Barion Pixel
Connect with us

Törőcsik Franciska, Radnóti Miklós és a szerelem

Hírek

Törőcsik Franciska, Radnóti Miklós és a szerelem

Van, aki gyönyörű. Van, aki sokatmondó. És van, aki mindemellett szenvedélyes és titokzatos. Épp úgy, mint Törőcsik Franciska, az ország egyik legnépszerűbb fiatal színésze, aki olyan mély szerelmet és emberi kapcsolatokat keres, mint amilyen Radnóti Miklós és múzsája, Gyarmati Fanni között volt. S hogy a keresés közben mit talál? Kiderül szombaton este a Sorok között Lutter Imrével!

Fiatal kora dacára több mit tucatnyi filmbeli alakítását láthattuk, ennél is több színpadi karaktert tudhat magáénak, számolatlanul ontja magából a szinkronszerepeket, és hangoskönyveken is közreműködik. Földessy Margit magániskolájában tanult, majd a Színművészetin szerzett diplomát. 2013-tól négy évig a székesfehérvári Vörösmarty Színház tagja volt, de játszott az Örkényben is. 2017-től szabadúszó. De mindez csak adat. Mert a kemény munka mögött, amelynek egyébként minden percét élvezi, érzékeny lelkű ember lakik, aki sokat gondolkodik a világról, értelmezi az emberi kapcsolatokat, és van elképzelése arról, mit üzen egy költő a jövő nemzedékeinek. S miközben a líra ott van a mindennapjaiban, mennyire képes megbékélni a világgal? Hisz-e még a feltétel nélküli emberi kapcsolatokban? Vagy a kompromisszumokkal tarkított, de ténylegesen örök hűségben, túl a halálon, amiben Radnóti iránti érzelmeiben Gyarmati Fanni, a múzsa élt?

Hitvese és múzsája nemcsak örök hűséget fogadott Radnótinak, de meg is tartotta fogadalmát. A Tétova óda egész életén át elkísérte Gyarmati Fannit. Még akkor is, amikor nélkülözéssel, szinte állandó rettegésben, feszültséggel teltek a költő és hitves napjai a háború alatt, sőt, Radnóti hűsége meg is ingott. Radnóti Miklós, aki szenvedélyesen szerette hazáját, azt az országot, amely végül a halálba küldte, a haza és szerelem színtiszta költője. Hogy nem textilkereskedő lett, hanem költő, abban az elhatározásában nagy támogatást kapott későbbi feleségétől, Gyarmati Fannitól. A Két karodban vagy a Levél a hitveshez című versek múzsája Radnóti életében biztos támasz volt. Mégis, mint minden szerelemben, Radnótiéknál is voltak hullámvölgyek, nem is egyszer. 1940-ben például viszonyt kezdett Beck Judit festőnővel. Nem tudni, hány vers köszönhető a kapcsolatban, de a Tétova óda biztosan nem. Azt a háború közepén, 1943-ban írta. Ebben egyébként lehetetlen feladatra vállalkozik: szerelmének „lényegét” egyetlen képben, egyetlen hasonlatban szeretné megragadni. A címzett szívéhez biztosan eltalált: Gyarmati Fanni, aki 102 éves koráig élt, haláláig hű maradt szerelméhez.

De ma tudunk olvasni egymás szeméből? Ismerjük a rejtelmes, vékony, bölcs vonalat a másik hűs tenyerében? Egyáltalán: hiszünk, hihetünk-e még az őszinte, tiszta és szenvedélyes, mindent feladó szerelemben?

