Barion Pixel
Connect with us

ÖsszHang verssel, zenével

Hírek

ÖsszHang verssel, zenével

A József Attila Kör nemrégiben indult ÖsszHang sorozatának második estjén Simon Márton és Závada Péter felolvasását Sabák Péter bőgőzése kísérte. De hogy mit is hallottunk, azt Simon Márton korábbi sorai tükrözhetik: „Valami zenét. Ez mondjuk annak a szövege. Illetve nem pontosan, de versnek így is elég.”

Ott, a magasföldszinten, ahol ezek a dalok megszakadhattak volna, a két költő-slammer megmutatta, sem nem szakad meg, sem nem kezdődik teljesen új; valami olyan születik, ami mintha mindig is lett volna. Semmi kezdeti nehézség, semmi akadozás. Film és dal helyett fehér zaj-mese, objektív képreírás, meg sem történt monológ. Vagy inkább átmeneti rendek bontása, elalvás előtti boldog óra. Szép ez így „címszavakban” is.

hgkh

Az est felolvasással kezdődött, egy-egy vers, felváltva persze. Hatalmas élmény volt, hogy cím nélküli olvasás milyen nagy mértékben segítette elő a szövegek – szerencsére – nem összeolvadását, csupán összecsengését, s a zene milyen szép kontúrját tudja kirajzolni egy estnek. Sabák Péter a versek hangulatához tökéletesen illő aláfestéssel volt jelen, bár néhol, pontosabban, ahol kellett, kicsit szünetelt is. A szövegek pedig tényleg mintha egymással párhuzamosan, már-már egymásra íródtak volna. Mint egy vers, végig bokorrímben.

hjhkj

Persze nem maradt el a slam-irományok felolvasása sem, szokatlan, hogy egy irodalmi esten ilyen jót lehet szórakozni, elmaradhat a túlkomolykodás. Jött a „szófajtalankodás”, a jó értelemben vett „rímbuzera”, ahogy Závada mondta is: „a múltkor egy szót írtam, az is rímel”. No, persze mindez csak vicc, ahogyan az egymásról, egymáshoz írt szövegek is. Csak a példa kedvéért néhány sor Závadáról: „én tényleg nem értem, minek akart költő lenni ennyire / szegény, biztos elunta, hogy mindig van mit ennie”, „szerintem már késő, már meglelete az útját / felvarratta a tupac mellé az anyám tyúkját” / „akkor most tényleg költő lett? na ne má, ne vakíts / hát ki adta ezt ki? Nemtom… bárcsak élne Babits.” És persze vissza is: „Tudod, mit beszél rólad a szakma? Semmit. / Pedig könyved is van – egy. Úgy negyven oldalas. /Mit várjunk attól, kinek még a földszint is magas?” vagy „S bár a JAK-ra azt hiszi, hogy egy páros ujjú patás / Legalább nem érződik rajta a Kemény István-hatás.”

j

 


Szóval hazafelé, őszinte jókedvvel arra gondoltam, igen, ez az egész úgy sugárzik, mint „felborigatott hangfalakból előadás után a csend”, és mennyi, de „mennyi szép remény zenéje benned”, bennük. Sok ilyet még, legyenek kedvesek!


Szerző: Hevesi Judit
Fotó: Bach Máté
Plakát: Pluralica
Forrás: prae.hu

 

Continue Reading
You may also like...

További Hírek

  • Hírek

    Hozd el a versed és elmondom!

    By

    Hozd el a versed és elmondom! – így szól a felhívás a Nemzetközi Könyvfesztivál október 1-jén, vasárnap délelőtt 11-kor zajló programjára, ahol egyszerre találkozhatnak az érdeklődők Lutter Imrével és Grecsó Krisztiánnal. Lutter...

  • Hírek

    16 éve halt meg Polcz Alaine

    By

    A háború borzalmai egész életén nyomot hagytak, mégis maradandót alkotott 

  • Hírek

    Térey János regényéből film lehet

    By

    A Káli holtak mozgóképes adaptációjának jogát Csáky Attila producer vásárolta meg, így várható, hogy a közeljövőben film készül a 2018-ban megjelent műből, amely Térey János első prózaregénye volt.

  • Hírek

    Fecske Csaba Illyés Gyula-díjat kapott

    By

    A Magyar Művészeti Akadémia (MMA) tagozati díjátadóján Fecske Csaba költő "Illyés Gyula-díj – a Magyar Művészeti Akadémia Irodalmi-díjában" részesült. Szívből gratulálunk az elismeréshez!

  • Hírek

    szabadakarat

    By

    A reformkor első „celeb párja”, Petőfi Sándor x Szendrey Júlia különc szokásait, egymásnak jutott két évük felfokozott érzelemvilágát, a véleményformáló szerepük jelentőségét húzza meg tengelyül és mesél köré egy térben és időben...

To Top