Barion Pixel
Connect with us

Hírek

Veszélyhelyzet: Minden előadás elmarad

Budapesten gyakorlatilag teljesen leáll a kulturális élet, a legnagyobb koncertek, színházi előadások elmaradnak vagy új időpontot keresnek majd neki. Nem biztos, hogy mindenki visszakapja a jegyárat.
Rendkívüli jogrendet, veszélyhelyzetet hirdetett a kormány az ország teljes területére a koronavírus-járvány miatt. Ennek egyik eleme, hogy megtiltják a 100 főnél nagyobb beltéri és 500 főnél nagyobb kültéri rendezvények megtartását. Ezen rendezvények esetében a rendezők és szervezők felelőssége, hogy ne tartsák meg azokat. Budapest legnagyobb rendezvényhelyszínei azonnal reagáltak: minden esemény elmarad.

Képtalálatok a következőre: József Attila Színház

“Tervezetten 2020. május 31-ig megvalósuló díjtalan programok elmaradnak. Lehetőségeink szerint egy későbbi pótnapot egyeztetünk. Az új időpontra érvényesek lesznek a már megvásárolt jegyek” – közölte a MomKult kulturális központ. A jegyek árát is visszafizetik. Elmarad többek között Charlie, a Budapest Bár koncertje és számos más program. A Nemzeti Színház is közölte: a rendelkezés visszavonásáig nem tartja meg előadásait. A Madách Nemzetközi Színházi Találkozót (MITEM) a Nemzeti Színház az Emberi Erőforrások Minisztériuma ajánlására későbbi időpontra halasztja. A Művészetek Palotája (MüPa) egyelőre nem ilyen drasztikus: egyelőre 2020. március 31-ig az előadásait nem tartja meg. A megvásárolt jegyeket a Müpa visszaváltja, ennek módjáról hamarosan tájékoztatják a közönséget.

Képtalálatok a következőre: müpa

A fiatalok körében kedvelt A38 hajó is lefújta minden nagyobb koncertjét. “Sajnálattal értesítjük közönségünket, hogy a kormány által elrendelt veszélyhelyzetre való tekintettel – miszerint a koronavírus terjedésének megelőzése miatt Magyarországon határozatlan ideig tilos 100 főnél nagyobb befogadóképességű nyilvános rendezvényeket tartani zárt téren – az A38 Hajó vonatkozó programjai halasztásra kerülnek. Nagy erőkkel dolgozunk az érintett eseményeink újraütemezésén, addig is arra kérünk mindenkit, tartsa meg a jegyét, azok érvényesek maradnak az előadók későbbi fellépéseire” – írta az A38.
Ugyanakkor az A38 nem vállal felelősséget a hatókörén kívül eső, előreláthatatlan vagy elháríthatatlan rendkívüli körülmények (vis major) által okozott károkért, ideértve azt is, hogy a már meghirdetett program elmarad vagy nem teljes értékű. Ilyen eseményeknek minősül különösen, de nem kizárólagosan: a haláleset, természeti esemény, társadalmi esemény (háború, terrorcselekmény, sztrájk, tüntetés, járvány, szükségállapot, blokád, karantén).

Képtalálatok a következőre: budapesti aréna

A Budapest Aréna már korábban úgy döntött, hogy a koronavírus miatt elmarad a 2020. március 15-ére tervezett Red Bull Pilvaker. A jegyirodákban vásárolt belépőjegyeket a vásárlás helyén lehet visszaváltatni, 2020. május 10-ig. A visszaváltáshoz szükséges az eredeti belépőjegy és a vásárlást igazoló nyugta vagy számla bemutatása. Az Aréna programjait átnézve azonban kiderült, hogy március 20-ig elmarad még a Republic, az Apostol és Carlos Santana koncertje is. Reagált a Várkert bazár is: március végéig minden programot törölnek. “Az online vásárolt jegyek visszaváltásáról az Interticket Kft. küld értesítést a vásárlóknak, míg a Várkert Bazár jegypénztáraiban megvásárolt jegyek az előadás dátumától 14 napon belül válthatóak vissza a Déli Palotában található jegypénztárunkban” – közölte az intézmény.

(forrás: mfor.hu)

Continue Reading
You may also like...

További Hírek

  • Hírek

    Elindult az őszi évad a Civil Szalonban

    By

    Zsúfolásig megtelt a Civil Szalon szeptember 2-án Budapesten, ahol az őszi évad első előadásaként Jávori Ferenc „Fegya” és Lutter Imre Szabad egy versre? című zenés irodalmi estjét láthatta a közönség.

  • Hírek

    Elhunyt Wendell Berry amerikai író és költő

    By

    Kilencvenkét éves korában elhunyt Wendell Berry amerikai író, költő, esszéista, gazdálkodó és környezetvédő. Halálhírét lánya, Mary Berry erősítette meg; az alkotó kentuckyi otthonában hunyt el. Az Associated Press beszámolója⁠

  • Hírek

    Nyílt levél a kulturális miniszterhez

    By

    „A kultúra életben tartása közügy” Ismert kulturális szereplők kérnek sürgős egyeztetést a minisztertől. Különösen nehéz helyzetben vannak azok a civil szervezetek és öntevékeny művészeti közösségek, amelyek magyar emberek százezreinek biztosítják a kulturális...

  • Hírek

    Meghalt Nádas Péter

    By

    Nádas Péter Kossuth- és József Attila-díjas író, drámaíró és esszéista 2026. augusztus 26-án, reggel nyolc órakor, gombosszegi otthonában hunyt el. Halálhírét a családja közölte az író Facebook-oldalán.

  • Hírek

    Budavári Könyvünnep

    By

    Író-olvasó találkozókkal, irodalmi beszélgetésekkel, családi programokkal és koncertekkel várják az érdeklődőket szeptember 4. és 6. között a Budavári Könyvünnepen.

TÁMOGATÓNK A

A MAGYAR KULTÚRÁÉRT ALAPÍTVÁNY

BEJELENTKEZÉS
EDDIGI VERSEIM
MEGOSZTOTT VERSEK
VERSMONDÓK KÖZÖSSÉGE


Facebook

Termékek

TOVÁBBI TERMÉKEK →

To Top