Hírek

ÖsszHang verssel, zenével

Published on

A József Attila Kör nemrégiben indult ÖsszHang sorozatának második estjén Simon Márton és Závada Péter felolvasását Sabák Péter bőgőzése kísérte. De hogy mit is hallottunk, azt Simon Márton korábbi sorai tükrözhetik: “Valami zenét. Ez mondjuk annak a szövege. Illetve nem pontosan, de versnek így is elég.”

Ott, a magasföldszinten, ahol ezek a dalok megszakadhattak volna, a két költő-slammer megmutatta, sem nem szakad meg, sem nem kezdődik teljesen új; valami olyan születik, ami mintha mindig is lett volna. Semmi kezdeti nehézség, semmi akadozás. Film és dal helyett fehér zaj-mese, objektív képreírás, meg sem történt monológ. Vagy inkább átmeneti rendek bontása, elalvás előtti boldog óra. Szép ez így “címszavakban” is.

Az est felolvasással kezdődött, egy-egy vers, felváltva persze. Hatalmas élmény volt, hogy cím nélküli olvasás milyen nagy mértékben segítette elő a szövegek – szerencsére – nem összeolvadását, csupán összecsengését, s a zene milyen szép kontúrját tudja kirajzolni egy estnek. Sabák Péter a versek hangulatához tökéletesen illő aláfestéssel volt jelen, bár néhol, pontosabban, ahol kellett, kicsit szünetelt is. A szövegek pedig tényleg mintha egymással párhuzamosan, már-már egymásra íródtak volna. Mint egy vers, végig bokorrímben.

Persze nem maradt el a slam-irományok felolvasása sem, szokatlan, hogy egy irodalmi esten ilyen jót lehet szórakozni, elmaradhat a túlkomolykodás. Jött a “szófajtalankodás”, a jó értelemben vett “rímbuzera”, ahogy Závada mondta is: “a múltkor egy szót írtam, az is rímel”. No, persze mindez csak vicc, ahogyan az egymásról, egymáshoz írt szövegek is. Csak a példa kedvéért néhány sor Závadáról: “én tényleg nem értem, minek akart költő lenni ennyire / szegény, biztos elunta, hogy mindig van mit ennie”, “szerintem már késő, már meglelete az útját / felvarratta a tupac mellé az anyám tyúkját” / “akkor most tényleg költő lett? na ne má, ne vakíts / hát ki adta ezt ki? Nemtom… bárcsak élne Babits.” És persze vissza is: “Tudod, mit beszél rólad a szakma? Semmit. / Pedig könyved is van – egy. Úgy negyven oldalas. /Mit várjunk attól, kinek még a földszint is magas?” vagy “S bár a JAK-ra azt hiszi, hogy egy páros ujjú patás / Legalább nem érződik rajta a Kemény István-hatás.”

 


Szóval hazafelé, őszinte jókedvvel arra gondoltam, igen, ez az egész úgy sugárzik, mint “felborigatott hangfalakból előadás után a csend”, és mennyi, de “mennyi szép remény zenéje benned”, bennük. Sok ilyet még, legyenek kedvesek!


Szerző: Hevesi Judit
Fotó: Bach Máté
Plakát: Pluralica
Forrás: prae.hu

 

Exit mobile version