Barion Pixel
Connect with us

Regösök Húrján után Latinovits

Hírek

Regösök Húrján után Latinovits

Négy területi döntő után befejeződött a Regösök Húrján országos vers- és prózamondó verseny sorozatának regionális szakasza, már megvannak az őszi gála versmondói. Most Latinovits Zoltáné a főszerep: Balatonszemesen három napon át emlékeznek.

Budapesten, a TEMI Fővárosi Művelődési Házban indult el az idei Regösök Húrján vers- és prózamondó versenyének területi döntő-sorozata, június 5-én. Innentől kezdve minden szombaton újabb regionális döntőt szerveztek a Magyar Versmondók Egyesülete és helyi szakmai partnerei: június 12-én a Veszprémi Művelődési Központ, június 19-én a Nagyatádi Művészeti Iskola, június 26-án pedig a kunszentmiklósi Varga Domokos Általános Művelődési Központ adott otthont az egyre népesebb versmondóseregnek.

Az MVE immár közel húsz éve szervez vers-és szépprózamondó versenyt 10-14 év közötti gyermekeknek. A Regösök Húrján felmenő rendszerű verseny, az iskolai versmondó versenyek legjobbjainak tehetséggondozó rendezvénye, egy hagyományosan színvonalas találkozó keretében. A felhívás szerint olyan költészetet és szépprózát szerető (iskolás) fiatalokat várunk, akik a vers és próza tolmácsolásához tehetséget éreznek, és kipróbálták magukat iskolai versenyeken. Budapesten a Fővárosi Művelődési Ház új helyszínt, új környezetet jelentett, a Kondor Béla Közösségi Házból átigazolt területi döntővel végleges miliőt teremt a Versmondók Egyesülete a rendezvénynek, különösképp, hogy az őszi gála helyszíne is ez lesz. Nagyatád vadonat új területi megmérettetésként 2012-ben kapcsolódott be a programsorozatba. A debütálás nem akármilyen volt: évekre visszamenőleg a legerősebb mezőnyt termelte ki. A Veszprémi Városi Önkormányzat idén is egy nyári verstáboros részvétellel jutalmazta a legjobb veszprémi diákot. Kunszentmiklóson pedig a zsűri soraiban foglalt helyet idén is Buda Ferenc Kossuth- és József Attila díjas költő, a Magyar Versmondók Egyesületének örökös tagja. Az őszi gálára érkezők száma harmincon felül van.

A versenyeken készült fotók megtekinthetők a Versmondó folyóirat elektronikus változatán, a versmondo.hu honlapon, a Galériában:

VERSMONDO.HU – GALÉRIA

A hétvégén Balatonszemesen zajlik a Latinovits Zoltán Vers- és Prózamondó Találkozó. Pénteken este tájékoztatóval, koszorúzással indul a program, szombaton kerül sor az elődöntőre, vasárnap pedig a döntőre és a gálára. Minden érdeklődőt szeretettel várnak a Versmondók és a Latinovits Zoltán Művelődési Ház.

 

Continue Reading
You may also like...

További Hírek

  • Hírek

    Meghalt Nádasdy Ádám

    By

    „A család kérésre szomorúan tudatom, hogy Nádasdy Ádám nyelvész, költő, műfordító az Eötvös Loránd Tudományegyetem professor emeritusa, a Széchenyi Irodalmi és Művészeti Akadémia és a Digitális Irodalmi Akadémia tagja, a Magvető Kiadó...

  • Hírek

    „Mielőtt elrepül”

    By

    Búcsúzik Halász Judit és Bálint András felolvasószínházi estje

  • Hírek

    Buda Ferenc- emlékkonferencia

    By

    A Forrás folyóirat március 28-án emlékkonferenciát rendez Buda Ferenc költő, író, műfordító, a Magyar Versmondók Egyesülete néhai tiszteletbeli elnöke emlékére.

  • Hírek

    Frankenstein ikonikus kesztyűje

    By

    Egy pécsi műhelyben készült az Oscar-díjas Frankenstein film több száz kesztyűje. Kate Hawley jelmeztervező és csapata a pécsi KARMA manufaktúrával dolgozott együtt. Minden darabot a több mint 150 éves pécsi hagyományokra építve,...

  • Hírek

    Milyen ember volt valójában Petőfi?

    By

    Hirtelen haragú, de meglepően fegyelmezett zseni volt Petőfi Sándor, aki a nagy szerelmet majdnem eldobta egy színésznőért. A költő egy rövid, de heves románc után vette feleségül Szendrey Júliát 1847. szeptember 8-án....

To Top