Barion Pixel
Connect with us

Hírek

175 éve született Mikszáth Kálmán

Mikszáth Kálmán 1847. január 16-án született az akkor még Nógrád megyei Szklabonyán. Írónak készült akkor is, amikor jogászként dolgozott. Az íróra emlékeznek születése 175. évfordulóján a felvidéki Szklabonyán és a Nógrád megyei Balassagyarmaton szombaton és vasárnap; az író szülőfalujában bemutatják az új állandó kiállítást, Balassagyarmaton emlékülést is rendeznek – írta a Mikszáth Kálmán Társaság alelnöke.

A résztvevők innen sétálnak az emlékházhoz, ahol Jarábik Gabriella, a Szlovák Nemzeti Múzeum – Magyar Kultúra Múzeumának igazgatója mond beszédet a koszorúzás előtt.

Az új állandó Mikszáth-kiállítást Praznovszy Mihály kurátor mutatja be, aki ezt követően beszélget Pásztor Évával, A halhatatlan Mikszáth Kálmán című könyv szerzőjével.

Mikszáth Kálmán tíz évig élt a mai szklabonyai emlékházban, ahol Szent Péter esernyője alatt címmel rendezték be az új kiállítást. A tárlat központi témája a szülőföld szeretete és a palócoktól kapott sok-sok ihlet, amely megalapozta írói munkásságát. Mikszáth Kálmánt nevezik nagy palóc mesemondónak vagy a legnagyobb palócnak is.

mikszáth kálmán

Balassagyarmaton vasárnap koszorúzással kezdődik a megemlékezés a vármegyeháza előtt álló Mikszáth-szobornál. Ünnepi beszédet mond Gintli Tibor, a Magyar Irodalomtörténeti Társaság elnöke. Az író műveiből Hirtling István színművész idéz Simon Katalin népdalénekes közreműködésével.

Ezt követően emlékülést tartanak a városháza dísztermében. Csach Gábor polgármester köszönti a vendégeket, Skuczi Nándor, a Nógrád Megyei Közgyűlés elnöke mond ünnepi beszédet, majd megnyitó beszédet tart Praznovszky Mihály irodalomtörténész, a Mikszáth Kálmán Társaság örökös elnöke.

Az előadásokon szó lesz Mikszáth balassagyarmati tollrajzairól vagy A jó palócok című novellafüzérben fellelhető folklór elemekről is.

Mikszáth 1847. január 16-án született az akkor még Nógrád megyei Szklabonyán. Írónak készült akkor is, amikor jogászként még egy balassagyarmati ügyvédi irodában dolgozott. Már a Pesti Hírlap újságírója volt, amikor 1881-ben megjelent a Tót atyafiak című novelláskötete, írói hírnevét pedig végleg megalapozta következő műve, A jó palócok. A Beszterce ostroma, a Különös házasság című regények szerzője Budapesten halt meg 1910. május 28-án.

Az évfordulós megemlékezést közösen szervezi a Mikszáth Kálmán Társaság, a Magyar Irodalomtörténeti Társaság Nógrád Megyei Tagozata, a Szlovák Nemzeti Múzeum Magyar Kultúra Múzeuma, Balassagyarmat Város Önkormányzata és az Anyanyelvápolók Szövetsége

forrás: librarius.hu

Continue Reading
You may also like...

További Hírek

  • Hírek

    Nyílt levél a kulturális miniszterhez

    By

    „A kultúra életben tartása közügy” Ismert kulturális szereplők kérnek sürgős egyeztetést a minisztertől. Különösen nehéz helyzetben vannak azok a civil szervezetek és öntevékeny művészeti közösségek, amelyek magyar emberek százezreinek biztosítják a kulturális...

  • Hírek

    Meghalt Nádas Péter

    By

    Nádas Péter Kossuth- és József Attila-díjas író, drámaíró és esszéista 2026. augusztus 26-án, reggel nyolc órakor, gombosszegi otthonában hunyt el. Halálhírét a családja közölte az író Facebook-oldalán.

  • Hírek

    Budavári Könyvünnep

    By

    Író-olvasó találkozókkal, irodalmi beszélgetésekkel, családi programokkal és koncertekkel várják az érdeklődőket szeptember 4. és 6. között a Budavári Könyvünnepen.

  • Hírek

    Aki megváltoztatta a színház világát

    By

    1863. január 17-én született és 1938. augusztus 7-én halt meg Konsztantyin Sztanyiszlavszkij szovjet-orosz színész, rendezõ, színészpedagógus és dramaturg, a XX. századi színházmûvészet és -elmélet korszakalkotó alakja. Azt vallotta: a színésznek azzá kell...

  • Hírek

    Megemlékezés Petőfi halálának évfordulójáról

    By

    Petőfi Sándor halálának 177. évfordulójára emlékeznek július 31-én, pénteken Bács-Kiskun vármegye több településén: Kecskeméten várostörténeti előadással, Kiskunfélegyházán hadtörténeti beszélgetéssel, Kiskőrösön pedig emlékműsorral és koszorúzással idézik fel a költő alakját.

TÁMOGATÓNK A

A MAGYAR KULTÚRÁÉRT ALAPÍTVÁNY

BEJELENTKEZÉS
EDDIGI VERSEIM
MEGOSZTOTT VERSEK
VERSMONDÓK KÖZÖSSÉGE


Facebook

Termékek

TOVÁBBI TERMÉKEK →

To Top