Barion Pixel
Connect with us

Hírek

Ritka darabok az irodalomból

Irodalomtörténeti érdekességeket, leveleket, kéziratokat árvereznek Kaposváron a Takáts Gyula Megyei és Városi Könyvtárban június 6-án, a könyvhét első napján. Ady Endre Szép Ernőnek küldött, töltőtollal két oldalon sűrűn teleírt lapon a Csinszkához fűződő érzéseiről is vallott a költő – ez is kalapács alá kerül.

Bekes József, az árverés ötletgazdája elmondta: az aukción 301 tétel kerül kalapács alá, köztük olyan irodalomtörténeti kuriózum, mint Ady Endre Szép Ernő költőnek címzett képeslapja, amelynek 750 ezer forintos induló árára már az aukció előtt többször ráajánlottak. Legutóbb Ady Endre dedikációja a Vér és arany című verseskötetben másfélmillió forintot ért egy budapesti árverésen – emelte ki Bekes József. Most Ady 1914. augusztus 27-én Csúcsáról a Boncza kastélyból írt, az ottani postán felülbélyegzett képeslapja kerül árverésre a somogyi megyeszékhelyen.

fotó: kaposvarmost.hu

fotó: kaposvarmost.hu

A Szép Ernőnek küldött, töltőtollal két oldalon sűrűn teleírt lapon a Csinszkához fűződő érzéseiről is vallott a költő. A teljes névaláírásával ellátott, a Boncza kastélyt ábrázoló képeslap tartalmát eddig nem publikálták. A somogyi közönség számára csaknem száz, a megyével kapcsolatos irodalomtörténeti érdekességet és dedikációt is bemutató, kiállítással egybekötött kaposvári aukción sok más könyvritkaság mellett kalapács alá kerül Kassák Lajos első, 1915-ben dedikált verseskötete, az Éposz Wagner maszkjában, a titokzatos magyar Hungáriai Mihály 1516-os, Strassburgban kiadott teológiai értekezése, gróf Széchenyi István balatoni gőzhajózásról írt könyvének első kiadása és Buda 1400-as évekbeli ábrázolása is.

Az aukció kínálatában számos költő és író kötete szerepel, köztük van Ady Endre, Babits Mihály, Csoóri Sándor, Fodor András, József Attila, Szabó Dezső, Takáts Gyula, Weöres Sándor, továbbá egy Kaposvárról 1696-ban készült, eddig sosem látott metszet, egy Rippl-Rónai által tervezett első világháborús album, Király Béla 1956-os katonai parancsnok levele, valamint Tar Csatár színművész, műfordító, az első somogyi kisdedóvó alapítójának talán egyetlen, színezett óriás fotója, amelyet Langsfeld Mór fotóművész készített 1882-ben. Az aukción megvásárolható könyvek és irodalomtörténeti érdekességek megtekinthetők az árverést megelőző napon a Takáts Gyula Megyei és Városi Könyvtárban, valamint itt.

(forrás: MTI)

Continue Reading
You may also like...

További Hírek

  • Gergely Ágnes és Rakovszky Zsuzsa portréja egymás mellett Gergely Ágnes és Rakovszky Zsuzsa portréja egymás mellett

    Hírek

    Költők a Nemzet Művészei között

    By

    A magyar költészet két meghatározó alakja, Gergely Ágnes és Rakovszky Zsuzsa is átvehette a Nemzet Művésze díjat. Az elismerést hét kivételes művésznek adták át 2026. november 5-én a Pesti Vigadóban, a Magyar...

  • Hajdu Ferenc fekete-fehér portréja gyászszalaggal, alatta a felirat: Hajdu Ferenc 1956–2026, Emlékét szívünkben őrizzük! Hajdu Ferenc fekete-fehér portréja gyászszalaggal, alatta a felirat: Hajdu Ferenc 1956–2026, Emlékét szívünkben őrizzük!

    Hírek

    Elhunyt Hajdu Ferenc költő, író

    By

    A Magyar Írószövetség szomorúan tudatja, hogy 2026. november 2-án elhunyt Hajdu Ferenc (1956–2026) költő, író.

  • A XXVI. Radnóti Költészeti Biennálé plakátja: 2026. november 6–8., Padlásszínház A XXVI. Radnóti Költészeti Biennálé plakátja: 2026. november 6–8., Padlásszínház

    Hírek

    Újra Radnóti Költészeti Biennálé Győrben

    By

    Három napon át a magyar költészeté lesz a főszerep Győrben: november 6. és 8. között rendezik meg a XXVI. Radnóti Költészeti Biennálét. A Magyar Versmondók Egyesülete országos jelentőségű rendezvényén a legkiválóbb versmondók...

  • Hírek

    Új helyen kap szobrot Pilinszky János

    By

    Egy régi helyi álom és a Pilinszky-Kovács család kenesei emlékei hívták életre azt a kezdeményezést, amelynek eredményeként köztéri szobrot avatnak Balatonkenesén Pilinszky János tiszteletére, a költő születésének 105. évfordulója alkalmából. Az emlékmű...

  • Hírek

    Fontos színházi kitüntetés: Vajda Márta-díj

    By

    Első alkalommal adták át a Vajda Márta-díjat, amelyet a színházi háttérszakmák kiemelkedő képviselőinek elismerésére alapított a Magyar Színházi Társaság. A díjat Bagó Gizella ének- és hangképző művésztanár, a Színház- és Filmművészeti Egyetem...

TÁMOGATÓNK A

A MAGYAR KULTÚRÁÉRT ALAPÍTVÁNY

BEJELENTKEZÉS
EDDIGI VERSEIM
MEGOSZTOTT VERSEK
VERSMONDÓK KÖZÖSSÉGE


Facebook

Termékek

TOVÁBBI TERMÉKEK →

To Top