Barion Pixel
Connect with us

Öten pályáznak a fehérvári színházra

Hírek

Öten pályáznak a fehérvári színházra

Öten pályáznak a székesfehérvári Vörösmarty Színház igazgatói posztjára; a július 22-i határidőig beérkezett pályázatokat augusztusban szakmai előkészítő bizottság értékeli, meghallgatja a kandidálókat, a város közgyűlése szeptemberben dönt az új vezetőről.

Az igazgatói posztra pályázott Frigyesi András, a budapesti Deutsches Theater vezetője, Kuna Károly színművész, Quintus Konrád színművész, a Vörösmarty Színház igazgatóhelyettese, aki május 13-tól irányítja a teátrum munkáját, továbbá Surányi András író, rendező és Szűcs Gábor színművész, a Vörösmarty Színház korábbi művészeti igazgatója – közölte az önkormányzati kommunikációs központ.
A pályázatokat elbíráló szakmai bizottság kilenc fős. Tagjait a székesfehérvári városi közgyűlés, a Vörösmarty Színház, az Előadó-művészeti Tanács, a Nemzeti Erőforrás Minisztérium delegálja, valamint részt vesz a grémium munkájában egy szakszervezeti képviselő is.
A székesfehérvári VVörösmarty Színház igazgatói pályázatának kiírására azt követően került sor, hogy a város közgyűlése április 27-i hatállyal megszüntette a teátrumot addig vezető Vasvári Csaba igazgatói megbízását. Az új színidirektor megválasztásáig a város közgyűlésének döntése értelmében Quintus Konrád irányítja a színház munkáját.

 

Continue Reading
You may also like...

További Hírek

  • Hírek

    Frankenstein ikonikus kesztyűje

    By

    Egy pécsi műhelyben készült az Oscar-díjas Frankenstein film több száz kesztyűje. Kate Hawley jelmeztervező és csapata a pécsi KARMA manufaktúrával dolgozott együtt. Minden darabot a több mint 150 éves pécsi hagyományokra építve,...

  • Hírek

    Milyen ember volt valójában Petőfi?

    By

    Hirtelen haragú, de meglepően fegyelmezett zseni volt Petőfi Sándor, aki a nagy szerelmet majdnem eldobta egy színésznőért. A költő egy rövid, de heves románc után vette feleségül Szendrey Júliát 1847. szeptember 8-án....

  • Hírek

    Rangos szakmai díj a Versmondók vezetőinek

    By

    A Magyar Versmondók Egyesülete két vezetője részesült állami kitüntetésben a nemzeti ünnep alkalmából. Pataki András rendező, az egyesület szakmai alelnöke Érdemes Művész lett, Lutter Imre költő, előadóművész, az egyesület elnöke a József...

  • Hírek

    József Attila-díjat kapott dr. Lutter Imre

    By

    Kiemelkedő irodalmi – költői, írói és irodalomtörténészi – tevékenysége elismeréseként József Attila-díjban részesült dr. Lutter Imre Bánffy Miklós-díjas költő, szerkesztő, előadóművész, a Magyar Versmondók Egyesületének elnöke.

  • Egyéb kategória

    Tisztelgés Debreczeni Tibor emléke előtt

    By

    Szeretettel várunk minden tanítványt, barátot és érdeklődőt tiszteletadásra, emlékezésre, 2026. március 24. kedd.16 órára az Országos Pedagógiai Könyvtár és Múzeumba (1087 Budapest, Könyves Kálmán u. 40.)

To Top