Barion Pixel
Connect with us

Hírek

Új évfolyam az Íróiskolában

Az Íróiskola célja, hogy olyan magas színvonalú, összetett képzést nyújtson, mely korábban nem volt még Magyarországon. Hangsúlyt fektetnek a gyakorlatra: hallgatóik szemináriumok keretében sajátíthatják el az írói mesterség fogásait. Másfelől előadásokat hallgatnak a huszadik századi magyar és világirodalomról, valamint az irodalomtudomány legalapvetőbb kérdéseiről.

A gyakorlat és a tehetség mellett ugyanis ugyanolyan fontos az is, hogy egy leendő író ismerje azt a területet, ahová írásaival belép, tisztában legyen a kortárs irodalom aktuális folyamataival éppúgy, mint a kortárs irodalmat meghatározó hagyományokkal – az irodalom történetével. Harmadrészt pedig előadásokat hallanak a kortárs irodalmi élet fontos praktikus kérdéseiről: a különböző intézményekről, folyóiratokról, a digitális irodalomról és a szerzői jogokról. Ezek az ismeretek az irodalmi élet mindennapjaiban való eligazodáshoz elengedhetetlenek.
A kurzusok mindenki számára nyitottak. Ajánlhatók azoknak, akik írni szeretnének, de nem tudják, hogyan kezdjenek neki és azoknak, akik már írnak, és szeretnék íráskészségüket fejleszteni, írásaikat másokkal megvitatni. Az írás képessége emellett az élet sok területén hasznos: a kreatív írás fejlesztése révén fejlődik a kommunikációs készség, megtanuljuk pontosan, célratörően kifejteni a véleményünket, könnyebben értjük mások mondandóját. A cél, hogy mindenki megtalálja azt a műfajt, amely a legjobban illik hozzá, amelyben a legkönnyebben ki tudja fejezni magát.

Az Íróiskola akkreditált felnőttképzés. A hallgatók a képzés első, alapozó és második éve után is tanúsítványt kapnak.

A képzés két éves, négy féléves, félévenként 64 órás.

A hallgatók hetente két szemináriumon vesznek részt, a délutáni órákban, valamint havi egy szombaton – félévenként négy alkalommal – két előadást hallgatnak.

A képzés két szakirányon indul: szépirodalmi, valamint kritika-, esszé-, publicisztika-, magazincikk-írói szakirányon. A két szakirány hallgatói külön vesznek részt a szakirányukhoz tartozó alapozó szemináriumon, az előadásokat pedig együtt hallgatják, és szabadon választanak egyet a választható szemináriumok közül. A második évben a szépirodalmi szakirányon lehetőség lesz költői, prózaírói és drámaírói szemináriumokon részt venni, a másik szakirány hallgatói pedig a kritika- és esszéírás, illetve a publicisztika- és magazincikk-írás közül választhatnak.

Continue Reading
You may also like...

További Hírek

  • Hajdu Ferenc fekete-fehér portréja gyászszalaggal, alatta a felirat: Hajdu Ferenc 1956–2026, Emlékét szívünkben őrizzük! Hajdu Ferenc fekete-fehér portréja gyászszalaggal, alatta a felirat: Hajdu Ferenc 1956–2026, Emlékét szívünkben őrizzük!

    Hírek

    Elhunyt Hajdu Ferenc költő, író

    By

    A Magyar Írószövetség szomorúan tudatja, hogy 2026. november 2-án elhunyt Hajdu Ferenc (1956–2026) költő, író.

  • A XXVI. Radnóti Költészeti Biennálé plakátja: 2026. november 6–8., Padlásszínház A XXVI. Radnóti Költészeti Biennálé plakátja: 2026. november 6–8., Padlásszínház

    Hírek

    Újra Radnóti Költészeti Biennálé Győrben

    By

    Három napon át a magyar költészeté lesz a főszerep Győrben: november 6. és 8. között rendezik meg a XXVI. Radnóti Költészeti Biennálét. A Magyar Versmondók Egyesülete országos jelentőségű rendezvényén a legkiválóbb versmondók...

  • Hírek

    Új helyen kap szobrot Pilinszky János

    By

    Egy régi helyi álom és a Pilinszky-Kovács család kenesei emlékei hívták életre azt a kezdeményezést, amelynek eredményeként köztéri szobrot avatnak Balatonkenesén Pilinszky János tiszteletére, a költő születésének 105. évfordulója alkalmából. Az emlékmű...

  • Hírek

    Fontos színházi kitüntetés: Vajda Márta-díj

    By

    Első alkalommal adták át a Vajda Márta-díjat, amelyet a színházi háttérszakmák kiemelkedő képviselőinek elismerésére alapított a Magyar Színházi Társaság. A díjat Bagó Gizella ének- és hangképző művésztanár, a Színház- és Filmművészeti Egyetem...

  • Hírek

    Versmondók a Radnóti Költészeti Biennálén

    By

    Az ország legjobb versmondói nevezhetnek a Radnóti-díjért a Győri Nemzeti Színházban zajló Radnóti Költészeti Biennálé keretében. A XXVI. Radnóti Miklós Vers- és Prózamondó Versenyt 2026. november 6-8. között rendezi meg a Magyar...

TÁMOGATÓNK A

A MAGYAR KULTÚRÁÉRT ALAPÍTVÁNY

BEJELENTKEZÉS
EDDIGI VERSEIM
MEGOSZTOTT VERSEK
VERSMONDÓK KÖZÖSSÉGE


Facebook

Termékek

TOVÁBBI TERMÉKEK →

To Top