Barion Pixel
Connect with us

Vastaps-díj a Versszínház előadásának

Hírek

Vastaps-díj a Versszínház előadásának

A Salgótarjáni Vastaps-díjat az évad legjobb ifjúsági előadása, az Első Magyar Versszínház és a Forrás Színház közös produkciója, a Toldi nyerte. A Vastaps-díjat hagyományteremtő szándékkal hozta létre a József Attila Művelődési és Konferencia Központ, hogy rangos és méltó kifejezést kapjon közönségének véleménye, színházszeretete. A díjat Wiegmann Alfréd rendező, a Versszínház művészeti vezetője, Lutter Imre, a Versszínház igazgatója és Pataki András, a Forrás Színház igazgatója veszi át.

A színpadnak, a színpadi megvalósításnak számolnia kell a ma befogadójával, s számol is, úgy hogy a mű sugárzó embersége, a morális üzenet ne szenvedjen csorbát. Ezt sajátosan a szuggesztív narráció és a narrációból a szerepbe átforduló, majd onnan újra az elbeszélő helyzetébe visszaforduló játékmód biztosítja. A szerepek így sajátos karaktert ölthetnek, s egyben változatossá teszik az epikai szövetet. Ez megőrzi, s élvezhetővé teszi a gyönyörű, de a ma közönsége számára talán olvasva kissé nehezen érthető Arany Jánosi nyelvet is. A színpad így válik szuggesztívvé, teremt drámai erőteret a játék folyamatában. A zene és a látvány, amely nem szájbarágó, de érzékelteti a jelenetek, – énekek – atmoszféráját is fontos kifejezőeszközként funkcionál.

Az előadás ősbemutatóként jött létre az elbeszélő költemény versszínházi feldolgozásaként, a verses szöveg kiemelésével és a vizuális, filmes megjelenítés előtérbe helyezésével.

Játsszák: Pintér Gábor, Krizsik Alfonz, Horváth Zsuzsa (Jászai- és Déryné-díjas), Horváth László, Molnár Anikó, Ács Tamás, Szitás Barbara, Papp Attila, Jakab Ádám

Az előadásról bővebben: a Versszínház menüpontban.
Nézze meg az előadás képeit a Versmondó folyóirat weboldalán, versmondo.hu oldalon, a Galériában!

 

Continue Reading
You may also like...

További Hírek

  • Hírek

    Meghalt Czigány György

    By

    Kilencvennégy évesen meghalt Czigány György József Attila- és Erkel Ferenc-díjas költő, író, érdemes művész, a Ki nyer ma? műsorvezetője. A hírt családja közölte az MTI-vel.

  • Hírek

    Meghalt Nádasdy Ádám

    By

    „A család kérésre szomorúan tudatom, hogy Nádasdy Ádám nyelvész, költő, műfordító az Eötvös Loránd Tudományegyetem professor emeritusa, a Széchenyi Irodalmi és Művészeti Akadémia és a Digitális Irodalmi Akadémia tagja, a Magvető Kiadó...

  • Hírek

    „Mielőtt elrepül”

    By

    Búcsúzik Halász Judit és Bálint András felolvasószínházi estje

  • Hírek

    Buda Ferenc- emlékkonferencia

    By

    A Forrás folyóirat március 28-án emlékkonferenciát rendez Buda Ferenc költő, író, műfordító, a Magyar Versmondók Egyesülete néhai tiszteletbeli elnöke emlékére.

  • Hírek

    Frankenstein ikonikus kesztyűje

    By

    Egy pécsi műhelyben készült az Oscar-díjas Frankenstein film több száz kesztyűje. Kate Hawley jelmeztervező és csapata a pécsi KARMA manufaktúrával dolgozott együtt. Minden darabot a több mint 150 éves pécsi hagyományokra építve,...

To Top