Connect with us

Tegnaptól Vallai hangján

Hírek

Tegnaptól Vallai hangján

A hajdani „Nagy Októberi” elfakult évfordulójára, november hetedikére, szerdára virradó éjjel meghalt Vallai Péter, a legnagyobb magyar előadóművészek, versmondók egyike. Számomra, és nem hiszem, hogy egyedül vagyok ebben, Petri költészete nem létezik Vallai interpretációja nélkül. Parti Nagy Lajos írása.

Látván, hogy szétszáll a csütörtöki munkanapom, már szerdán reggel elkezdtem írni ezt a csütörtök-tárcát. Előtte tollászkodtam, álldogáltam kicsit az erkélyen, néztem a lombfoszló fák hepehupás országútját a Pozsonyi út fölött, s távol, a Margit-szigeten túl a budai hegyek vonulatát. A hírekből, az egyre agresszívebb és abszurdabb magyar dzsuvából, már az elmúlt hét végén kihalásztam egy címet, azon tűnődtem. Meg olyasmiken, hogy mért képedek el rendre azon, amin már rég nem csodálkozom. Továbbá, hogy jó-e az, ha egy tárca előre kitalálja a címét, de jó vagy nem jó, ez akkor is egy rendes, kompakt tárcacím volt: „A budai hegyek vonulata”.

Egy 48 milliós szobormű címe egyébként, amit annyira lóhalálában van muszáj felállítani az MTVA Kunigunda utcai székháza elé, hogy halottak napjának hajnalán kellett biztonsági emberekkel kicibáltatni onnan az immár egy éve éhségsztrájkolókat. A szép feladatot a rendőrség asszisztálásával megoldották, áthordták a demonstrálók cuccát az utca túloldalára, majd bekordonozták az elfoglalt területet, mondván, itt szoborépítési munkálatok kezdődnek, a budai hegyek vonulatáéi.

Az eljárás kültelki züllöttsége, s az MTVA közleményének vérlázító és lapos cinizmusa – hogy ők tulajdonképpen csak segítettek az átköltözködésben, és senkinek semmi joga nem csorbult – pontosan mutatja a magyar közmédia állapotát, s így a magyar sajtószabadságét, s persze azt, hogy a kiebrudaltaknak továbbra is van miért demonstrálniuk. Nincs csodálkoznivaló, az Orbán-rezsim 70 milliárdos megafonja mért viselkedett volna másként, mint maga a rezsim? Hasonló történet immár naponta megesik Magyarországon, egy hét múlva fel se tudja a hírolvasó idézni a konkrét botrányt, nem is erről akartam írni szerda reggel, hanem a szobrokról, mint műalkotásokról és kultusztárgyakról általában. E kővendégekről, melyek, mint vasököl és oszlatóék, állítóik és döntőik kényére-kedvére bukdácsolnak a korszak mocskában.

Tizenegy után láttam meg a neten a címsort, hogy „Elhunyt Vallai Péter”.

Az ember ilyenkor megdermed, nem viszi rá azonnal a hírre a kurzort, mintha a kattintásig nem történne volt meg a halál. Aztán kinyitottam, elolvastam a közleményt, néztem magam elé. Hirtelen fájdalmasan nevetségessé, kisszerűvé vált minden, amit írni kezdtem. „Halotti csönd fölött a / dühödt fioritúrák” – ez a két hangsor jutott eszembe Petri Három dal című verséből, persze Vallai összetéveszthetetlen modorában.

S innentől ezen a szárazmartini-hangon hallottam az egész Kunigunda-szcénát, meg az egész fideszmagyar Lenyúlaszvegaszt, s lassan elindult a fejemben egy meg-meglóduló, szétszakadozó hangjáték, amiben Petri hátborzongatóan időszerű versei keveredtek a politika újrégi szlogenjeivel, meg Orbán Ottóval, Eörsivel, Örkénnyel, Esterházyval, Tolnai Ottóval vagy épp a saját verseimmel, melyeket Vallai mondott hajdan. Benne van a verseim szövetében, a tónusban és a modorban. Belém ivódott az örökhétfők idején, mikor még rémületes volt, a mára már csupán józan és rezignált tapasztalat, hogy a világ e táján az örökhétfőnek nincs múlt ideje. Igen, azóta tudom, hogy nélküle más lenne lejtés és versbeszéd, kicsit másként törne a sor, másként esne a hangsúly akkor is, ha írom, és akkor is, ha mondom. Ott van a hangja, és szeretném, ha hallatszana.

Mikor egyszer mondtam neki valami ilyesmit, nevetett és másról kezdett beszélni. Évtizedek óta a barátomnak tudtam, tán ő is engem, noha volt, hogy hónapokig nem találkoztunk. Tudtam a bajairól, láttam, hogy nincs a helyén, aztán azt is, hogy nincs az a hely, ahol ő a helyén volna. Illetve talán ebben a nincsben, közöttben van otthon, ha egyáltalán. Vajon ha mondtam is, ha mondtuk is, mondtuk-e neki elégszer, hogy amit negyvenvalahány év alatt tett, amit egyszemélyes hangstúdióként sugárzott, azért nemcsak a színház, de a kortárs magyar irodalom is végtelenül hálás lehet?

