján, június 27-én emléktáblát avat Ágai Ágnes költő, író, műfordító tiszteletére, egykori háza falán fia, Ágai Kis András, Lutter Imre és a Magyar Versmondók Egyesülete. Az eseményre minden megemlékezőt szeretettel...

  • Hírek

    Odaítélték a Női Szépirodalmi Díjat

    By

    Bernardine Evaristo kapja a női szerzőket elismerő brit irodalmi díjat korlátokat áttörő írói életművéért – jelentette be a Női Szépirodalmi Díj (Women's Prize for Fiction) zsűrije szerdán Londonban.

  • Hírek

    Turczi István lett a Magyar PEN Club elnöke

    By

    Turczi Istvánt választották meg öt évre a Magyar PEN Club tisztújító közgyűlésén az egyesület új elnökének. Az új elnök nyitóbeszédében megköszönte a bizalmat a jövőre 100 éves írószervezet tagjainak.

To Top