Radnóti Miklós kapcsolata tiszta volt az emberekkel, a költészettel, a vallással és a nemzettel is, utóbbi kettőt az embertelenség korában nem vették észre, és nem vették tudomásul. Szerelmi élete nem volt egyszerű, de sok szempontból tisztább volt, mint egy mai párkapcsolat. Fanni alig 14 éves, a költő 17 volt, amikor megismerkedtek; és övék volt a világ. Mégis: kapcsolatukban a teljes egyenjogúságot, a feltétel nélküli elfogadást próbálták megvalósítani. Ebben a nagyon is modern, ma mégsem egyértelmű életszemléletben Sík Sándor papköltő és maga a költészet segítette őket. Az a pillanat, amikor Fanni kikísérte férjét a pályaudvarra, ahol utoljára látták egymást, s ezt sejteni lehetett, szörnyű és felejthetetlen volt. Akárcsak utána, amikor folytatnia kellett az életét, mintha minden normális volna körülötte. A szerelem rejtett csillagrendszere persze mást jelentett a háború idejében, és mást jelent ma. De létezik-e az a kötődés, az a tisztaság, mivel például Fanni fordult Radnóti felé?

Az emberi viszonyok és a szerelem útja, ahogy napjaink fiatal művésze, Törőcsik Franciska és a Gyarmati Fannival erről beszélgető Lutter Imre látja – február 8-án, szombaton este 22:50-kor az ATV-n! Radnóti ismert versét Lutter Imrétől hallhatják. Az ismert versmondó művész, műsorvezető szintén ismert barátaival beszélget arról, hogyan változtatta meg az életüket egy vers, és hogy mit gondolnak a világról. Az ATV-n szombat esténként debütáló sorozat egyes epizódjainak online premierje vasárnaponként van, Lutter Imre YouTube csatornáján. A műsorban láthattuk már Molnár Ferenc Caramel énekes, dalszerzőt, Kovács András Péter stand-up comedys humoristát, Al Ghaoui Hesna külpolitikai újságírót, Puskás Peti színész énekest, Várkonyi Attila lemezlovast, vagyis DJ Dominique-ot, Nagy-Kálózy Eszter színművészt, Bánki Beni slam poetry előadót, Pindroch Csaba színművészt és Jakupcsek Gabriella műsorvezetőt. Szirmai Gergely YouTuber, filmkritikus mellett Törőcsik Franciska színművész, valamint Katus Attila és Szentgyörgyi Romeo, a Pécsi Sasok aerobic világbajnokai is a műsor vendégei lesznek, akikről Lutter Imre YouTube videócsatornáján exkluzív, a műsorban nem közölt tartalmakat is bemutat, ott az adás online premiere vasárnap, az ATV-s bemutató után egy nappal lesz.

A Törőcsik Franciskával készült adás ajánlója:



 

Az előző, Szirmai Gergellyel készült beszélgetés itt nézhető meg:



 

Continue Reading
You may also like...

További Hírek

  • Hírek

    Odaítélték a Női Szépirodalmi Díjat

    By

    Bernardine Evaristo kapja a női szerzőket elismerő brit irodalmi díjat korlátokat áttörő írói életművéért – jelentette be a Női Szépirodalmi Díj (Women's Prize for Fiction) zsűrije szerdán Londonban.

  • Hírek

    Turczi István lett a Magyar PEN Club elnöke

    By

    Turczi Istvánt választották meg öt évre a Magyar PEN Club tisztújító közgyűlésén az egyesület új elnökének. Az új elnök nyitóbeszédében megköszönte a bizalmat a jövőre 100 éves írószervezet tagjainak.

  • Hírek

    Átadták a Latinovits-díjat és diplomát

    By

    Halálának 49. évfordulójához közeledve egész hétvégén versmondással emlékezett Latinovits Zoltánra Balatonszemesen, a színészkirály végső nyughelyén a Latinovits Emlékmű Alapítvány és a Magyar Versmondók Egyesülete.

  • Hírek

    Ha itt lennél velem…

    By

    Május 23-án, pénteken este 6 órakor, a MOM Kulturális Központ Kupolatermében, Budapesten mutatja be az Athenaeum Kiadó Lutter Imre új sikerkönyvét, nagyszabású, különleges program közepette. A Ha itt lennél velem... című könyv,...

  • Hírek

    Artisjus Irodalmi Nagydíj

    By

    Az Elvégre című verseskötetéért, valamint teljes életművéért Szilágyi Ákos veheti át idén az Artisjus Irodalmi Nagydíjat. A fődíjas mellett Kemény István, Szűcs Teri, Ács Pál, Sipos Lajos és Lányi András részesül elismerésben,...

To Top