Számomra, és nem hiszem, hogy egyedül vagyok ebben, Petri költészete nem létezik Vallai interpretációja nélkül. Petri megismertetéséért a költő életében és halála után is, tán ő tette a legtöbbet, az ő előadóművészi értelmezése a nyolcvanas évektől máig éppoly érvényes, mint bármelyik irodalmi szakmunka. Örökre a fülemben van, ahogy a nyolcvanas évek elején Pécsett egy egyetemistákkal tömött teremben Petri verseit mondja, aki már „lement szamizdatba”, mintha csak gyufáért. Ülünk ott együtt, lélegzet-visszafojtva, még örökké látszik tartani az államszocializmus, de a kiszbuzgó hangulatjelentgetők, ahogy a műbőragyú személyi követők is, már mindent elkövetnek, hogy ne tűnjön föl a föltűnőségük. Persze föltűnik, de annyi. Meg vannak szokva, itt vannak, ahogy az oroszok, és itt is maradnak, spionra mindig szükség van.

Esterházy Spionjátékában Vallai bejön az előadás elején, lényegében szobaszínház. Annak a bejövésnek íve van, rugózása. Civilben van, ahogy egész életében. Körülhordozza a tekintetét, bekapcsolja a táskarádiót, a közszolgálati Kossuth-adót, szól, ami szól. Ennek ott és akkor van kockázata, de ezt az ember, néző és színész, ilyenkor elfelejti. Úgy viselkedik, mintha lennének jogai, s ettől bizonyos fokig lesznek is.

Hogy egy hanghordozás egyben magatartás, azt senki ilyen érzékletesen, magától értetődően nem sugározta. Utánozhatatlan volt, ahogy önnön uralt és pontosan kimért, kiérlelt manírjaival játszott, ahogy bujkált és megmártózott a szövegben, majd szárazon, hűvösen hátralépett, s ott maradt mégis a hangja helyén valami melegség, a szeretet, már-már az érzelmesség alaksejtelme. A külön-külön röhigcsélés abbamaradt, fölszívta a közös, keserű nevetés azon a szörnyűszép tragikomédián, ami az életünk volt és van.

Mindent tudott e fájdalmas közép-európai fonákszínizmus természetéről, a levethetetlen iróniáról, ami tulajdonképpen elegáns tehetetlenség, s arról, hogy a tehetetlenségben a szó, a mondás, a nevetségessé tétel az egyetlen ellenszer, ez viszont elvehetetlen, betilthatatlan. Hogy a nevetésnek éle van, de nem fegyver, hogy a civilség az egyetlen békés eszköz, amitől a szobrok s a magukat bronzavonz lovas turulnak képzelő szoborállítók repedezni kezdenek.

Arannyal szólva, élete hatvanhatodik évébe’ kötötte a jó Isten kévébe. Egy eléggé elborult országot hagyott itt, s ha netán, rossz óráiban azt gondolta volna, hogy nincs már szükség arra, amit ő tud, tévedett. A hangja itt marad, élteti a sok száz órányi szöveg, amit valaha elmondott. Éltetik a versek, s ő élteti a verseket.

(forrás: Vasárnapi Hírek)

Continue Reading
You may also like...

További Hírek

  • Hírek

    Izgalmas Caramel-dalokkal jön a MESTERKÓD

    By

    Tíz vadonatúj slágerrel mutatkozik be Molnár Ferenc Caramel a Mesterkód című romantikus musicalben december 3-án, szombaton este a Budapest Arénában. A produkció teljes zenei anyaga elérhetővé vált ma Caramel YouTube csatornáján.

  • Hírek

    Bertók László Költészeti Díj

    By

    Második alkalommal ítélte oda a kuratórium a Bertók Lászlóról elnevezett költészeti díjat, ezúttal Tóth Krisztina József Attila-díjas költő, író, műfordító eddigi életpályáját elismerve. Tóth Krisztina költőként az elmúlt három évtized magyar irodalmának élvonalába tartozik, nyolc...

  • Hírek

    Átadták a 2022. évi Radnóti-díjakat

    By

    Bakos-Kiss Gábor Jászai Mari-díjas színművész, a Győri Nemzeti Színház igazgatója és Tóth Benedek Ernő Bujtor István-díjas versmondó kapta idén a Radnóti-díjat, amit a Magyar Versmondók Egyesülete a XVII. Radnóti Biennálén, ünnepélyes keretek...

  • Hírek

    Újra színpadon az ország legjobb versmondói

    By

    A pandémia miatti kényszerpihenő után, négy éves kihagyással, november első hétvégéjén a Győri Nemzeti Színházban rendezi meg a Magyar Versmondók Egyesülete a Radnóti Biennálét, azon belül a XXVII. Radnóti Miklós Vers- És...

  • Hírek

    Átadták a Szépírók Társasága idei díjait

    By

    2022. október 29-én, szombaton este adták át a Szépírók Társasága idei díjait. Szépirodalom kategóriában Ladik Katalin, értekező próza kategóriában Havasréti József kapta a Szépíró-díjat, a Junior Szépíró-díjat Láng Orsolya nyerte el, irodalomszervezői...

To Top