Barion Pixel
Connect with us

Szacsvay László kapja a Páger Antal díjat

Hírek

Szacsvay László kapja a Páger Antal díjat

A színházi elismerést vasárnap adják át a makói városnapi ünnepségek keretében a Hagymaházban – tájékoztatták a szervezők az MTI-t. A díjat minden évben az a színész érdemli ki, aki a kuratórium döntése alapján a leghűségesebb Páger Antal szellemi örökségéhez, és játékára jellemző a págeri hitelesség és eszköztelenség. A szakmai kuratórium javaslata alapján a képviselők az év végén döntenek a díjazott személyéről.

A kuratórium idén a színházszerető közönség szeretetét is kifejezve, egyhangúlag úgy döntött, hogy Szacsvay László veheti majd át az elismerést, „Téni bácsi” legendás arany pecsétgyűrűjének pontos mását, a Práger Antal-színészdíjat.

Szacsvay László Budapesten született pedagógus szülők gyermekeként, édesapja, Fehér Tibor íróként több verseskötetet és ifjúsági regényt is jegyzett. A versek szeretete terelte a színház felé, a Színház- és Filmművészeti Főiskolán 1971-ben végzett. Diplomáját kézhez véve a Nemzeti Színházhoz szerződött, a társulat egyik vezető színésze lett. 1982-ben részese volt a Katona József Színház megalapításának, majd számos nagy sikerű előadásban lépett színpadra.

D CIM20211006010

Több hangszeren, hegedűn és zongorán is játszik. Tíz éven át lépett fel a Budapest Orfeum című zenés összeállításban kuplékkal és sanzonokkal, a nagy sikerű előadás zenei anyaga hanglemezen is megjelent. Több mint negyven filmben láthatta a közönség. 1973-ban játszott Jókai Mór És mégis mozog a föld című regényéből készült háromrészes tévéfilmben, melyben Páger Antal Decséry főispánt formálta meg, majd tíz évvel később Kardos Ferenc 1983-as Mennyei seregek című filmjében szerepeltek mindketten.

TÖBB MINT NEGYVEN FILMBEN LÁTHATTA A KÖZÖNSÉG.

Szacsvay inkább csapatembernek, mint szólistának tartja magát.

Véleménye szerint a színészetet nem kilóra mérik: egy jó mondat vagy nézés sokszor ér annyit, mintha valaki elmond nyolcvan oldalt, de senkit nem érint meg. A pályán számára fontos az alázat, a pontosság, a kollegialitás és a partnerre való odafigyelés, valamint a lámpaláz leküzdése, ő maga színpadra lépésre várva sakkozik vagy keresztrejtvényt fejt, mindezek mellett sokra tartja a humort és öniróniát.

Szacsvay Lászlót 1978-ban Jászai Mari-díjjal tüntették ki, 2001-ben érdemes művész, 2013-ban kiváló művész lett. 2014-ben a nyíregyházi Vidor Fesztiválon megkapta a szakmai zsűri által odaítélt életműdíjat, 2015-ben a nemzet színészének választották.

Szacsvay László – Fotó: Czimbal Gyula / MITI

Forrás: telex.hu

Continue Reading
You may also like...

További Hírek

  • Hírek

    Elhunyt Ágh István

    By

    Elhunyt Ágh István Kossuth- és József Attila-díjas költő, a Hetek költői csoportosulás tagja, Nagy László öccse. A Nemzet Művésze a Magyar Versmondók Egyesületének örökös tagja volt.

  • Hírek

    Ha itt lennél velem…

    By

    Ha itt lennél velem, és fognád a két kezem - énekelhetjük Bódi László Cipő dalát. Vele indul és nagy formátumú, ismert emberekkel folytatódik ez a verses interjúkötet, amely a Ha szeretsz... című népszerű könyv következő...

  • Hírek

    Krasznahorkai kapta az irodalmi Nobel-díjat

    By

    A Sátántangó és Az ellenállás melankóliája szerzője, Krasznahorkai László kapja 2025-ben az irodalmi Nobel-díjat, jelentette be csütörtökön 13 órakor a Svéd Akadémia. Krasznahorkai lett ezzel a második magyar, aki megkapta az elismerést....

  • Hírek

    Darvasi Lászlóé az Esterházy irodalmi díj

    By

    Neandervölgyiek című művével Darvasi László nyerte el az első alkalommal átadott Esterházy Irodalmi Díjat, amelyet a szakmai zsűri a hét döntőbe jutott alkotás közül talált a legjobbnak. A tízezer euróval és Kelemen...

  • Hírek

    Elhunyt Buda Ferenc költő, műfordító

    By

    A Magyar Írószövetség szomorúan tudatja, hogy 2025. szeptember 16-án elhunyt Buda Ferenc (1936–2025) költő, műfordító, a Nemzet Művésze.

To Top