Barion Pixel
Connect with us

Turczi István lett a Primissima

Hírek

Turczi István lett a Primissima

Tizenkettedik alkalommal vehették át a Prima Primissima Díjakat a magyar szellemi élet, a művészet, a tudomány és a sport jeles képviselői a Művészetek Palotájában megtartott pénteki gálaesten. A magyar irodalom kategóriában Turczi István költőnek, írónak, a Magyar Versmondók Egyesülete irodalmi alelnökének ítélték a kitüntetést. Prima Díjat kapott Buda Ferenc költő, a Magyar Versmondók Egyesületének tiszteletbeli elnöke és Bodor Ádám író.

Turczi István 1978-ban végzett az ELTE BTK magyar-finnugor szakán, ahol bölcsészdoktori fokozatot szerzett. 1978 és 1983 között a Művelődési Minisztérium irodalmi és művészettájékoztatási munkatársaként dolgozott, majd 1983-tól egy ideig szabadfoglalkozású íróként és újságíróként működött. 1988-tól a Kilátó c. világirodalmi rádiómagazin szerkesztő-műsorvezetője, majd 1995-ben a Parnasszus c. televíziós költészeti vetélkedő műsorvezetője lett, ugyanezen évben megalapította az azonos című költészeti folyóiratot és könyvkiadót, melynek mai napig alapító főszerkesztője.

turczi

Turczi István az 1980-as évektől kezdve folyamatosan publikál, napjaink irodalmi életének talán egyik legjelentősebb és legsokszínűbb alkotója, verseskötetei, regényei, drámái, rádiójátékai folyamatosan jelennek meg. A Parnasszus folyóirat főszerkesztőjeként feladatának tartja a magyar költészet szolgálatát, az ifjú tehetségek felkutatását és a már befutott szerzők segítését, publikációs lehetőséghez juttatását egyaránt, alkotói tevékenysége mellett napjaink egyik legaktívabb irodalomszervezője, tagja a Magyar Írószövetségnek, a szervezet Költői Szakosztályának főtitkára, illetve tagja továbbá a Szépírók Társaságának és az Újságírók Országos Szövetségének. 2008 óta a Magyar Versmondók Egyesületének irodalmi alelnöke. Költészetéről Kabdebó Lóránt irodalomtörténész professzor írt kismonográfiát Rögeszmerend – Turczi István művének tragikus derűje címmel.

Verseskötetei

  • Segédmúzsák fekete lakkcipőben (1985)
  • Zene állástalan zongoristáknak (1990)
  • A nők és a költészet (1991)
  • Amerikai akció (1991)
  • Uram, nevezze meg a segédeit! (1993)
  • Hosszú versek éjszakája (1997)
  • Csokonai Vitéz Műhely (1999)
  • Deodatus (2001)
  • Venus Vulgivaga (2002)
  • Sms 66 kortárs költőnek (2002)
  • Hívásra szól a csönd (2004)
  • Turczi István legszebb versei (2005)
  • Áthalások (2006)
  • Erotikon (2008)
  • Minden ablak nyitva (válogatott versfordítások, 2009)
  • A változás memóriája (2011)

Regényei

  • Mennyei egyetem (1987)
  • …se nélküled (1994)
  • A többi csak kaland volt (2005)

Drámái, rádiójátékai

  • Neander Kávéház (1989)
  • Hangdokumentumok 1956 (1989)
  • A katona története (1990)
  • Jer és lásd! – A Talmud könyvei (1991)
  • Revü (Dominó Színpad, 1991)
  • Anna-bál (Nagyváradi Szigligeti Színház, 1995)
  • A tintalovag (Petőfi Irodalmi Múzeum, 1996)

Főbb műfordításai

  • Itamár Jáoz-Keszt versei (1989)
  • Modern héber költők (1992)
  • Sikerkalauz I (1992)
  • Anais Nin: Vénusz deltája (1992)
  • I.B. Singer: A Moszkát család (1996)
  • Tengeráramok – mai finn költők (1996)
  • A dalok ura – mai ausztrál költők (1999)
  • Th. Keneally: Ballada (2000)
  • T. Shapcott: Ausztrál horizont (2004)

Díjak, kitüntetések

  • Köztársasági Érdemrend Lovagkeresztje (2004)
  • József Attila-díj (2006)
  • World Academy of Arts and Cukture Tiszteletbeli Irodalmi Doktora (2008)
  • Babérkoszorú-díj (2010)

