Barion Pixel
Connect with us

nemzeti VERSeny indul

Hírek

nemzeti VERSeny indul

A Nemzeti Színház és a Magyar Versmondók Egyesülete a Kárpát-medencét felölelő, felmenő rendszerű, rendhagyó versmondó versenyt hirdet, valamennyi korosztály számára a nem hivatásos versmondók részére.

A verseny elsődleges célja a hagyományos vers- és prózamondó találkozó mellett a klasszikus és kortárs költészet újszerű tolmácsolása, a költészet és a versmondás népszerűsítése. A verseny egyik védnöke maga a Nemzeti igazgatója, Vidnyánszky Attila. A zsűri tagjai a Nemzeti Színház és a Magyar Versmondók Egyesületének művészei, szakemberei: Bakos-Kiss Gábor színművész, Kiss László rendező, Lutter Imre előadóművész, producer, Nagy-Kálózy Eszter színművész és Szabó László kommunikációs szakértő.

A találkozót a 2016-os évben rendezzük meg, három fordulóban.

RÉSZLETEK, MINDEN INFORMÁCIÓ ITT!

Az első forduló (versmondás videofelvételen):

2016. április 20.: A költészet havában

Elsőként minden versenyző két, általa szabadon választott magyar költő már megjelent versével nevezhet be, amelyek közül egyet kell az első fordulóban beküldeni, méghozzá a 21. század vizuális eszközeit is alkalmazva, önállóan, telefonnal és/vagy kamerával rögzített vágatlan videóval. A videot a youtube videomegosztó portálra kell feltölteni azzal a címmel, hogy „nemzeti VERSeny – versvideo”, és a video linkjét kell, hogy elküldjék a nemzetiverseny@gmail.com címre. A felvett vers időtartama nem haladhatja meg a 3 percet. Szakmai zsűri juttatja tovább a legjobbnak vélt versenyzőket a következő fordulóra, egy adott pontszámmal, míg a közönség is beszavazhat vigaszágon három versenyzőt. Az eredményhirdetés napja április 22., a magyar kultúra havában. A nevezési lap és a video beküldési határideje: 2016. április 11., a magyar költészet napja.

A második forduló (versek videoklipben):

2016. augusztus 20.: az államalapító Szent István király ünnepe

A továbbjutott versenyzők az általuk választott és a nevezési lapon megjelölt másik verset kell, hogy feldolgozzák, immár videoklip formájában, amelynek hossza legfeljebb 5 perc. A videoklipet a youtube videomegosztó portálra kell feltölteni azzal a címmel, hogy „nemzeti VERSeny – videoklip”, és annak linkjét kell, hogy elküldjék a nemzetiverseny@gmail.com címre. A videoklip formájára vonatkozóan nincs kitétel, sem a képi világot, sem a zenei és más audio eszközöket tekintve. Szakmai zsűri juttatja tovább a legjobbnak vélt versenyzők alkotásait a következő fordulóra, egy adott pontszámmal, míg a közönség is beszavazhat vigaszágon egy versenyzőt. A továbbjutott versenyzők számára a versklipek beküldési határideje: 2016. augusztus 10., eredményhirdetés augusztus 20-án.

A harmadik forduló (élő döntő, versvideokkal):

2016. november 13.: a magyar nyelv napja

Az élő döntőbe bejutott versenyzők a Nemzeti Színházban adják elő az első fordulóban, vágatlan videón beküldött verset.

Díjakat az élő döntő versenyzői kapnak: a komoly pénzjutalmak mellett értékes különdjakban részesülnek a legjobbak. Emellett minden élő döntős versenyző emléklappal és tárgyjutalommal térhet haza, emellett a zsűri arany-, ezüst- és bronzminősítéseket nyújt át a versenyzőknek.

A nemzeti versENY facebook oldala ide kattintva elérhető!

NEVEZÉSI LAP

(A nevezési lapot a nemzetiverseny@gmail.com címre kel beküldeni.)

Continue Reading
You may also like...

További Hírek

  • Hírek

    Hozd el a versed és elmondom!

    By

    Hozd el a versed és elmondom! – így szól a felhívás a Nemzetközi Könyvfesztivál október 1-jén, vasárnap délelőtt 11-kor zajló programjára, ahol egyszerre találkozhatnak az érdeklődők Lutter Imrével és Grecsó Krisztiánnal. Lutter...

  • Hírek

    16 éve halt meg Polcz Alaine

    By

    A háború borzalmai egész életén nyomot hagytak, mégis maradandót alkotott 

  • Hírek

    Térey János regényéből film lehet

    By

    A Káli holtak mozgóképes adaptációjának jogát Csáky Attila producer vásárolta meg, így várható, hogy a közeljövőben film készül a 2018-ban megjelent műből, amely Térey János első prózaregénye volt.

  • Hírek

    Fecske Csaba Illyés Gyula-díjat kapott

    By

    A Magyar Művészeti Akadémia (MMA) tagozati díjátadóján Fecske Csaba költő "Illyés Gyula-díj – a Magyar Művészeti Akadémia Irodalmi-díjában" részesült. Szívből gratulálunk az elismeréshez!

  • Hírek

    szabadakarat

    By

    A reformkor első „celeb párja”, Petőfi Sándor x Szendrey Júlia különc szokásait, egymásnak jutott két évük felfokozott érzelemvilágát, a véleményformáló szerepük jelentőségét húzza meg tengelyül és mesél köré egy térben és időben...

To Top