

Hírek
Ha itt lennél velem…
Május 23-án, pénteken este 6 órakor, a MOM Kulturális Központ Kupolatermében, Budapesten mutatja be az Athenaeum Kiadó Lutter Imre új sikerkönyvét, nagyszabású, különleges program közepette. A Ha itt lennél velem... című könyv, amely Bódi László Cipő slágere nyomán az élet valódi történeteit, az emberi lélek kulisszáit tárja elénk, a Ha szeretsz... című, népszerű verses interjúkötet folytatásaként 25 újabb ismert ember ismeretlen történetét meséli el, ahol a versek életutat törtek, vagy épp utat mutatnak.
-
Hírek
Kossuth-díjas a Versmondók Örökös Tagja
2021.07.20.Egy költő egyik legfontosabb feladata, hogy szót emeljen az igazságtalanságok, hazugságok, durvaságok ellen, kiálljon az elesettekért, megalázottakért – mondta el az MTI-nek Serfőző Simon költő, a Magyar Versmondók Egyesületének Örökös Tagja, aki kedden vehette át a Kossuth-díjat a parlamentben. A TOVÁBB →
-
Hírek
Petőfi szavalóverseny
2021.07.20.Immár 30. alkalommal rendezték meg a hódmezővásárhelyi Petőfi szavalóversenyt. A döntőn már csak a legjobbak mérkőztek meg. Az elődöntők rostálása után 34 versmondó jutott be a döntőbe, akik előadásában a költők gondolatai megelevenedhettek, életre kelhettek a versek. A hagyományokhoz híven TOVÁBB →
-
Hírek
A Nemzeti dal új köntösben
2021.07.20.A rap mellett a megszokottnál több színészi játék és ének várja az érdeklődőket az idei Red Bull Pilvakeren, amelyet immáron negyedik éve rendeznek meg március 15-én az Erkel Színházban. Farkas Roland “Wolfie”, a szervezők egyike és a Punnany Massif alapítójaként is TOVÁBB →
-
Hírek
Nemzeti VERSeny – a közönség jön
2021.07.20.Megszületett a Nemzeti VERSeny elődöntőjének eredménye. A 2016. évi Nemzeti VERSeny zsűrije az 1. fordulón 92 versenyzőt juttatott tovább, vigaszágon a közönség újabb 10 versenyzőt küldhet a középdöntőbe. A 2016. évi Nemzeti VERSeny zsűrije által az 1. fordulón továbbjuttatott 92 TOVÁBB →
-
Hírek
nemzeti VERSeny indul
2021.07.20.A Nemzeti Színház és a Magyar Versmondók Egyesülete a Kárpát-medencét felölelő, felmenő rendszerű, rendhagyó versmondó versenyt hirdet, valamennyi korosztály számára a nem hivatásos versmondók részére. A verseny elsődleges célja a hagyományos vers- és prózamondó találkozó mellett a klasszikus és kortárs TOVÁBB →
-
Hírek
Újraindul az EGY MASZK
2021.07.20.Nádasi Erika színművész vezetésével hosszú idő után újraindul az EGY MASZK, az Egyetemisták Miskolci Amatőr Színjátszó Köre. A drámaműhely sajátos együttműködés útján valósul meg: az ország legkülönbözőbb területeiről érkező ifjúság részvételét a Miskolci Egyetem campusa biztosítja, a szakmaiságról az Északkelet-magyarországi TOVÁBB →
-
Hírek
Elhunyt a Nemzet Psotája
2021.07.20.86 évesen elhunyt Psota Irén, a Madách Színház művésze, a Nemzet Színésze, kétszeres Kossuth-díjas és kétszeres Jászai Mari-díjas, érdemes és kiváló művész, a Halhatatlanok Társulatának örökös tagja. Psota Irén hosszan tartó betegség után, szívelégtelenség következtében, álmában hunyt el – tudatta a Madách TOVÁBB →
-
Hírek
Az író, Umberto Eco halálára
2021.07.20.Hasonlóan Johann Wolfgang von Goethéhez, Thomas Mannhoz vagy Jean-Paul Sartre-hoz, Umberto Eco a senki által nem vitatott, hazájában és az egész világon is óriási tekintéllyel bíró értelmiségi típus képviselője volt. Barna Imre, a pénteken 84 éves korában elhunyt világhírű olasz TOVÁBB →
-
Hírek
Parnasszus bemutató
