Barion Pixel
Connect with us

Nobel-díjra esélyes magyar írók 1973-ban

Hírek

Nobel-díjra esélyes magyar írók 1973-ban

A Svéd Akadémia nyilvánosságra hozta, 1973-ban mely jelöltek közül választották ki az akkori irodalmi Nobel-díjast, Patrick White-ot. A jelöltek között csak úgy, mint egy évvel korábban, négy magyar szerző szerepelt: Illyés Gyula, Juhász Ferenc, Mécs László és Weöres Sándor.

Az irodalmi Nobel-díjat odaítélő Svéd Akadémia döntései meglehetősen nehezen kiszámíthatók és átláthatók, a szervezet ugyanis nem csupán nem közli sem a jelöltek nevét, sem a szűkített listát, hanem ötven évre titkosítja is a döntésről szóló dokumentumokat. Ennek megfelelően az év eleje mindig izgalmas, hiszen ilyenkor megtudhatjuk, öt évtizeddel korábban mely írókat jelölték a legrangosabb irodalmi elismerésre.

Az akadémia most az 1973-as hosszú listát tette közzé, amelyen összesen százegy név szerepel, ugyanannyi jelölt, mint egy évvel korábban, 1972-ben. A gépelt listán számos népszerű művész neve olvasható, mások mellett Jorge Luis BorgesSimone de BeauvoirAnthony BurgessFriedrich Dürrenmatt vagy épp Thornton Wilder. Emellett több olyan szerzőt is találhatunk, akik a későbbi években kapták meg a Nobel-díjat, például William Golding (1983), Günter Grass (1999) vagy Doris Lessing (2007).

Magyar szempontból a lista nem tartogat meglepetéseket: a jelöltek között ugyanis ugyanazzal a négy magyar szerzővel találkozhatunk, akikkel egy évvel korábban,

1972-höz hasonlóan ebben az évben is Illyés GyulátJuhász Ferencet, Mécs Lászlót és Weöres Sándort terjesztették fel az elismerésre.

A rövidlistára végül Saul Bellow, Anthony Burgess, William Golding, Eugenio MontaleYiannis Ritsos, valamint a végső győztes, Patrick White került fel, akit az akadémia epikus és pszichologikus elbeszélő művészetéért ismert el, „mely az irodalom új tartományaihoz vezet”.

A Svéd Akadémia dokumentumát ezen a linken érhetjük el.

Borítókép: Weöres Sándor, Juhász Ferenc, Mécs László, Illyés Gyula (Fotó/Forrás: Hunyady József, Bojár Sándor / Fortepan)

Forrás: fidelio.hu

 

Continue Reading
You may also like...

További Hírek

  • Hírek

    Kulka János lett a Nemzet Színésze

    By

    Kulka János Budapesten született 1958. november 11-én, Kossuth- és Jászai Mari-díjas magyar színművész, érdemes és kiváló művész, a Halhatatlanok Társulatának örökös tagja. Ma a március 30-án elhunyt Tordy Géza helyére választották meg...

  • Hírek

    Kovács András Ferenc Költészeti Díj

    By

    A 2000 eurós pénzjutalommal járó Kovács András Ferenc Költészeti díjat évenként egyszer adják át a szakmai kuratórium döntése alapján.

  • Hírek

    A költészet élmény, segítség, menedék

    By

    Lutter Imrét versek keltik, s versekkel fekszik – számára minden egyes nap a költészet ünnepe. Zelk Zoltán gyerekverseivel érkezett meg a költészet Lutter Imre életébe, aki már nagyon fiatalon ráébredt arra, hogy...

  • Hírek

    ÚJ HELYEN, KESZTHELYEN!

    By

    Új helyen, Keszthelyen rendezi meg 2024. augusztus 22-től 25-ig a Bujtor István Filmfesztivált a Latinovits Emlékmű Alapítvány és a Magyar Versmondók Egyesülete. A sokszínű fesztivál a filmes kínálat és a vörös szőnyegen...

  • Hírek

    Megdöbbentő történeteket őriznek a falak

    By

    A mai napig őrzi Ady Endre emlékét az a budapesti ház, ahol haláláig élt legendás költőnk. Az első emeleti, erkélyes lakás a pesti Veres Pálné utca 4-6. szám alatt található, és legfőbb...

To Top