Nemzeti dózer

1964 óta sokan, sokféleképpen magyarázták, vajon miért és miért akkor kellett lebontani a Nemzeti Színház Blaha Lujza téri épületét. Az épület valóban rossz állapotban volt, ám az ott játszó színészek és a nézők számára többet jelentett egy színházépületnél, így a Nemzeti Színház elleni támadásként élték meg az épület eltüntetését.

A bontás után azonban senki sem gondolta, hogy a Hevesi Sándor téri újabb ideiglenes elhelyezés is évtizedekre szól majd – olvasható Ring Orsolyának a Magyar Nemzeti Levéltár oldalán megjelent tanulmányában.

Budapest közlekedési igényei a 1960-as évek elején szükségessé tették az 1950-es években félbemaradt metróépítés folytatását. Az építők 1960-ban értek a Rókus Kórház alá, ahová mélyállomást terveztek. A nehéz talajviszonyok miatt azonban a terveket módosítani kellett. A mélyállomást ezért a Rákóczi út és a Nagykörút sarkára helyezték át. Szükségessé vált annak megvizsgálása, hogy a Nemzeti Színház épülete kibírná-e a metróépítéssel járó talajmozgásokat.

A műszaki szakértők szakvéleménye szerint az 1875-ben épült Blaha Lujza téri színházépület mind építészeti, mind műszaki állagában teljesen elavult volt. A metró építése miatt pedig hat évig nem üzemelhetett volna. Az épület felújításának költségét 120 millió forintra becsülték, ugyanakkor az épületet – adottságai miatt – csak a századforduló technikai színvonalán lehetett volna helyreállítani.

A Nemzeti Színház elhelyezésének kérdése már a 19. századtól problémás volt, hiszen átadásának pillanatában is csak átmeneti megoldásnak tekintették, így a színház egészen a legutóbbi időkig soha nem rendelkezett olyan épülettel, amit már építésekor végleges otthonának szántak. Amikor az 1837-ben épült Nemzeti Színházat 1908-ban életveszélyesnek nyilvánították, és lebontották, a társulat átmenetileg költözött a Blaha Lujza téri volt Népszínházba.

Az új épület felépítésének terve időről időre megjelent a politikai diskurzusban, mind 1945 előtt, mind a második világháború után. Mivel a Nemzetinek otthont adó Népszínház épülete a háborúban súlyos károkat szenvedett, a hivatalos fórumok már 1945-ben újra foglalkoztak egy új, korszerű és nem utolsósorban végleges Nemzeti Színház felépítésének gondolatával. 1949-ben a Magyar Népköztársaság első ötéves népgazdasági tervéről rendelkező XXV. törvény 44.§-a kimondta, hogy: „Fel kell építeni az új Nemzeti Színházat, a magyar színjátszás és egyben a magyar kultúra egyik legfontosabb központját.” Az 1949-es ötéves terv elhatározásai nem valósultak meg, pedig Budapest távlati fejlesztési tervében már 1950-ben megjelent egy reprezentatív középületekkel körbevett dísztér gondolata (a mai Deák tér környékén), ahol a Nemzeti Színház is helyet kapott volna.

A szakértői véleményeket figyelembe véve a Politikai Bizottság 1963. december 3-án határozatot hozott arról, hogy a harmadik ötéves terv keretében a Nemzeti Színház számára új épületet kell emelni. A javaslat szerint a színház társulatának átmeneti elhelyezését 1964 júniusa és 1966 szeptembere között a Nagymező utcai volt Petőfi Színház épületében, azt követően pedig az Izabella téri volt Magyar Színház épületében tervezték megoldani. Az ekkori előterjesztés szerint a Nemzeti Színház új épületének a Dózsa György úton, az 1965 és 1970 közötti időszakban kellett volna elkészülnie.

A Politikai Bizottság döntése nyomán az Országos Tervhivatal 1964 márciusában javaslatot terjesztett a Gazdasági Bizottság elé a Nemzeti Színház épületének szanálásáról. A javaslat alapján pedig a Gazdasági Bizottság 1964. március 27-én hozott határozatot a Nemzeti Színház Blaha Lujza téri épületének lebontásáról.

A Nemzeti Színház épületének lebontásával az építők megszabadultak a színházépület esetleges megsüllyedésének kockázatától, az új Nemzeti Színház előkészítésén dolgozók pedig úgy gondolták, elhárulhat egy akadály az építkezés elől, hiszen a Blaha Lujza téri épület valamiképpen az ideiglenességet konzerválta.

1964 óta sokan, sokféleképp magyarázták és magyarázzák, hogy vajon miért és miért épp akkor kellett lebontani a Nemzeti Színháznak 1908 óta otthont adó épületet. Több hivatalos dokumentum tanúskodik arról, hogy a bontás elrendelése előtt szakértőket kértek fel a színház műszaki állapotának elbírálására, esetleges felújítási költségeinek felbecsülésére. Szakvéleményükből kitűnik: az épület valóban rossz állapotban volt. Ugyanakkor az is tény, hogy a köztudatban egészen más kép él. A Nemzeti Színház otthonát jelentő épület, az ott játszó színészek és a nézők számára elavultsága, rossz műszaki állapota ellenére is többet jelentett egy színházépületnél, így a Nemzeti Színház elleni támadásként élték meg az épület eltüntetését. Elképzelésüket támogatta az a tény, hogy döntéshozóknak, úgy tűnik, hosszú ideig nem volt érdeke az új színház felépítése, csak a régi lebontása.

Az 1964. márciusi döntéssel és az azt követő bontással a Nemzeti Színház számára véget ért a Blaha Lujza téren 1908-ban kezdődött átmeneti időszak. Azt azonban talán senki nem gondolta, hogy a következő ideiglenes elhelyezés – a Hevesi Sándor téren – is évtizedekre szól majd, mint ahogy azt sem, hogy az új Nemzeti színház épülete legalább akkora port kavar építészetileg és funkcionális használatát tekintve, mint annak politikai szolgálatba állítása. Az Erzsébet téri gödör anomáliájáról nem is besuélve…

Ring Orsolya cikke a Magyar Nemzeti Levéltár Archívumában található

(forrás: múlt-kor.hu)