A magyar népművészet és közművelődés kategóriában Sárosi Bálint népzenekutatónak, a magyar zeneművészet kategóriában pedig Sztevanovity Dusán dalszövegírónak, zenésznek ítélték oda a díjat. A képzőművészet kategóriában Konok Tamás festő- és szobrászművész, a magyar oktatás és köznevelés kategóriában a Fővárosi Állat- és Növénykert, a magyar sport kategóriában Polgár Judit sakkozó lett Prima Primissima díjas. A magyar építészet kategóriában Pálfy Sándor építész, a magyar tudomány kategóriában Barabási Albert László fizikus, a magyar sajtó kategóriában az On the Spot (Cseke Eszter és S. Takács András dokumentumfilm sorozata), a magyar színház- és filmművészet kategóriában pedig Csomós Mari színművész kapta az elismerést. A közönségdíjat a Jászság Népi Együttes kapta.

Gundel Takács Gábor és Novodomszky Éva, a gála házigazdái a közönség soraiban köszöntötték Áder János köztársasági elnököt és feleségét, Herczegh Anitát, Lévai Anikót, a miniszterelnök feleségét, Pintér Sándor belügyminisztert, Matolcsy Györgyöt, a Nemzeti Bank elnökét és Tarlós István főpolgármestert.

turczi

Sztevanovity Dusán (MTI fotó: Kovács Tamás)

Mint emlékeztettek, a közönség által kiválasztott közönségdíjas továbbra is az alapító Demján Sándor felajánlásából részesül jutalomban. Demján Sándortól az elmúlt évtől Csányi Sándor, az OTP Bank elnök-vezérigazgatója vette át a kuratórium elnökségét, magas láza miatt azonban idén nem tudott személyesen részt venni a díjátadón.

Helyette Kozma Imre atya, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat elnöke mondott köszöntőt, amelyben hangsúlyozta: “ünnepről” jött, és “egy nagy ünnepre” érkezett. Beszámolója szerint az 1989 februárjában megalakult Magyar Máltai Szeretetszolgálat alapítója ugyanis Barcelonában a 25 évvel ezelőtti eseményekre emlékező rendezvényen képviselhette Magyarországot, és idézhette meg a magyar nemzet akkori vezetőinek lépéseit, akik 25 évvel ezelőtt “bátor, előremutató, életet jelentő” döntéseket hoztak – közölte. Mint hozzátette, 1989-ben a magyarok odaadó módon vettek részt a keletnémet menekültek támogatásában.

(forrás: MTI, vers.hu)

Continue Reading
You may also like...

További Hírek

  • Hírek

    Milyen ember volt valójában Petőfi?

    By

    Hirtelen haragú, de meglepően fegyelmezett zseni volt Petőfi Sándor, aki a nagy szerelmet majdnem eldobta egy színésznőért. A költő egy rövid, de heves románc után vette feleségül Szendrey Júliát 1847. szeptember 8-án....

  • Hírek

    Rangos szakmai díj a Versmondók vezetőinek

    By

    A Magyar Versmondók Egyesülete két vezetője részesült állami kitüntetésben a nemzeti ünnep alkalmából. Pataki András rendező, az egyesület szakmai alelnöke Érdemes Művész lett, Lutter Imre költő, előadóművész, az egyesület elnöke a József...

  • Hírek

    József Attila-díjat kapott dr. Lutter Imre

    By

    Kiemelkedő irodalmi – költői, írói és irodalomtörténészi – tevékenysége elismeréseként József Attila-díjban részesült dr. Lutter Imre Bánffy Miklós-díjas költő, szerkesztő, előadóművész, a Magyar Versmondók Egyesületének elnöke.

  • Egyéb kategória

    Tisztelgés Debreczeni Tibor emléke előtt

    By

    Szeretettel várunk minden tanítványt, barátot és érdeklődőt tiszteletadásra, emlékezésre, 2026. március 24. kedd.16 órára az Országos Pedagógiai Könyvtár és Múzeumba (1087 Budapest, Könyves Kálmán u. 40.)

  • Hírek

    Quentin Tarantino színházba költözik

    By

    Színdarabbal folytatja pályafutását a kultikus amerikai filmrendező, Quentin Tarantino: a műből készült előadót várhatóan 2027 januárjában mutatják be Londonban – értesült a Deadline. A rendező már tavaly nyáron jelezte, hogy a darab...

To Top