Barion Pixel
Connect with us

Újhold: új album

Hírek

Újhold: új album

Két évvel legutóbbi nagylemezük, a Bájoló megjelenése után új hangzóanyaggal jelentkezett a kimondottan versek megzenésítésre alakult Újhold zenekar. A Krasznahorkai László zenész által vezetett csapat több átalakuláson is átesett az utóbbi időben.

A kezdetben zongorára és akusztikus gitárra hangszerelt dalok mára már egyre inkább rockzenei köntösbe öltöztek. Több lett az elektromos gitár, masszívabb, több a dob, és egy állandó basszusgitár is helyet követelt magának. Ebből kifolyólag a tagok száma is megnőtt, hogy a koncerteken hűen tudják tolmácsolni a stúdióban rögzített dalokat.

Az Elillant évek szőlőhegyén címet viselő lemezen 15 dal: Ady, Kosztolányi, József Attila, Babits, Juhász Gyula, Pilinszky versei csendülnek fel, méghozzá olyan zenei köntösben, amelyben talán a nagyközönség még nem találkozhatott velük.

Vannak közismertebb (József Attila: Reménytelenül, Juhász Gyula: Tápai lagzi), és kevésbé ismert költemények a korongon.

Underground, alter, indie, britpop,  dark, new-wave  (sorolhatnánk még a stílusokat)…és a megzenésített versek hagyománya találkozik ezen az anyagon.

Mint az előzőn, itt is tetten érhetők a különféle alkalmakra született versek sora: Október 6., Trianon,  Holokauszt. A lemez egyik erénye, hogy ezek – a tematikában eltérő – versek szépen elférnek egymás mellett.

A másik erény az ének szuggesztivitása, amely, mondjuk, elengedhetetlen követelmény egy ilyen produkciónál. A billentyűnek most is jelentős szerepe van a dalok hangzásában. Kijelenthetjük azt is, hogy a dalok lelkét adja.

Nem mondhatnánk, hogy vidám dolgokról van itt szó: magány, bánat, elmúlás, számvetés, halál. A mai ember szorongásai. Mégsem mondható letargikusnak ez a lemez. A zene hangulata (kifejezetten slágeres témák is tetten érhetők) és a költészet ereje, játékossága ellenpontozza ezt a tematikát.

Kifejezetten erőteljesen, lendületesen indul a lemez egy Pilinszky- és két József Attila-verssel.  Pattogó ritmusok, harmonikus dallamok, érdekes kiállások színesítik a verseket. Ezután egy mélyebb, elgondolkodtatóbb tétel következik Kosztolányi Ha negyvenéves..  című verse alapján. Külön megemlítendő még József Attila Nem emel föl című istenkereső verse, melynek drámaisága szinte letaglózza az embert. A visszhangos, bontogatós gitár a ’80-as évek angolszász zenéit idézik. A másik érdekes megközelítés Babits Mihály Erdély című költeményében lelhető fel. Biztos, hogy – jó értelemben vett –  irredenta verset ilyen „csomagolásban” ritkán hallani.

Juhász Gyula Tápai lagzijában a kolomp és az elektronikus basszus kiválóan egészíti ki egymást. Sorolhatnánk még az érdekességeket, de fölösleges, hiszen ezeket a versdalokat hallani kell!

Ahogy a zenekar közleménye fogalmaz: „Mindenképpen meg kell említenünk a hangmérnök, Balogh Csaba (Csé) lelkiismeretes hozzáállását is, hiszen nélküle ez a lemez –  ilyen formában –  nem jöhetett volna létre. Nagyon sok kreatív ötlettel segítette a zenekar munkáját.”

Valószínűleg a kereskedelmi rádiók nem fogják rongyosra játszani ezeket a dalokat. Abban azonban bíznunk kell, hogy az Újhold, amely többször is fellépett a Kaleidoszkóp VersFesztiválon, megtalálja a megillető helyét a hazai kulturális és zenei palettán.

 

A teljes lemez letölthető a zenekar honlapjáról:

AZ ÚJHOLD ZENEKAR HONLAPJA

AZ ÚJHOLD A FACEBOOK-ON

AZ ÚJHOLD A YOUTUBE-ON

 

Krasznahorkai László – ének, gitár, vokál, basszusgitár

Hellenpárt György – billentyűk

Takács Márton – dobok

Lakner Ádám – basszusgitár

Balogh Csaba (Csé) – vokál, hangok

 

Continue Reading
You may also like...

További Hírek

  • Hírek

    Mi lesz veled, Magyar Színház?

    By

    A Színház Online úgy tudja, érdekes helyzet alakult ki a Pesti Magyar Színház igazgatói pályázata körül: a teátrumot 2015 januárjától vezető Dr. Zalán János és az igazgatói aspiráns Halasi Dániel színházi és...

  • Hírek

    Hollandia, képregények, Petőfi – tíz program

    By

    A szeptember 28-án kezdődő 28. Budapesti Nemzetközi Könyvfesztiválon szerteágazó irodalmi, zenei, színházi programokkal találkozhatnak a látogatók. A négynapos rendezvényen a sokszínűség jegyében az idei kiemelt vendégország Hollandia lesz, de szó esik képregényekről...

  • Hírek

    Ők a 2023-as irodalmi Nobel-díj esélyesei

    By

    A fogadóirodák szerint a kínai Can Xue lehet a befutó októberben, de Jon Fosse, Gerald Murnane, Anne Carson vagy Murakami Haruki győzelmére is jó esélyt látnak. Nádas Péter idén nem szerepel az...

  • Hírek

    Hozd el a versed és elmondom!

    By

    Hozd el a versed és elmondom! – így szól a felhívás a Nemzetközi Könyvfesztivál október 1-jén, vasárnap délelőtt 11-kor zajló programjára, ahol egyszerre találkozhatnak az érdeklődők Lutter Imrével és Grecsó Krisztiánnal. Lutter...

  • Hírek

    16 éve halt meg Polcz Alaine

    By

    A háború borzalmai egész életén nyomot hagytak, mégis maradandót alkotott 

To Top