Barion Pixel
Connect with us

Hírek

Strok Natasa lett a legjobb színésznő

Stork Natasának, a Veszélyes lehet a fagyi című film főszereplőjének ítélték a legjobb színésznőnek járó díjat a New York-i Filmhéten – közölte a Nemzeti Filmintézet.

Mint írták, Szilágyi Fanni első egész estés filmje november közepén érkezik a magyarországi mozikba, és egy egypetéjű ikerpár viharos kapcsolatát mutatja be, amelynek mindkét tagját Stork Natasa alakítja.

A közlemény szerint a Veszélyes lehet a fagyi című alkotást a New York-i Filmhéten láthatta először a külföldi közönség. A fesztivál évről évre olyan nemzetközi válogatással várja a közönséget, amelyben a már befutott rendezők mellett az elsőfilmes alkotók is bemutatkozhatnak.

Az NFI elsőfilmeseket támogató Inkubátor Programjában készült film története egy egypetéjű ikerpárról szól, akik a külső hasonlóságok ellenére különböznek egymástól: Éva gazdag feleségként neveli kisfiát, míg a radiológus Adél munkájába menekül a magány elől. Egy nap belép az életükbe Ákos, aki megtestesít mindent, amire a két nő vágyik.

„Nagyon boldog vagyok, és hálás Szilágyi Fanni rendezőnek és mindazoknak, akik ezen a filmen dolgoztak” – idézik a közleményben Stork Natasát, aki elmondta: általában igaz, de itt fokozottan, hogy egy szerep megformálásához elképesztő csapatmunka szükséges.

„Ez a díj egy közös elismerés” – hangsúlyozta, hozzátéve: bízik benne, hogy a magyar közönségnek is tetszeni fog ez az érzékeny és varázslatos történet.

A Stork Natasa, Patkós Márton, Szabó Máté, Csikász Ágnes és Bódy Magdi főszereplésével készült Veszélyes lehet a fagyi producere Pataki Ági és Kenesei Edina, forgatókönyvírója Lányi Zsófi volt. A filmet Szilágyi Gábor fényképezte, vágója Ördög Zsófia, zenéjét Kalotás Csaba szerezte.

Veszélyes lehet a fagyi a Partnerfilms gyártásában készült, és Magyarországon országszerte november 17-től lesz látható a Mozinet forgalmazásában.

 

STORK NATASA

Forrás: szinhaz.online

Continue Reading
You may also like...

További Hírek

  • Hírek

    Meghalt Nádas Péter

    By

    Nádas Péter Kossuth- és József Attila-díjas író, drámaíró és esszéista 2026. augusztus 26-án, reggel nyolc órakor, gombosszegi otthonában hunyt el. Halálhírét a családja közölte az író Facebook-oldalán.

  • Hírek

    Budavári Könyvünnep

    By

    Író-olvasó találkozókkal, irodalmi beszélgetésekkel, családi programokkal és koncertekkel várják az érdeklődőket szeptember 4. és 6. között a Budavári Könyvünnepen.

  • Hírek

    Aki megváltoztatta a színház világát

    By

    1863. január 17-én született és 1938. augusztus 7-én halt meg Konsztantyin Sztanyiszlavszkij szovjet-orosz színész, rendezõ, színészpedagógus és dramaturg, a XX. századi színházmûvészet és -elmélet korszakalkotó alakja. Azt vallotta: a színésznek azzá kell...

  • Hírek

    Megemlékezés Petőfi halálának évfordulójáról

    By

    Petőfi Sándor halálának 177. évfordulójára emlékeznek július 31-én, pénteken Bács-Kiskun vármegye több településén: Kecskeméten várostörténeti előadással, Kiskunfélegyházán hadtörténeti beszélgetéssel, Kiskőrösön pedig emlékműsorral és koszorúzással idézik fel a költő alakját.

  • Hírek

    Haaland nem mindennapi könyv adománya

    By

    Miközben a világ Erling Haalandra a góljai miatt figyel, ő nemrég egy sokkal csendesebb helyen hagyott maradandó nyomot: egy könyvtárban.

TÁMOGATÓNK A

A MAGYAR KULTÚRÁÉRT ALAPÍTVÁNY

BEJELENTKEZÉS
EDDIGI VERSEIM
MEGOSZTOTT VERSEK
VERSMONDÓK KÖZÖSSÉGE


Facebook

Termékek

TOVÁBBI TERMÉKEK →

To Top