Barion Pixel
Connect with us

Van jelölt a költői Nobel-re

Hírek

Van jelölt a költői Nobel-re

A “költői Nobel-díjnak” szánt Janus Pannonius nemzetközi irodalmi elismerést a PEN díjra jelölt tagjai kaphatják, a döntést a Magyar PEN elnökségéből és a Nemzetközi PEN Club tagjaiból álló kuratórium hozza meg. A Magyar PEN Club emellett minden évben két hazai műfordítói díjat is kioszt majd.

Az irodalmi szervezet az MTI-hez eljuttatott kommünikéjében emlékeztet: a fődíjat olyan szerző kaphatja majd meg, akinek “költői életműve illeszkedik az európai kultúra főáramába”. A dokumentum idézi Szőcs Géza kultúráért felelős államtitkárt is, aki úgy fogalmazott: az elismerés “kimondatlanul egyfajta költői Nobel-díj szerepét kívánja betölteni a világ irodalmi életében”.
A várhatóan több tízezer euró díjazású Janus Pannonius-díjra a Nemzetközi PEN minden tagszervezete jelölhet tagjai közül, olyan, jelentős életművel rendelkező költőt, aki hozzájárult a nemzetek, kultúrák közötti párbeszéd erősítéséhez.
A végső döntést egy tizennégy tagú kuratórium fogja meghozni. A kuratórium a Magyar PEN Club héttagú elnökségéből, valamint a Nemzetközi PEN által delegált további hét alkotóból áll. A pénzdíjon kívül oklevél és egy Janus Pannonius-szobor is a díjazott jutalma lesz. A kuratórium a jelöltek közül öt költőt választ ki első körben, közülük kerül ki a fődíjas a kuratórium titkos szavazása alapján.
A műfordítói díjat egyrészt idegen nyelvről magyarra fordított művek tolmácsolásáért, másrészt magyar művek idegen nyelvre történő fordításáért lehet megkapni – közölte a Magyar PEN Club.
Az átadás időpontja minden évben ugyanakkor lesz, a Magyar PEN Club nemzetközi konferenciáján, Janus Pannonius augusztus 29-i születésnapjához közeli időpontban.
Az idei találkozót Irodalom-Nyelv-Nemzet címmel szeptember 2. és 5. között tartják. A tanácskozás témája a nem anyanyelvükön író alkotók, valamint az európai kisebbségi irodalmak helyzete lesz – közölte a szervezet.
A kommüniké arra nem tér ki, hogy az irodalmi szervezet miből kívánja finanszírozni az elismerést. Az államtitkár az MTI-nek korábban úgy fogalmazott, hogy számítanak kormányzati források, valamint magánszemélyek, vállalatok támogatására is. “Hosszú távon nem rossz befektetés ez, kulturális befektetésnek pedig kiemelkedő lehetőség” – mondta Szőcs Géza az MTI-nek adott interjúban.

(forrás: MTI)

Continue Reading
You may also like...

További Hírek

  • Hírek

    Elhunyt Kemsei István

    By

    A Magyar Írószövetség szomorúan tudatja, hogy 2025. augusztus 11-én elhunyt Kemsei István (1944–2025) költő, esszéista, kritikus.

  • Hírek

    Magas kitüntetést kapott Nádas Péter író

    By

    A Pour le Mérite tudományos és művészeti rend 2025. június 1-jei berlini ülésén a tagjai közé választotta Nádas Pétert.

  • Hírek

    Elhunyt Kiss Gy. Csaba

    By

    Ma hajnalban nyolcvan éves korában elhunyt Kiss Gy. Csaba, Széchenyi-díjas irodalom- és művelődéstörténész, az ELTE Művelődéstörténeti Tanszékének professzora, a rendszerváltoztatás küzdelmeinek meghatározó alakja.

  • Hírek

    Saját hangján idézték meg Ágai Ágnest

    By

    Halálának első évfordulóján, családja jelenlétében avatott emléktáblát Ágai Ágnes költő, műfordító tiszteletére Budapesten, egykori háza falán fia, Ágai Kis András és a Magyar Versmondók Egyesülete. Az alkotóra Lutter Imre előadóművész, költő, Wiegmann...

  • Hírek

    Tisztújítás a Versmondóknál

    By

    Ellenszavazat nélkül, egyhangúlag választotta meg újabb öt évre Lutter Imrét a Magyar Versmondók Egyesülete elnökének a szervezet közgyűlése. Az alelnökök mindegyike bizalmat kapott, csak a felügyelőbizottsági tagok sorában történt változás. Az egyesület...

To Top