Barion Pixel
Connect with us

Hírek

Színházi alkotótábor Gyomaendrődön

Az Országos Diákszínjátszó Egyesület a tavalyi nagysikerű esemény után idén augusztusban újra színházi alkotótábort szervez a színjátszással, színházcsinálással, színpadiszöveg-írással foglalkozó diákok, csoportok és csoportvezetők számára. Az ODE Egyetem legújabb képzése is itt debütál: 60 órás kreatív tánctanfolyamra hívják a pedagógusokat.

Az Országos Diákszínjátszó Egyesület (ODE) régi, fontos hagyományt elevenít fel, amikor országos hatókörű diákszínjátszó tábort szervez. Az egyesület felhívásban hirdetett nyílt pályázatot diákszínjátszók, diákszínjátszó csoportok, csoportvezetők, illetve színpadiszöveg-írással foglalkozók részére. A pályázat célja, hogy táborozási lehetőséget biztosítson mindazok számára, akik színházi alkotótáborban kívánnak részt venni. Az ODE-tábort 2022. augusztus 14-21. között Gyomaendrődön rendezik meg.

A jelentkezőknek – attól függően, melyik csoport tagjai kívánnak lenni – rövid bemutatkozást, motivációs levelet, esetenként videós prezentációt kell benyújtaniuk. Az egyhetes, intenzív tanulási, kikapcsolódási, szórakozási és feltöltődési lehetőséget jelentő tábor önköltséges. A részvételi díj tartalmazza a szállás, a napi háromszori étkezés, a tréningek és a kapcsolódó esti programok díját is.

 

 

 

 

 

 

Az idei tábor trénerei között ott találjuk többek között Szabó Rékát, a Tünet Együttes vezetőjét, Fábián Pétert, a k2 Színház alapítóját, Markó-Valentyik Anna Junior Príma-díjas bábművészt, Patonay Anita színész-drámatanárt, Rozs Tamás zeneszerzőt, Tárnoki Márk rendezőt, Barna Lilla színművész-koreográfust, Bori Viktor színész-drámatanárt, a Káva Kulturális Műhely tagját, továbbá Kelemen Kristóf író-rendező-dramaturgot.

A szervezők a pályázat keretében két diákszínjátszó csoportot, továbbá tizenöt egyénileg jelentkező diákszínjátszót, tíz csoportvezetőt, illetve nyolc, 30 év alatti, színpadiszöveg-írás iránt érdeklődő fiatalt várnak Gyomaendrődre. Jelentkezni 2022. június 25-ig lehet, a pályázatokat 2022. június 30-ig bírálja el az ODE választmánya. Előnyt élveznek azok a jelentkezők, akik az ODE korábbi rendezvényein nem tudtak részt venni.

Pályázni itt lehet: https://diakszinhaz.hu/felhivas-diakszinjatszo-alkototabor-palyazat/

 

 

Az ODE tábor idején, szintén Gyomaendrődön debütál az ODE Egyetem legújabb képzése, amire jelképes, tízezer forintos részvételi díj mellett 2022. augusztus 1-jéig lehet jelentkezni: Gera Anita szabadúszó táncművész, tánctanár, koreográfus és jógaoktató 60 órás akkreditált pedagógus-továbbképzést vezet a kreatív tánc módszertana iránt érdeklődő pedagógusok számára. A kreatív tánc témájú, a néptánc alapjaiból és továbbgondolásából, valamint két moderntánc-műfaj alapjaiból összeállított pedagógus-továbbképzési program jelenleg nem létezik Magyarországon, a kezdeményezés hiánypótló jellegű. A tematikai egységek a néptánc alapjaitól a két moderntánc-irányzat alapjain át a szabad, improvizációra, majd a kötött, szerkesztett mozgásfolyamatokra és rövid mozgásos koreográfiák elkészítésére összpontosítanak. A tematikai egységekben a résztvevők először elsajátítják a néptánc, a Graham- és Limón-tánctechnikák alapjait. A későbbiekben ezen tánctechnikákat önállóan, de legfőképpen saját ízlésük és képességeik szerint ötvözve, keverve, akár saját önálló mozgásos nyelvrendszert is létrehozhatnak, majd különböző etűdöket, akár rövid koreográfiákat készíthetnek. A módszer nem csak a mozgásos készségeket, hanem a kreativitást, a testtudatot, az együttműködést, a kommunikációt, a problémamegoldó készségeket is fejleszti. A tanfolyam erősen ajánlott olyan pedagógusoknak, szakembereknek, akik hisznek a művészettel nevelésben, a kreativitás kibontakoztatásában a tánc nyelvezetén keresztül.

Jelentkezés itt: https://forms.gle/tL2cbNNA3Xf4i4hDA

További információ az odeposta@gmail.com címen kérhető

Continue Reading
You may also like...

További Hírek

  • Hírek

    Díjat neveztek el Jankovics Marcellről

    By

    A Gravitáció és a Roma című Oscar-díjas filmeket is jegyző Alfonso Cuarón Jankovics Marcell Fehérlófia című filmjét választotta, hogy bemutassa az Annecy Nemzetközi Animációs Filmfesztivál közönségének. A díszvetítés vendége volt Rubovszky Éva,...

  • Hírek

    Könyvtár betiltott könyveknek Dua Lipától

    By

    Új könyvtárat nyitott Dua Lipa a portugáliai Portóban, a Livraria Lello könyvesbolttal együttműködésben. A június 27-én megnyílt The Manifesto Library olyan műveknek ad otthont, amelyek a hatalommal, a cenzúrával, a kirekesztéssel és...

  • Hírek

    Hazám – verskoncert Vancouverben

    By

    Négy állomásos turnén mutatta be Hazám című előadását Huzella Péter Kossuth-díjas zeneszerző, előadóművész és Lutter Imre József Attila-díjas költő, előadóművész Kanadában. A Kőrösi Csoma Sándor-program beszámolója, Gáspár Rolandtól.

  • Hírek

    Országos versgála az FMH-ban

    By

    A Fővárosi Művelődési Házban rendezte meg a Magyar Versmondók Egyesülete a Regösök húrján… országos vers- és prózamondó verseny, valamint a Táltos Világ országos népmese- és balladamondó verseny gáláját.

  • Hírek

    Judi Dench nevét veszi fel a londoni színház

    By

    A londoni West End egyik emblematikus színháza, a Shaftesbury Theatre 2027 februárjától Judi Dench Theatre néven folytatja működését. A névváltoztatással a brit színház- és filmművészet egyik legnagyobb alakja, a 91 éves Judi...

TÁMOGATÓNK A

A MAGYAR KULTÚRÁÉRT ALAPÍTVÁNY

BEJELENTKEZÉS
EDDIGI VERSEIM
MEGOSZTOTT VERSEK
VERSMONDÓK KÖZÖSSÉGE


Facebook

Termékek

TOVÁBBI TERMÉKEK →

To Top