Barion Pixel
Connect with us

Színháztörténeti konferencia és nagyelőadás

Hírek

Színháztörténeti konferencia és nagyelőadás

Színháztörténeti konferencia zárta – kiemelt érdeklődés mellett – az idén 80. jubileumát ünneplő Szegedi Szabadtéri Játékok nyitó előadásához, Az ember tragédiájához kapcsolódó, hetek óta tartó szakmai programsorozatot Szegeden. Neves elméleti szakemberek, színháztörténészek idézték fel a szegedi előadások történetét és vetítették előre a nyáron színpadra kerülő Vidnyánszky-rendezést.

Kitüntetett szerepe van az idei, 80. jubileumi évadban Az ember tragédiájának a Szegedi Szabadtéri Játékokon. Az ünnepi nyitóelőadás Vidnyánszky Attila „szélesvásznú” rendezésében kerül színpadra július 1-jén és 2-án. Bátyai Edina, a szabadtéri igazgatója úgy fogalmazott: a magyar színházi élet ünnepévé kívánják tenni az előadást, mely fontos hagyományt képvisel, „csúcstartó” a szabadtérin: az elmúlt évtizedekben 16 évad során 61 előadásban láthatták a nézők.

A fesztivál menedzsmentje éppen ezért számos kísérőprogrammal – beszélgetésekkel, kiállításokkal, pályázatokkal – igyekszik kiemelni a 2011-es szegedi Tragédia, valamint az elmúlt korok dóm téri Madách-értelmezéseinek jelentőségét. Heteken keresztül színháztörténészekkel, rendezőkkel, elméleti szakemberekkel emlékeztek tudományos igénnyel a Tragédia bőséges szegedi történetére.

A múltidéző háttérbeszélgetéseket ma színháztörténeti konferencia zárta, olyan neves előadókkal mint Koltai Tamás színikritikus, Bene Kálmán, a Madách Irodalmi Társaság Dél-alföldi Régiójának elnöke, Nikolényi István, a Szegedi Szabadtéri Játékok egykori igazgatója vagy éppen Sándor János színházi rendező és szakíró. A kiemelt érdeklődés és a programon megjelentek elismerő figyelme is egyértelművé tette azt, hogy a közönség izgatottan és méltó ünnepi hangulatban várja a nyári előadást.

Az ember tragédiájához kapcsolódó további programok részleteiről és a készülő Vidnyánszky-előadás érdekességeiről a szegediszabadteri.hu és reok.hu oldalakon olvashatnak az érdeklődők. A programsorozat a Nemzeti Kulturális Alap támogatásával valósult meg.

 

Continue Reading
You may also like...

További Hírek

  • Hírek

    Mi lesz veled, Magyar Színház?

    By

    A Színház Online úgy tudja, érdekes helyzet alakult ki a Pesti Magyar Színház igazgatói pályázata körül: a teátrumot 2015 januárjától vezető Dr. Zalán János és az igazgatói aspiráns Halasi Dániel színházi és...

  • Hírek

    Hollandia, képregények, Petőfi – tíz program

    By

    A szeptember 28-án kezdődő 28. Budapesti Nemzetközi Könyvfesztiválon szerteágazó irodalmi, zenei, színházi programokkal találkozhatnak a látogatók. A négynapos rendezvényen a sokszínűség jegyében az idei kiemelt vendégország Hollandia lesz, de szó esik képregényekről...

  • Hírek

    Ők a 2023-as irodalmi Nobel-díj esélyesei

    By

    A fogadóirodák szerint a kínai Can Xue lehet a befutó októberben, de Jon Fosse, Gerald Murnane, Anne Carson vagy Murakami Haruki győzelmére is jó esélyt látnak. Nádas Péter idén nem szerepel az...

  • Hírek

    Hozd el a versed és elmondom!

    By

    Hozd el a versed és elmondom! – így szól a felhívás a Nemzetközi Könyvfesztivál október 1-jén, vasárnap délelőtt 11-kor zajló programjára, ahol egyszerre találkozhatnak az érdeklődők Lutter Imrével és Grecsó Krisztiánnal. Lutter...

  • Hírek

    16 éve halt meg Polcz Alaine

    By

    A háború borzalmai egész életén nyomot hagytak, mégis maradandót alkotott 

To Top