(1905-1980)

A soknyelvű Újvidéken született, ott volt iskolásfiú, egyforma biztonsággal tudott magyar anyanyelvén kívül szerbül, németül, és mire felnőtt az egyetemi évekig, már megtanult franciául is. Huszonöt éves korára Budapesten jogi doktorátust szerez és ügyvédjelölt lesz. A hazai avantgárd törekvések harcos folyóirata, a ,,Magyar Írás” köré csoportosuló fiatal költők benne ismerték fel az expresszionizmus egyik nagy ígéretét. Mire azonban első verseskötete, a ,,Papírember” (1928) megjelent, az előző évek irodalmi és művészi új formákkal kísérletező láza hullámvölgybe került. A költők és olvasóik jó részének túl politikamentes, túl formalista volt az az avantgárd, amely nem a baloldali, főleg munkásmozgalmi eszmék hirdetője volt. Másrészt a költők és olvasók szépségigénye egyre inkább visszafordult a Nyugat formai klasszicizmusának örökségéhez, a költői képek szemléletességéhez és ésszerűségéhez, a versformák lélekbeli harmóniát adó versrendjeihez. A harmincas évekre az avantgárd mámorában induló legjobb költőink – József Attila, Radnóti Miklós, Szabó Lőrinc, Illyés Gyula, Vas István – a hagyományos formaművészet magas régióiig emelték költészetünket. Akik folytatva az avantgárd utat nem a szocializmus eszmevilágát és politikai harcát szolgálták, mint Kassák és köre, vagy éppen az emigrációban a kommunista politikai harcot, mint keleten Barta Sándor és nyugaton Komját Aladár, és nem tértek le az újra megtalált hagyományos formaeszmények útjáról, hanem töretlenül folytatták egy politikailag el nem kötelezett (bár általában baloldali-humanista) avantgárd kísérletezést – az menthetetlenül irodalmi légüres térbe került, mint a ,,Magyar Írás”-kör költő-műfordító-tudós szervező-főszerkesztője, Raith Tivadar (aki egyetemi tanárként az üzemgazdaságtan köztisztelt szakembere lett), mint a legtevékenyebb, legtöbb izgalmat keltő költő-rendező-koreográfus Palasovszky Ödön, vagy az éppen első sikerénél tartó Tamkó Sirató Károly. – A sok nyelvben otthonos, sokirányú műveltséget szerzett, a modern tudományos és irodalmi elméletekben otthonos jogász, aki még a könyvtárosság tudományát is kitanulta, 1930-ban hátat fordított ügyvédi irodáknak, könyvtáraknak, az egész országnak és elutazott Párizsba, hogy francia költő és szürrealista vagy azzal rokon elméletek kiáltvány-szerzője legyen. Hamarosan fel is tűnt a párizsi kávéházak művészköreiben. Odafigyeltek tudományos alapozottságú elméleteire. Ezekben esztétikai – irodalmi és művészeti – következményeit vonta le annak, hogy Einstein fizikája megváltoztatta a tér és az idő dimenzióinak összefüggését, Bergson filozófiája pedig időélményünket és időszemléletünket. Ő “dimenzionistá”-nak nevezte el ezt a tér-idő-kontinuumban látó művészetszemléletet, amelyben összekapcsolódott a vonalban megnyilvánuló vers és a síkban testet öltött kép. Tudományos színezetű, lendületesen, látomásosan megfogalmazott kiáltványait nevezetes szürrealista költők, absztrakt festők írták alá. Ismeretesek lettek túl a francia körök határain is, az egyik például Lisszabonban jelent meg. Így hat esztendeig otthonos volt a francia művészek és művészetek körében, megélhetést talált a sajtóéletben, költeményei, cikkei, kiáltványai ismertté tették nevét a modern irodalom művelőinek és kedvelőinek körében. Csakhogy a hat év leteltén, 1936-ban egy súlyos betegség tört rá, amely végtagjainak mozgását is akadályozta. Buda nevezetes gyógyfürdőitől remélt gyógyulást. Haza is jött. A fájdalmak közepette nem is gondolhatott irodalomra, a már merőben másfajta problémákkal gyötrődő irodalom meg régóta nem gondolt őrá. Gyógyulnia kellett, és ez nem volt könnyű. Sok kínlódás, sok keresés, sokféle tanulás után az ősi indiai gyógymódban, a jógában találta meg az üdvözítő lehetőséget. Párhuzamosan a fürdőkkel és a gyógyszerekkel, a jóga mozgási és lélekzési gyakorlatai, igen szívós kitartással követve a módszer javaslatait, a negyvenes években, a háború kellős közepén, végre meghozták a várt gyógyulást. Legalábbis ő úgy hitte, hirdette, hogy egészségét a jógának köszönheti. Annyi bizonyos, hogy valóban egész további életére erőt és egészséget adott neki, holott még közel negyven évig élt. Az alacsony, szikár testű férfi valószínűleg mindig mozgékony ember volt, de a jóga tudása és gyakorlata akrobatikus ügyességűvé tette, és látványosan szerette is mutatni, milyen rugalmas, és teste ugyanolyan friss, mint szelleme. Társaságban, nem ritkán szerkesztőségekben elegendő volt azt mondani neki: ,,No Károly, tudsz-e még fejjel lefelé elmondani egy verset?” – Ő azonnal két tenyerére bukfencezett, lábaival felfelé kalimpált és megkérdezte, hogy dekadens francia, régi szerb, orosz klasszikus, vagy egy régi középfelnémet lovagi dalt mondjon-e. De ha kívánják, akkor szanszkritül idéz a Mahábhárátából. Ugyanis a jóga tudományának búvárlása közben megtanult szanszkritül is.

