Barion Pixel
Connect with us

Hírek

VIDOR után jön a VersFesztivál

A VIDOR fesztivál után öt héttel újabb kuriózumokkal kecsegtet a nyíregyházi Móricz Zsigmond Színház: jön a 14. Kaleidoszkóp VersFesztivál. Az egyhetes pódiumművészeti seregszemle több mint 60 programmal várja az érdeklődőket, ezek mindegyikének középpontjában a költészet áll. Október 9-től 14-ig gyakorlatilag versbe borul a város: versszínházi előadások, előadóestek, verszenei koncertek, versfilmes vetítések sora, versmondás és versplakát-kiállítás érkezik Nyíregyházára a Magyar Versmondók Egyesülete szervezésében. A jegyek jelképes áron kaphatók.

Sztárok és idolok, ősbemutatók és egyszer látható előadások, mainstream és underground, érzelem és értelem, hallható igazság és 21. századi vizualitás – ez a VersFesztivál. Ami attól Kaleidoszkóp, hogy a hangulatok, az érzelmi állapotok és a történetek egymást váltják, és mindenki maga tekergetheti a saját kaleidoszkópját, amikor eldönti, kitől melyik előadást, koncertet vagy filmet nézi meg – nyilatkozta egy most megjelent interjúban Lutter Imre fesztiváligazgató, aki 1999-ben egyetemi körökben megálmodta a mára nemzetközivé vált rendezvényt. A fesztivál Miskolcról indult, járt Budapesten, Pécsett, Krakkóban, Berlinben, Stockholmban, New Yorkban és Los Angelesben is. Nem konkurenciája a VIDOR-nak, a két fesztivál sokkal inkább kiegészíti egymást.

A Kaleidoszkóp VersFesztivál versenyprogram, ahol a nézők a versenybe szállt (és előzsűri által gondosan válogatott) produkciókat nézhetik majd. A színházi és a zenei versenyprogram nevezése júliusban lezárult, mára a teljes program nyilvános. A különböző művészeti ágak kimagasló képviselői – híres és alternatív utakat kereső társulatok, zenekarok, művészek érkeznek Nyíregyházára, akik a költészet klasszikus színházi feldolgozásától a modern táncig, a képzőművészettől a filmes alkotásokig, a kávéházi szalonhangulattól a könnyű verses pop-rock-on keresztül a hajnali részegségig együtt ünneplik az év legnagyobb verstalálkozóját. Az unikum előadásoké a főszerep: amit vidéken még nem látott a közönség, vagy még sohasem látott! Legyen szó anyaországi, erdélyi, szilágysági, vajdasági vagy felvidéki előadásról, egy- vagy többnyelvű produkcióról, szerelemről, életről, halálról, nemzeti érzelemről vagy ellenállásról.

Olyan nagyformátumú színészek mutatkoznak be eddig kevésbé ismert oldalukról, mint Koltai Róbert, R. Kárpáti Péter, Székhelyi József, Gerendás Péter, Galkó Balázs, Dolmány Attila és Karácsonyi Zoltán, Pregitzer Fruzsina, Gosztola Adél és Megyeri Zoltán. A verszenei koncertek a klasszikus feldolgozástól a jazzen át a könnyűzenéig kínálnak széles skálát: fellép többek között Huzella Péter, a Csillag születik műsorában megismert Kávészünet zenekar, a Szabó Balázs Band, az Ostinato, a Gondola és a Göncölszekér együttes, Dobó Dániel és a PanelDoor ifj. Szakcsi Lakatos Bélával. A Kaleidoszkópot olyan társulatok teszik még színesebbé, mint a Budapesti Kamaraszínház, a Pannon Várszínház, a Komáromi Jókai Színház, a Móricz Zsigmond Színház, a Nyíregyházi Főiskola Színházi Műhelye, a Soltis Lajos Színház, a Holdvilág Kamaraszínház és a székelyudvarhelyi Tomcsa Sándor Színház. S ha mindez nem volna elég, lesz versmondás, számos versfilmet vetítenek, Porpáczy Zoltán tervezőgrafikus pedig kifejezetten a fesztiválra készülő, mai magyar verseket és világukat formabontóan bemutató grafikai-tipográfiai versplakátjaiból nyílik kiállítás.

A Kaleidoszkópra a színház Országzászló téri jegyirodájában és a jegymester.hu rendszerében jelképes összegért lehet váltani belépőt, hogy minél többen kivehessék a részüket az igényes szórakozásból. A hivatalos honlapon, a versfesztival.hu oldalon olvasható részletesen a program, a versmondásra itt még bárki jelentkezhet szeptember 30-ig. A Magyar Versmondók Egyesülete jóvoltából tehát október 9-től 14-ig Nyíregyházán is karnyújtásnyira a vers, ahogy még kevésbé ismerjük.

A fesztivál partnere a Nyíregyházi TV, a Nyíregyházi Napló, a Sunshine Rádió, a nyíregyháza.hu, a port.hu, a Kölcsey TV, a Parlament TV, az ATV, a Klubrádió és a Műsorkalauz.

A VersFesztivál invitáló filmje ide kattintva megtekinthető!

Continue Reading
You may also like...

További Hírek

  • A XXVI. Radnóti Költészeti Biennálé plakátja: 2026. november 6–8., Padlásszínház A XXVI. Radnóti Költészeti Biennálé plakátja: 2026. november 6–8., Padlásszínház

    Hírek

    Újra Radnóti Költészeti Biennálé Győrben

    By

    Három napon át a magyar költészeté lesz a főszerep Győrben: november 6. és 8. között rendezik meg a XXVI. Radnóti Költészeti Biennálét. A Magyar Versmondók Egyesülete országos jelentőségű rendezvényén a legkiválóbb versmondók...

  • Hírek

    Új helyen kap szobrot Pilinszky János

    By

    Egy régi helyi álom és a Pilinszky-Kovács család kenesei emlékei hívták életre azt a kezdeményezést, amelynek eredményeként köztéri szobrot avatnak Balatonkenesén Pilinszky János tiszteletére, a költő születésének 105. évfordulója alkalmából. Az emlékmű...

  • Hírek

    Fontos színházi kitüntetés: Vajda Márta-díj

    By

    Első alkalommal adták át a Vajda Márta-díjat, amelyet a színházi háttérszakmák kiemelkedő képviselőinek elismerésére alapított a Magyar Színházi Társaság. A díjat Bagó Gizella ének- és hangképző művésztanár, a Színház- és Filmművészeti Egyetem...

  • Hírek

    Versmondók a Radnóti Költészeti Biennálén

    By

    Az ország legjobb versmondói nevezhetnek a Radnóti-díjért a Győri Nemzeti Színházban zajló Radnóti Költészeti Biennálé keretében. A XXVI. Radnóti Miklós Vers- és Prózamondó Versenyt 2026. november 6-8. között rendezi meg a Magyar...

  • Hírek

    Könyv készült Debreczeni Tibor előadásaiból

    By

    Megjelent Torma Mária szerkesztésében Az amatőr mozgalom műhelyéből - Debreczeni Tibor hét szerkesztett műsora, rendezései című kötet a Napkút Kiadó gondozásában.

TÁMOGATÓNK A

A MAGYAR KULTÚRÁÉRT ALAPÍTVÁNY

BEJELENTKEZÉS
EDDIGI VERSEIM
MEGOSZTOTT VERSEK
VERSMONDÓK KÖZÖSSÉGE


Facebook

Termékek

TOVÁBBI TERMÉKEK →

To Top