Barion Pixel
Connect with us

Hírek

Nemzetközi irodalmi díjat kapott Darvasi László

Darvasi Lászlónak ítélték oda az első Aleksandar Tisma Nemzetközi Irodalmi Díjat az “Isten. Haza. Csal.” című novelláskötetének német fordításáért.
Az irodalmi díjat a 2016-ban alapított Aleksandar Tisma Alapítvány ítéli oda kétévente egy olyan írónak, akinek életműve vagy egy kötete megjelent bármely világnyelven és azt angolra, németre vagy franciára is lefordították. Darvasi László az “Isten. Haza. Csal”. német fordításáért, a Wintermorgenért kapta az elismerést.

Képtalálat a következÅ're: „darvasi lászló”

A Peter Handke, Ilma Rakusa, Mathias Enard, Vladislava Gordic Petkovic és Konrád György összetételű zsűri indoklása szerint Darvasi László nyelvének mágiája képes a legszörnyűbb dolgokat is felemelni, és ez a novelláskötetét egyedi olvasói élménnyé teszi. “A szerző 35 novellán keresztül foglalkozik a rendezetlen családi viszonyokkal, a szociális nincstelenséggel és elhagyatottsággal, az idegengyűlölettel, a bűnözéssel és balesetekkel, de titokzatos történésekkel is, amelyek a mindennapi életet kibillentik megszokott kerékvágásából. Darvasi alakjait valamiféle nosztalgikus vigasztalanság jellemzi, amely abszurditása időnként Kafkát idézi. A szerző bravúrosan fejezi ki a karakterek érzelmeit, és mutatja be tetteiket, szuggesztív erejével pedig olyan rémálomszerű világokat teremt, amelyek egyszerre ijesztenek meg és nyűgöznek le” – olvasható az indoklásban.
Az emlékplakettből és 10 ezer eurós pénzjutalomból álló díjat június 24-én adják át Újvidéken.

Képtalálat a következÅ're: „darvasi lászló”

Darvasi László novelláskötetének szerb fordítását hamarosan a szerbiai Akadémiai Könyvkiadó (Akademska Knjiga) adja ki, az az intézmény, amely Aleksandar Tisma teljes életművét is kezeli.
A díj rövidlistáján Darvasi mellett szerepelt a magyar Bodor Ádám, a szerb Dragan Velikic, a lengyel Andrzej Stasiuk és a bosnyák Dzevad Karahasan.
Aleksandar Tisma (1924-2003) a kortárs szerb irodalom egyik legismertebb alakja. Az író-költő a Szerb Tudomány és Művészeti Akadémia tagja volt, számos elismerést kapott szerb nyelven írt műveiért, valamint fordításaiért.

(forrás:ujszo.com)

Continue Reading
You may also like...

További Hírek

  • Gergely Ágnes és Rakovszky Zsuzsa portréja egymás mellett Gergely Ágnes és Rakovszky Zsuzsa portréja egymás mellett

    Hírek

    Költők a Nemzet Művészei között

    By

    A magyar költészet két meghatározó alakja, Gergely Ágnes és Rakovszky Zsuzsa is átvehette a Nemzet Művésze díjat. Az elismerést hét kivételes művésznek adták át 2026. november 5-én a Pesti Vigadóban, a Magyar...

  • Hajdu Ferenc fekete-fehér portréja gyászszalaggal, alatta a felirat: Hajdu Ferenc 1956–2026, Emlékét szívünkben őrizzük! Hajdu Ferenc fekete-fehér portréja gyászszalaggal, alatta a felirat: Hajdu Ferenc 1956–2026, Emlékét szívünkben őrizzük!

    Hírek

    Elhunyt Hajdu Ferenc költő, író

    By

    A Magyar Írószövetség szomorúan tudatja, hogy 2026. november 2-án elhunyt Hajdu Ferenc (1956–2026) költő, író.

  • A XXVI. Radnóti Költészeti Biennálé plakátja: 2026. november 6–8., Padlásszínház A XXVI. Radnóti Költészeti Biennálé plakátja: 2026. november 6–8., Padlásszínház

    Hírek

    Újra Radnóti Költészeti Biennálé Győrben

    By

    Három napon át a magyar költészeté lesz a főszerep Győrben: november 6. és 8. között rendezik meg a XXVI. Radnóti Költészeti Biennálét. A Magyar Versmondók Egyesülete országos jelentőségű rendezvényén a legkiválóbb versmondók...

  • Hírek

    Új helyen kap szobrot Pilinszky János

    By

    Egy régi helyi álom és a Pilinszky-Kovács család kenesei emlékei hívták életre azt a kezdeményezést, amelynek eredményeként köztéri szobrot avatnak Balatonkenesén Pilinszky János tiszteletére, a költő születésének 105. évfordulója alkalmából. Az emlékmű...

  • Hírek

    Fontos színházi kitüntetés: Vajda Márta-díj

    By

    Első alkalommal adták át a Vajda Márta-díjat, amelyet a színházi háttérszakmák kiemelkedő képviselőinek elismerésére alapított a Magyar Színházi Társaság. A díjat Bagó Gizella ének- és hangképző művésztanár, a Színház- és Filmművészeti Egyetem...

TÁMOGATÓNK A

A MAGYAR KULTÚRÁÉRT ALAPÍTVÁNY

BEJELENTKEZÉS
EDDIGI VERSEIM
MEGOSZTOTT VERSEK
VERSMONDÓK KÖZÖSSÉGE


Facebook

Termékek

TOVÁBBI TERMÉKEK →

To Top