2021.07.20.A Parnasszus költészeti folyóirat téli számának élő bemutatója február 9-én, kedden volt a Magyar Írószövetség Klubjában. A lapszámbemutató Centrumában Czigány György volt ez alkalommal a vendég. Az est házigazdája Turczi István, a folyóirat főszerkesztője, a Magyar Versmondók Egyesületének irodalmi alelnöke TOVÁBB →
-
Hírek
Meghalt Bodor-Palkó Pál
2021.07.20.Megint búcsúzunk valakitől. Fájdalommal tudatjuk, hogy Bodor-Palkó Pál, a Magyar Versmondók Egyesületének korábbi elnöke, a Kondor Béla Közösségi Házban működő P136 Színpad megalapítója, vezetője meghalt. Bodor-Palkó Pál 1986-ban kapta a Radnóti Biennálé keretében a versmondói Radnóti-díjat, később előadóművészként is tevékenykedett. TOVÁBB →
-
Hírek
Saját hangján idézték meg Ágai Ágnest
2025.06.30.Halálának első évfordulóján, családja jelenlétében avatott emléktáblát Ágai Ágnes költő, műfordító tiszteletére Budapesten, egykori háza falán fia, Ágai Kis András és a Magyar Versmondók Egyesülete. Az alkotóra Lutter Imre előadóművész, költő, Wiegmann Alfréd rendező, esztéta és Rosta Géza zeneszerző, előadóművész emlékezett, s közben a költő hangján szóltak idézetei.
-
Hírek
Tisztújítás a Versmondóknál
2025.06.26.Ellenszavazat nélkül, egyhangúlag választotta meg újabb öt évre Lutter Imrét a Magyar Versmondók Egyesülete elnökének a szervezet közgyűlése. Az alelnökök mindegyike bizalmat kapott, csak a felügyelőbizottsági tagok sorában történt változás. Az egyesület elfogadta az elmúlt öt év munkájáról szóló beszámolót és a 2030-ig tartó kulturális stratégiáját.
-
Hírek
Emléktáblát kap Ágai Ágnes
2025.06.20.Halálának első évfordulóján, június 27-én emléktáblát avat Ágai Ágnes költő, író, műfordító tiszteletére, egykori háza falán fia, Ágai Kis András, Lutter Imre és a Magyar Versmondók Egyesülete. Az eseményre minden megemlékezőt szeretettel várnak. Egy hónappal később ugyancsak felkerül az emléktáblája az orfűi Horizont-idéző Verspark főépületének falára.
-
Hírek
Odaítélték a Női Szépirodalmi Díjat
2025.06.06.Bernardine Evaristo kapja a női szerzőket elismerő brit irodalmi díjat korlátokat áttörő írói életművéért – jelentette be a Női Szépirodalmi Díj (Women's Prize for Fiction) zsűrije szerdán Londonban.
-
Hírek
Turczi István lett a Magyar PEN Club elnöke
2025.06.05.Turczi Istvánt választották meg öt évre a Magyar PEN Club tisztújító közgyűlésén az egyesület új elnökének. Az új elnök nyitóbeszédében megköszönte a bizalmat a jövőre 100 éves írószervezet tagjainak.
-
Hírek
Átadták a Latinovits-díjat és diplomát
2025.06.02.Halálának 49. évfordulójához közeledve egész hétvégén versmondással emlékezett Latinovits Zoltánra Balatonszemesen, a színészkirály végső nyughelyén a Latinovits Emlékmű Alapítvány és a Magyar Versmondók Egyesülete.
-
Hírek
Artisjus Irodalmi Nagydíj
2025.05.06.Az Elvégre című verseskötetéért, valamint teljes életművéért Szilágyi Ákos veheti át idén az Artisjus Irodalmi Nagydíjat. A fődíjas mellett Kemény István, Szűcs Teri, Ács Pál, Sipos Lajos és Lányi András részesül elismerésben, négy különböző kategóriában. Az Artisjus-díjakat 2025. május 12-én adják át.
-
Hírek
Ledöntötte valaki Kormos István szobrát
2025.04.15.Ledöntötte valaki Kormos István, író költő, és műfordító szobrát Mosonmagyaróváron. A kiváló dramaturg és szerkesztő a felnőttirodalom mellett gyerekirodalomban is maradandót alkotott, generációk nőttek fel a meséin és a gyerekversein.
