Barion Pixel
Connect with us

Hírek

Versmaraton 2016

Az eddigi éveknél is izgalmasabbnak ígérkezik a Magyar Napló Kiadó, a Magyar Írószövetség és az MTVA közös rendezvénye. A hatodik Versmaraton a Kárpát-medence legnagyobb költészet napi rendezvénysorozatává nő.

A Versmaraton 2016 nyitóprogramja a HangHordozók, az énekmondók versenye, ez a maga műfajában az elmúlt évtizedek legnagyobb és kétszeresen is hiánypótló megméretése, hiszen a kortárs költészet megismertetésének és népszerűsítésének célját szolgálja úgy, hogy közben a megszólított pályázók körét is kiszélesíti. A program során Az év versei (2010-2015) kötetekből válogatott, megzenésített verseket előadó énekmondók, énekesek és zenekarok versenyeznek. A Harcsa Veronika (énekes), Csík János (Csík zenekar), Dinnyés József (daltulajdonos), Stifner Gábor (rádiós szerkesztő) és Farkas Tibor (Igricek zenekar) alkotta zsűri április 3-án a döntőben, közönség előtt fogja meghallgatni a legjobb pályázókat.

DSC_0997_Copy

A XII. kerületben található Költő utca adta az ötletet, hogy április 9-én 10 és 13 óra között megrendezzék a Költők futását, ahol 42 költő váltóban futná le a maratoni távot. A stafétabotra József Attila egy versét írják majd a szervezők, akik abban reménykednek, hogy egészen idős költőket is meg tudnak majd nyerni legalább egy-egy százméteres táv sétájára.

Bárki nevezhet és együtt futhat a költőkkel, közben beszélgetésekre, dedikálásokra is sor kerülhet.

DSC_1091_Copy

A tulajdonképpeni Versmaraton során csaknem száz mai magyar költő olvassa majd fel az előző évben megjelent legjobb verseit a Magyar Napló Kiadó Az év versei 2016 című antológiájából a Magyar Rádió márványtermében. A felolvasások előtt a rádió munkatársai beszélgetnek a költőkkel, akik rövid bemutatkozásra kapnak lehetőséget. A rádió honlapján is hallgatható lesz az egész napos műsor, sőt az interneten is lesz online videoközvetítés (irodalomtanárok, figyelem!) április 11-én, hétfőn 10 és 22 óra között.

A zárórendezvény – Hajó a vers – már a Könyvhét programjához illeszkedik. A Versmaraton anyagából készült CD-t és DVD-t háromszáz meghívott előtt mutatják be egy többórás dunai hajóúton a Budapest rendezvényhajó fedélzetén.

A programsorozat fővédnöke Herczegh Anita, a köztársasági elnök felesége.

A Versmaraton és kísérőrendezvényeinek az elérhetőségei:

www.magyarnaplo.hu, www.facebook.com/versmaraton2016

(forrás: kultúra.hu, MTI, fotók: Csákvári Zsigmond)

Continue Reading
You may also like...

További Hírek

  • Gergely Ágnes és Rakovszky Zsuzsa portréja egymás mellett Gergely Ágnes és Rakovszky Zsuzsa portréja egymás mellett

    Hírek

    Költők a Nemzet Művészei között

    By

    A magyar költészet két meghatározó alakja, Gergely Ágnes és Rakovszky Zsuzsa is átvehette a Nemzet Művésze díjat. Az elismerést hét kivételes művésznek adták át 2026. november 5-én a Pesti Vigadóban, a Magyar...

  • Hajdu Ferenc fekete-fehér portréja gyászszalaggal, alatta a felirat: Hajdu Ferenc 1956–2026, Emlékét szívünkben őrizzük! Hajdu Ferenc fekete-fehér portréja gyászszalaggal, alatta a felirat: Hajdu Ferenc 1956–2026, Emlékét szívünkben őrizzük!

    Hírek

    Elhunyt Hajdu Ferenc költő, író

    By

    A Magyar Írószövetség szomorúan tudatja, hogy 2026. november 2-án elhunyt Hajdu Ferenc (1956–2026) költő, író.

  • A XXVI. Radnóti Költészeti Biennálé plakátja: 2026. november 6–8., Padlásszínház A XXVI. Radnóti Költészeti Biennálé plakátja: 2026. november 6–8., Padlásszínház

    Hírek

    Újra Radnóti Költészeti Biennálé Győrben

    By

    Három napon át a magyar költészeté lesz a főszerep Győrben: november 6. és 8. között rendezik meg a XXVI. Radnóti Költészeti Biennálét. A Magyar Versmondók Egyesülete országos jelentőségű rendezvényén a legkiválóbb versmondók...

  • Hírek

    Új helyen kap szobrot Pilinszky János

    By

    Egy régi helyi álom és a Pilinszky-Kovács család kenesei emlékei hívták életre azt a kezdeményezést, amelynek eredményeként köztéri szobrot avatnak Balatonkenesén Pilinszky János tiszteletére, a költő születésének 105. évfordulója alkalmából. Az emlékmű...

  • Hírek

    Fontos színházi kitüntetés: Vajda Márta-díj

    By

    Első alkalommal adták át a Vajda Márta-díjat, amelyet a színházi háttérszakmák kiemelkedő képviselőinek elismerésére alapított a Magyar Színházi Társaság. A díjat Bagó Gizella ének- és hangképző művésztanár, a Színház- és Filmművészeti Egyetem...

TÁMOGATÓNK A

A MAGYAR KULTÚRÁÉRT ALAPÍTVÁNY

BEJELENTKEZÉS
EDDIGI VERSEIM
MEGOSZTOTT VERSEK
VERSMONDÓK KÖZÖSSÉGE


Facebook

Termékek

TOVÁBBI TERMÉKEK →

To Top