Barion Pixel
Connect with us

NépmesePont nyílt Tatabányán

Hírek

NépmesePont nyílt Tatabányán

Azért fogjuk a magyar nemzeti kultúrát erősíteni, mert ha bármi elvész a magyar népmesekincsből, az európai kultúra lesz ezáltal szegényebb. Ezt mondta az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára a tatabányai NépmesePont megnyitóján pénteken.

“Aki ezt nem értékeli, az az európai kultúrát teszi gyengébbé, ezzel teret nyit annak, hogy bármilyen más civilizáció, vagy kultúra elfoglalja annak a nemzeti, keresztény kultúrájú európai civilizációnak a helyét, amelyben mi élünk és élni szeretnénk” – fogalmazott Rétvári Bence. A miniszterhelyettes hozzátette, a budapesti Mesemúzeum sikerét látva az országban összesen 14 helyen nyílik NépmesePont, melyek fenntartását a kormány három évig vállalja.

Lutter Imre, a Magyar Versmondók Egyesületének ügyvezető elnöke elmondta, a közös mesélés bővíti a gyerekek kifejezésmódját, segíti érzelmi intelligenciájuk fejlődését. A mesék érzelmi stabilitást adnak, így a később könnyebben fel lehet dolgozni a felnőttkor jó és rossz élményeit.

A tatabányai NépmesePontot nyolcvanmillió forintból alakították ki a megyeszékhely bánhidai városrészében található Puskin Művelődési Házban. A kormány EU-s forrásból kormány csaknem 1,2 milliárd forintot különített el a magyar népmesekincs továbbadását és a gyerekek kompetenciafejlesztését szolgáló NépmesePontok létrehozására, egy-egy intézmény 30 millió és 80 millió forint közötti összegre pályázhatott.

Forrás: sikerado.hu

 

Continue Reading
You may also like...

További Hírek

  • Hírek

    Frankenstein ikonikus kesztyűje

    By

    Egy pécsi műhelyben készült az Oscar-díjas Frankenstein film több száz kesztyűje. Kate Hawley jelmeztervező és csapata a pécsi KARMA manufaktúrával dolgozott együtt. Minden darabot a több mint 150 éves pécsi hagyományokra építve,...

  • Hírek

    Milyen ember volt valójában Petőfi?

    By

    Hirtelen haragú, de meglepően fegyelmezett zseni volt Petőfi Sándor, aki a nagy szerelmet majdnem eldobta egy színésznőért. A költő egy rövid, de heves románc után vette feleségül Szendrey Júliát 1847. szeptember 8-án....

  • Hírek

    Rangos szakmai díj a Versmondók vezetőinek

    By

    A Magyar Versmondók Egyesülete két vezetője részesült állami kitüntetésben a nemzeti ünnep alkalmából. Pataki András rendező, az egyesület szakmai alelnöke Érdemes Művész lett, Lutter Imre költő, előadóművész, az egyesület elnöke a József...

  • Hírek

    József Attila-díjat kapott dr. Lutter Imre

    By

    Kiemelkedő irodalmi – költői, írói és irodalomtörténészi – tevékenysége elismeréseként József Attila-díjban részesült dr. Lutter Imre Bánffy Miklós-díjas költő, szerkesztő, előadóművész, a Magyar Versmondók Egyesületének elnöke.

  • Egyéb kategória

    Tisztelgés Debreczeni Tibor emléke előtt

    By

    Szeretettel várunk minden tanítványt, barátot és érdeklődőt tiszteletadásra, emlékezésre, 2026. március 24. kedd.16 órára az Országos Pedagógiai Könyvtár és Múzeumba (1087 Budapest, Könyves Kálmán u. 40.)

To Top