Barion Pixel
Connect with us

Hírek

Önök kerték – Spanyolnátha Kertfesztivál

Március 21-én rendezi a Spanyolnátha szerkesztősége a 6. Önök kerték Spanyolnátha Kertfesztivált. A fesztiválon bemutatják a folyóirat tavaszi számát, melynek anyagából kép- és kéziratkiállítás is készül.
Az új szám szerzői közül az érdeklődők személyesen is találkozhatnak az Átjárók című előadás rendezőjével, Bársony Júliával; a Hangkötészet című rovat társszerkesztőjével, Szkárosi Endrével; s Rónai-Balázs Zoltánnal, aki a lapszámban megjelenő fiatal képzőművészek munkáiról beszél. A könyv utóélete Hernádkakon című, a Spanyolnátha és a Szépírók Társasága közös programsorozatában vendég lesz Király Levente, akivel köteteiről Berka Attila beszélget majd.

A HangKötészet című rovat elsősorban a magyarországi hangköltészetre (illetve a vele szoros kapcsolatban lévő műfajokra) összpontosít, fontos célja, hogy minden alkalommal egy-egy jeles hangköltőt, performert mutasson be újabb és régebbi művein, illetve exkluzív, a blokk számára készített munkáin keresztül. A költészeti munkákhoz kritikai írás, recenzió vagy épp készülő, nagyobb lélegzetű monográfiarészlet stb. is kapcsolódik a művészt jól ismerő költőtárs, irodalomtudós, kritikus tollából. A rovat külföldi alkotók műveiből is szemez, illetve nyitott aktuális fesztiválok, frissen megjelenő cd-k, könyvek recenzeálására is, fotó-, hang- és video-dokumentumok közlésére és tárgyalására.

A program letölthető:

http://spanyolnatha.hu/doc/2010_tavasz_onok_kertek.pdf

Continue Reading
You may also like...

További Hírek

  • Gergely Ágnes és Rakovszky Zsuzsa portréja egymás mellett Gergely Ágnes és Rakovszky Zsuzsa portréja egymás mellett

    Hírek

    Költők a Nemzet Művészei között

    By

    A magyar költészet két meghatározó alakja, Gergely Ágnes és Rakovszky Zsuzsa is átvehette a Nemzet Művésze díjat. Az elismerést hét kivételes művésznek adták át 2026. november 5-én a Pesti Vigadóban, a Magyar...

  • Hajdu Ferenc fekete-fehér portréja gyászszalaggal, alatta a felirat: Hajdu Ferenc 1956–2026, Emlékét szívünkben őrizzük! Hajdu Ferenc fekete-fehér portréja gyászszalaggal, alatta a felirat: Hajdu Ferenc 1956–2026, Emlékét szívünkben őrizzük!

    Hírek

    Elhunyt Hajdu Ferenc költő, író

    By

    A Magyar Írószövetség szomorúan tudatja, hogy 2026. november 2-án elhunyt Hajdu Ferenc (1956–2026) költő, író.

  • A XXVI. Radnóti Költészeti Biennálé plakátja: 2026. november 6–8., Padlásszínház A XXVI. Radnóti Költészeti Biennálé plakátja: 2026. november 6–8., Padlásszínház

    Hírek

    Újra Radnóti Költészeti Biennálé Győrben

    By

    Három napon át a magyar költészeté lesz a főszerep Győrben: november 6. és 8. között rendezik meg a XXVI. Radnóti Költészeti Biennálét. A Magyar Versmondók Egyesülete országos jelentőségű rendezvényén a legkiválóbb versmondók...

  • Hírek

    Új helyen kap szobrot Pilinszky János

    By

    Egy régi helyi álom és a Pilinszky-Kovács család kenesei emlékei hívták életre azt a kezdeményezést, amelynek eredményeként köztéri szobrot avatnak Balatonkenesén Pilinszky János tiszteletére, a költő születésének 105. évfordulója alkalmából. Az emlékmű...

  • Hírek

    Fontos színházi kitüntetés: Vajda Márta-díj

    By

    Első alkalommal adták át a Vajda Márta-díjat, amelyet a színházi háttérszakmák kiemelkedő képviselőinek elismerésére alapított a Magyar Színházi Társaság. A díjat Bagó Gizella ének- és hangképző művésztanár, a Színház- és Filmművészeti Egyetem...

TÁMOGATÓNK A

A MAGYAR KULTÚRÁÉRT ALAPÍTVÁNY

BEJELENTKEZÉS
EDDIGI VERSEIM
MEGOSZTOTT VERSEK
VERSMONDÓK KÖZÖSSÉGE


Facebook

Termékek

TOVÁBBI TERMÉKEK →

To Top