-
Hírek
Megnyílt a Horizont-idéző Verspark Orfűn
2025.04.11.Varró Dániel, Huzella Péter és Lutter Imre társaságában, nyílt nap keretében mutatta be a sajtónak és az érdeklődőknek József Attila 120. születésnapján, a magyar költészet napján Orfűn a Horizont-idéző Versparkot a myspace produkció és a Magyar Versmondók Egyesülete. Az egyedülálló park, amely szálláshelyként és irodalmi szórakoztató központként is működik a jövőben, májusban kezdi meg üzemszerű működését.
-
Hírek
Elhunyt Tamás Menyhért, a Nemzet Művésze
2025.03.28.Életének 85. évében csütörtökön elhunyt Tamás Menyhért Kossuth- és József Attila-díjas író, költő, a nemzet művésze, a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) rendes tagja – tudatta az MMA csütörtökön az MTI-vel.
-
Versenyek
“REGÖSÖK HÚRJÁN…” – TÁLTOS VILÁG
2021.07.20.Lehetőség nyílik a páratlanul gazdag magyar költészet mellett a tradíciókra épülő helyi mesevilág népszerűsítésére, megjelenítésére.
-
Táborok
Bella István Versművészeti Szeminárium
2022.01.03.Ez egy alkotótábor, ahol az ország legkülönbözőbb pontjaiból érkező fiatalok azt gondolják, hogy a vers, az irodalom, a színház nem szégyen, hanem segítség.
-
Táborok
Kiss László Gyermekversmondó Tábor
2023.04.02.Egy kellemes üdülés keretében, a vers- és prózamondás szakmai ismereteinek megalapozásán, illetve továbbképzésén kívül személyiségfejlesztő gyakorlatokat, műelemzéseket, irodalmi bemutatókat és rengeteg játékot tartalmaz.
-
Táborok
Latinovits Színész Felkészítő Műhely
2022.01.02.Magyar Versmondók Egyesülete intenzív kurzust hirdet azon fiataloknak, akik a színházat vagy a pódiumművészetet leendő hivatásuknak tekintik, színésznek vagy előadóművésznek készülnek.
-
Versenyek
Nemzeti VERSeny
2021.07.20.A VERSeny elsődleges célja a hagyományos vers- és prózamondó találkozó mellett a klasszikus és kortárs költészet újszerű tolmácsolása, a költészet és a versmondás népszerűsítése, a magyar nyelv tisztaságának és sokszínűségének felvonultatása a költészet által, valamint a kulturális identitás erősítése.
-
Táborok
Szép Szó Műhely Vajdaság
2021.07.29.A Szép Szó Műhely a Vajdasági Magyar Versmondók Egyesülete szervezésében, augusztus közepén ad otthont a verseket, versmondást kedvelő tizenegy és huszonöt év közötti fiataloknak Bácsfeketehegyen. A műhely célja, hogy segítse a versmondók tehetségének kibontakozását, és felkészülésüket a versenyekre. Emellett lehetőséget TOVÁBB →
-
Versenyek
V. Baranyi Ferenc szavalóverseny
2021.07.20.A pilisi könyvtár a Gubányi Károly Általános Iskolával közösen V. alkalommal szervezi meg a Baranyi Ferenc szavalóversenyt, ezúttal a járvány miatt online középiskolások és felnőttek részére.
-
Táborok
MAdT Vajdaság
2021.07.29.A szervezők által – érthető okokból – konzekvensen MAdT táborként emlegetett amatőr és diákszínjátszó tábort a Vajdasági Magyar Versmondók Egyesülete és a Vajdasági Magyar Művelődési Intézet rendezi meg Zentán, tizenöt és harminc év közötti fiatalok számára, akik érdeklődnek a színjátszás TOVÁBB →
-
Versenyek
Dsida Jenő versmondó és verséneklő verseny
2021.07.20.Dsida Jenő egyénisége elütött a történelemmel viaskodó hitvallókétól, ő nem a végzettel kívánt pereskedni, egyszerűen énekelni akart.
-
Versenyek
Országos Piliszky János versmondó verseny – Balatonkenese
2021.07.20.Szeretettel hívjuk az irodalom iránt érdeklődőket, úgy a versenyzőket és kísérőiket, mint a kedves versbarátokat. A balatonkenesei Közművelődési Intézmény és Könyvtár 2019. október 19-én, szombaton, 9:00-17:00 óra között megrendezi az I. ORSZÁGOS PILINSZKY JÁNOS VERSMONDÓ VERSENYT, amelyre ezúton is szeretettel TOVÁBB →