Barion Pixel
Connect with us

A Versmondók a Magyar Színházi Társaságban

Hírek

A Versmondók a Magyar Színházi Társaságban

A Magyar Színházi Társaság a néhány hete megnyílt Kálmán Imre Teátrumban tartotta meg közgyűlését. A Társaságba öt szervezet kérvényezett felvételt, köztük a Magyar Versmondók Egyesülete és a nyíregyházi Móricz Zsigmond Színház felvételt nyert.

A közgyűlés a Magyar Versmondók Egyesülete, a Szentendrei Kulturális Központ és Nonprofit Kft., a Napsugár Bábszínház és a nyíregyházi Móricz Zsigmond Színház Nonprofit Kft. jelentkezését a közgyűlés egyöntetűen elfogadta, a Showszínház azonban nem felelt meg a Társaság által támasztott feltételeknek.

A Magyar Versmondók Egyesülete 2017. május 22-től a Magyar Színházi Társaság teljes jogú tagja. A közgyűlésen az egyesületet Kiss László elnök és dr. Lutter Imre ügyvezető elnök képviselte.

A Magyar Színházi Társaság a Magyar Színházművészeti Szövetség jogutódjaként alakult 1997. október 13-án.

Az alapító szervezetek a Társaságot azért hozták létre, hogy a magyar színház művészeti és szakmai szervezetei a magyar színházművészet egyre gazdagabb sokszínűségére alapozva, eddig eredményeik védelmében, intézményei fejlődése és fejlesztése érdekében a demokratikus Magyarország folyamatosan alakuló piaci és társadalmi viszonyai között a korábbiaknál is összehangoltabban léphessenek fel.

E célok elérésére átlátható szervezettel, a színházművészet iránt elkötelezett képviselőkkel, a változó világra nyitottan kívánnak hosszú távon együttműködni.

A Társaság célja: a magyar színházi kultúra fejlődésének társadalmi eszközökkel való előmozdítása, a színházi értékek védelme, tömegbázisának fejlesztése az oktatási struktúrában és a színházi öntevékenységben, a színházi területen működő minden erre igényt tartó szakmai szervezet és intézmény szakmai képviselete és összefogása.

A magyar színházi kultúra elért eredményeinek, intézményeinek, társadalmi rangjának védelme, folyamatosságának biztosítása. A színházi területen működő szakmai szervezetek tevékenységének koordinálása – adott esetben képviselete -, valamint a nemzetközi kapcsolatok ápolása.

Képtalálat a következőre: „magyar színházi társaság

A Társaság tagjai önálló jogi személyként működő alábbi intézmények és szervezetek lehetnek:

  • Magyarországon működő hivatásos színházak
  • szakmai érdekvédelmi szervezetek
  • egyéb szakmai intézmények

 

Szakmai érdekvédelmi szervezetek:

  • MASZK Országos Színészegyesület
  • Független Előadó-művészeti Szövetség
  • Színházi Dramaturgok Céhe
  • Magyar Színházrendezői Testület
  • Magyar Bábművészek Szövetsége
  • Magyar Látvány-, Díszlet- és Jelmeztervező Művészek Társasága
  • Szabadtéri Színházak Szövetsége
  • ASSITEJ (Magyar Központ Gyermek és Ifjúsági Színházak Nemzetközi Szövetsége)
  • ITI (Nemzetközi Színházi Intézet)
  • Magyar Színházi Portál

Képtalálat a következőre: „magyar színházi társaság

Continue Reading
You may also like...

További Hírek

  • Hírek

    Meghalt Nádasdy Ádám

    By

    „A család kérésre szomorúan tudatom, hogy Nádasdy Ádám nyelvész, költő, műfordító az Eötvös Loránd Tudományegyetem professor emeritusa, a Széchenyi Irodalmi és Művészeti Akadémia és a Digitális Irodalmi Akadémia tagja, a Magvető Kiadó...

  • Hírek

    „Mielőtt elrepül”

    By

    Búcsúzik Halász Judit és Bálint András felolvasószínházi estje

  • Hírek

    Buda Ferenc- emlékkonferencia

    By

    A Forrás folyóirat március 28-án emlékkonferenciát rendez Buda Ferenc költő, író, műfordító, a Magyar Versmondók Egyesülete néhai tiszteletbeli elnöke emlékére.

  • Hírek

    Frankenstein ikonikus kesztyűje

    By

    Egy pécsi műhelyben készült az Oscar-díjas Frankenstein film több száz kesztyűje. Kate Hawley jelmeztervező és csapata a pécsi KARMA manufaktúrával dolgozott együtt. Minden darabot a több mint 150 éves pécsi hagyományokra építve,...

  • Hírek

    Milyen ember volt valójában Petőfi?

    By

    Hirtelen haragú, de meglepően fegyelmezett zseni volt Petőfi Sándor, aki a nagy szerelmet majdnem eldobta egy színésznőért. A költő egy rövid, de heves románc után vette feleségül Szendrey Júliát 1847. szeptember 8-án....

To Top