Barion Pixel
Connect with us

Ady Endre szavalóverseny- Nagyvárad

Versenyek

Ady Endre szavalóverseny- Nagyvárad

A 2004-ben meghirdetett első rendezvényük célja olyan megyeközi szavalóverseny megszervezése volt, mely méltó módon emlékezik meg Ady Endre életművéről. A szavalóversennyel olyan hagyományt teremtettek, mely feléleszti és fenntartja a tanulókban az Ady költészete iránti érdeklődést. A diákok és felkészítő tanárok igényes munkájának köszönhetően az elmúlt évek során ez a megmérettetés a versmondók színvonalas találkozójává lett.

A kilencedik alkalommal megtartandó verseny szervezői:

Partium Alapítvány

Ady Endre Líceum – Nagyvárad

 

Időpont:        2012. november 16 – 17.

Helyszín:       Nagyvárad, Ady Endre Líceum díszterme

Résztvevők: középiskolák két tagú csapatai, két kategóriában (IX-X, illetve XI-XII osztályosok)

A versenyre tizenhét megye – Arad, Beszterce-Naszód, Bihar, Brassó, Fehér, Hargita, Hunyad, Kolozs, Kovászna, Máramaros, Maros, Szatmár, Szeben, Szilágy, Temes, Bukarest valamint Hajdú-Bihar verskedvelő diákjait várnak, iskolánként két, tehát kategóriánként 1-1 diákot. A versmondóknak összesen öt Ady verset kell tudniuk könyv nélkül: két kötelező és három szabadon választott verset. A kötelező versek címe:

IX-X. osztály:           MENEKÜLJ, MENEKÜLJ INNEN

A BEFALAZOTT DIÁK

XI-XII. osztály:         DÉLIBÁB-ŐSÖM KÖD-VÁROSBAN

ÁLOM ÁLOM HELYETT

A kétfordulós verseny első szakaszában a kötelező versekből a zsűri jelöli ki azt, amelyiket a versenyzőnek el kell mondania. A második fordulóban kerül sor a szabadon választott versek elmondására.

Jelentkezési határidő: 2012. november 5.

Jelentkezni az alábbi címen lehet:

e-mail: litadyendre@yahoo.com

Levélcím: 410001 Oradea, Str. Moscovei Nr. 1

Tel/Fax: 00-40-259-431.787

A résztvevőknek szállást és étkezést biztosítanak. Az utazási költségeket nem térítik.

A versenyre jelentkezőknek részletes programot küldenek.

 

Continue Reading
You may also like...

További Versenyek

  • Versenyek

    Pilinszky János II. verseny

    By

    Jelentkezési határidő: 2021. május 1. Balatonkenese Közművelődési Intézmény és Könyvtára, a Magyar Versmondók Egyesületével és a Latinovits Emlékmű Alapítvánnyal együttműködésben, Pilinszky János születésének 100. halálának 40. évfordulója alkalmából megrendezi a Pilinszky János...

  • Versenyek

    V. Baranyi Ferenc szavalóverseny

    By

    A pilisi könyvtár a Gubányi Károly Általános Iskolával közösen V. alkalommal szervezi meg a Baranyi Ferenc szavalóversenyt, ezúttal a járvány miatt online középiskolások és felnőttek részére.

  • Versenyek

    Országos Piliszky János versmondó verseny – Balatonkenese

    By

    Szeretettel hívjuk az irodalom iránt érdeklődőket, úgy a versenyzőket és kísérőiket, mint a kedves versbarátokat. A balatonkenesei Közművelődési Intézmény és Könyvtár 2019. október 19-én, szombaton, 9:00-17:00 óra között megrendezi az I. ORSZÁGOS...

  • Versenyek

    “A Szó becsülete”

    By

    Regionális vers– és prózamondó verseny Wacha Imre tiszteletére Töltéstaván. Két kategóriában lehet indulni:általános iskola felső tagozatos (5.-8. évfolyam) és nyugdíjaskorú. FELHIVÁS 2020 JELENTKEZÉS „A szó becsülete” regionális vers– és prózamondó verseny KISS...

  • Versenyek

    “REGÖSÖK HÚRJÁN…” – TÁLTOS VILÁG

    By

    Lehetőség nyílik a páratlanul gazdag magyar költészet mellett a tradíciókra épülő helyi mesevilág népszerűsítésére, megjelenítésére.

To Top