Az ilyesmire azonban csak a hatvanas években kerülhetett sor. Az ötvenes években – se Rákosiék süket kultúrpolitikája idején, sem 56 és a rákövetkező rémségek izgalmai közt – nem lehetett itt avantgardizmusból megélni. A sok nyelven tudó, modern tudományokban járatos, és ráadásul jogászmúltú álláskereső találhatott magának megélhetést. Leginkább gyárak vették hasznát, ahol fordíthatott szakszövegeket és fogalmazhatott reklámokat, jó kapcsolatban volt az Orion Rádiógyárral is, ahol közvetlenül a háború után évekig volt a reklám- és propagandairoda vezető tisztviselője. Az ilyen munkák közben, és a jógázó életmódot egy pillanatig sem hagyva abba, felismerte a nagy lehetőséget: a jóga nemcsak gyógyít, de megélhetést is ad. Jógaiskolát szervezett, ahol ugyanúgy tanította az egészségőrző és gyógyító mozgást, a lélegzési technikát, mint azokat az indiai filozófiai tanításokat, amelyeknek bölcsei kifejlesztették a jóga tudományát és gyakorlatát. Ez az iskola nemcsak ismert, de divatos is lett. A költő mindhalálig igen tisztességesen megélt belőle.

A költészetet azonban soha nem hagyta abba. Ha másoknak nem kell, hát űzte magának, és a legközelebbi érdeklődőknek. Bizonyos volt benne, hogy belátható időn belül irodalmi szükséglet lesz, hogy az avantgárdot újra felfedezzék, folytassák, és visszaadják a kezdeményezők becsületét. És ahogy megjósolta, ez a hatvanas évek elején be is következett. Tamkó Sirató még csak nem is csodálkozott, hogy egyszerre népszerű, élő hagyomány, keresett költő lett. Egész életműre való kiadnivalója gyűlt össze fiókjaiban. Most az egészet átnézte, átjavította, ahogy ő mondta: ,,Az eleve korszerűt, haladva az idővel, még korszerűbbé tette”. – Kitűnően érezte saját költészetének másokhoz nem hasonlító sajátosságát. Költeményeinek és szabad versekbe rejtett kiáltványainak olyan a közös jellege, mintha minden pillanatban nyilvántartaná a világmindenséget. Csillagászat, geológia, fizika keveredik itt filozófiával, humorral, pátosszal. Egészen egyéni az a hang, amely megszólal ,,A Vízöntő kor hajnalán” című válogatott költeményes kötetében (1969). Ugyanebben az évben jelent meg ,,A három űrsziget” című tudományos-fantasztikus regénye, amely a jövő társadalmáról, a győzedelmes emberboldogító technika küzdelméről. a visszahúzó erők ellen, és végül diadalmas győzedelméről szól egyszerre ifjúsághoz szóló romantikus kalandossággal és képzett elméket továbbtanító szakértelemmel. Jókai ,,A jövő század regénye” óta ez a legokosabb és legszebb magyar utópista-tudományos-fantasztikus regény. – És még mindig volt egy jó évtizede. Felépítette látomásos érett kori költeménygyűjteményét, a ,,Cosmogrammok”-at. Közben azonban a most már széles körben divatos költő a himnikus szabad versek mellett mestere a csengő-bongó gyermekverseknek is. Óvodások és kisiskolások örömmel mondogatták a mindig tréfás bácsi pattogó rímeit. – És talán a gyermekeknek, talán a gyermeki emlékeket sosem felejtő felnőtteknek írta a leglíraibb vallomását magáról, a világcsavargóról, akit a régi játékos kiszámolóról Ecki-Becki-Tengerecki Pál-nak nevezett. Első nagy szakaszát még régen írta, majd évekkel később második szakasszal folytatta, és a végső években a harmadik szakasszal befejezte. Csengő-bongó, vidám-kesernyés vallomás ez a háromrészes költemény a világ mulatságos változatosságáról és valójában örök magányáról.

Így együtt a kozmikus látomások himnuszai, a tudományos-fantasztikus regény, a gyermekversek – és mindennek ötvözete. Tengerecki Pál kalandjai – ez az az egyszeri jelenség, aki Tamkó Sirató Károly volt.

(Forrás: Magyar Elektronikus Könyvtár)