Barion Pixel
Connect with us

Hírek

Újabb kurzus az Írószövetségnél

Februártól ismét lehet csatlakozni a Magyar Írószövetség íróiskolájához. A 2008-ban indult iskolának jelenleg mintegy negyven hallgatója van. A szövetség tavaly novemberben megválasztott új elnöke, Szentmártoni János is úgy látja, az intézményt érdemes és kell is fejleszteni.

A Magyar Írószövetség 2008-ban azzal a céllal indította útjára íróiskoláját, hogy az írás iránt érdeklődők számára összetett és magas színvonalú, Magyarországon korábban nem létező képzést teremtsen. A hallgatók amellett, hogy előadásokat hallgathatnak a magyar- és a világirodalomról, szemináriumokon sajátíthatják el az írói mesterség megtanulható fogásait, továbbá hasznos ismereteket szerezhetnek az irodalmi élet mindennapjaiban való eligazodáshoz.

A diákok legjobban az írói műhelytitkok sorozat előadásait szeretik, ahol az elmúlt két és fél évben vendég volt Jókai Anna, Szilágyi István, Tóth Krisztina, Kányádi Sándor, Horváth Viktor, Vathy Zsuzsa, Grecsó Krisztián, Ambrus Lajos, Háy János, Kukorelly Endre, Marék Veronika – sorol az íróiskola eddigi vendégei közül néhányat Szentmártoni János. – De azt is nagyon fontosnak tartom, hogy hallgatóink írásai sorra jelennek meg különböző folyóiratokban, illetve a végzőseink által alapított Kárókatona című internetes újságban.

A Magyar Írószövetség íróiskolája kétéves, akkreditált felnőttképzés, amely két szakirányt – szépirodalmi, valamint kritika-, esszé-, publicisztika-, magazincikk-írói – kínál hallgatóinak. A diákok a négy féléves, félévenként 64 órás képzés végén tanúsítványt kapnak.

Az első kurzus résztvevői tavaly nyáron végeztek, de tízen azt kérték, hogy további kurzusokat szervezzünk nekik – folytatja az írószövetség elnöke. – Így most az első- és másodéves, valamint az angol prózafordító és a magyar irodalom külföldi fordítói kurzusokra járókkal együtt összesen 40 hallgatója van az íróiskolának.

A képzéshez február elején ismét lehet csatlakozni. Az íróiskolát Menyhért Anna irányítja, aki egyben szemináriumot is vezet Mezey Katalin és Szentmártoni János mellett. A szervezők az íróiskolát ajánlják mindenkinek, akik írni szeretnének, de nem tudják, hogyan kezdjenek hozzá, és azoknak is, akik már írnak, de szeretnék íráskészségüket fejleszteni, írásaikat másokkal megvitatni.

forrás: kultura.hu

Continue Reading
You may also like...

További Hírek

  • Gergely Ágnes és Rakovszky Zsuzsa portréja egymás mellett Gergely Ágnes és Rakovszky Zsuzsa portréja egymás mellett

    Hírek

    Kiosztották a Nemzet Művésze díjakat

    By

    A magyar költészet két meghatározó alakja, Gergely Ágnes és Rakovszky Zsuzsa is átvehette a Nemzet Művésze díjat. Az elismerést hét kivételes művésznek adták át 2026. november 5-én a Pesti Vigadóban, a Magyar...

  • Hajdu Ferenc fekete-fehér portréja gyászszalaggal, alatta a felirat: Hajdu Ferenc 1956–2026, Emlékét szívünkben őrizzük! Hajdu Ferenc fekete-fehér portréja gyászszalaggal, alatta a felirat: Hajdu Ferenc 1956–2026, Emlékét szívünkben őrizzük!

    Hírek

    Elhunyt Hajdu Ferenc költő, író

    By

    A Magyar Írószövetség szomorúan tudatja, hogy 2026. november 2-án elhunyt Hajdu Ferenc (1956–2026) költő, író.

  • A XXVI. Radnóti Költészeti Biennálé plakátja: 2026. november 6–8., Padlásszínház A XXVI. Radnóti Költészeti Biennálé plakátja: 2026. november 6–8., Padlásszínház

    Hírek

    Újra Radnóti Költészeti Biennálé Győrben

    By

    Három napon át a magyar költészeté lesz a főszerep Győrben: november 6. és 8. között rendezik meg a XXVI. Radnóti Költészeti Biennálét. A Magyar Versmondók Egyesülete országos jelentőségű rendezvényén a legkiválóbb versmondók...

  • Hírek

    Új helyen kap szobrot Pilinszky János

    By

    Egy régi helyi álom és a Pilinszky-Kovács család kenesei emlékei hívták életre azt a kezdeményezést, amelynek eredményeként köztéri szobrot avatnak Balatonkenesén Pilinszky János tiszteletére, a költő születésének 105. évfordulója alkalmából. Az emlékmű...

  • Hírek

    Fontos színházi kitüntetés: Vajda Márta-díj

    By

    Első alkalommal adták át a Vajda Márta-díjat, amelyet a színházi háttérszakmák kiemelkedő képviselőinek elismerésére alapított a Magyar Színházi Társaság. A díjat Bagó Gizella ének- és hangképző művésztanár, a Színház- és Filmművészeti Egyetem...

TÁMOGATÓNK A

A MAGYAR KULTÚRÁÉRT ALAPÍTVÁNY

BEJELENTKEZÉS
EDDIGI VERSEIM
MEGOSZTOTT VERSEK
VERSMONDÓK KÖZÖSSÉGE


Facebook

Termékek

TOVÁBBI TERMÉKEK →

To Top