Barion Pixel
Connect with us

Hírek

Radnóti emlékezete

Radnóti Miklós születésének 102. évfordulóján színházi megemlékezést tartanak a Magyarországi Szerb Színházban. Április 29-én Turek Miklós Árny az árnyban című előadása kerül színre.

A Glatter Miklós néven született művész barátai közbenjárására 1943 tavaszán felmentést kapott a munkaszolgálat alól. Bajcsy-Zsilinszky Endre vitte a hadügyminiszterhez a levelet, melyen Illyés Gyula, Ortutay Gyula, Sík Sándor, Schöpflin Aladár és Szekfű Gyula neve is szerepelt, azonban a leszerelését követően azonnal megkeresztelkedő Radnótit egy évvel később, 1944 tavaszán harmadszorra is behívták. Ezekben a hónapokban formálódott ki lelkében a legmélyebb, belső honvágy, ami a világháború korának erőltetett menetében is értelmet ad a humanista számára, hogy megvívja mindennapi harcait. Turek Miklós versszínházi estje ennek az emberi nagyságnak állít emléket.

Az Árny az árnyban című előadásban Radnóti saját szavaiból ismerhetjük meg életének örömeit, fájdalmait – részesei lehetünk a kornak, amely megihlette, és képet alkothatunk a rímek mögött rejlő legmélyebb érzéseiről is. A merengő poéta emlékképeiben a történelem viharai és egy fiatalember álmai tükröződnek.

Az elmúlt 7 év során 4 országban már több mint 120 alkalommal adta elő Versszínházi darabjait Turek Miklós, melyek Radnóti mellett József Attila és Petőfi Sándor, valamint Faludy György költészetét mutatják be. A Faludyról szóló darabot április 28-án a Budapesti Corvinus Egyetem diákjai előtt viszi színre.

 

Continue Reading
You may also like...

További Hírek

  • Hírek

    Aki megváltoztatta a színház világát

    By

    1863. január 17-én született és 1938. augusztus 7-én halt meg Konsztantyin Sztanyiszlavszkij szovjet-orosz színész, rendezõ, színészpedagógus és dramaturg, a XX. századi színházmûvészet és -elmélet korszakalkotó alakja. Azt vallotta: a színésznek azzá kell...

  • Hírek

    Megemlékezés Petőfi halálának évfordulójáról

    By

    Petőfi Sándor halálának 177. évfordulójára emlékeznek július 31-én, pénteken Bács-Kiskun vármegye több településén: Kecskeméten várostörténeti előadással, Kiskunfélegyházán hadtörténeti beszélgetéssel, Kiskőrösön pedig emlékműsorral és koszorúzással idézik fel a költő alakját.

  • Hírek

    Haaland nem mindennapi könyv adománya

    By

    Miközben a világ Erling Haalandra a góljai miatt figyel, ő nemrég egy sokkal csendesebb helyen hagyott maradandó nyomot: egy könyvtárban.

  • Hírek

    Elhunyt Bak Róbert költő

    By

    Vasárnap halt meg Bak Róbert tanár, költő és kritikus, a Telex–Karakter állandó szerzője. A 2022-ben diagnosztizált ALS-betegséggel küzdő író halálhírét Szöllősi Mátyás közölte.

  • Hírek

    Díjat neveztek el Jankovics Marcellről

    By

    A Gravitáció és a Roma című Oscar-díjas filmeket is jegyző Alfonso Cuarón Jankovics Marcell Fehérlófia című filmjét választotta, hogy bemutassa az Annecy Nemzetközi Animációs Filmfesztivál közönségének. A díszvetítés vendége volt Rubovszky Éva,...

TÁMOGATÓNK A

A MAGYAR KULTÚRÁÉRT ALAPÍTVÁNY

BEJELENTKEZÉS
EDDIGI VERSEIM
MEGOSZTOTT VERSEK
VERSMONDÓK KÖZÖSSÉGE


Facebook

Termékek

TOVÁBBI TERMÉKEK →

To Top