Barion Pixel
Connect with us

Nem marad el a Bujtor Filmfesztivál

Hírek

Nem marad el a Bujtor Filmfesztivál

Az eredeti terveknek megfelelően, augusztus 17-től 20-ig rendezik meg idén is a Bujtor István Filmfesztivált Balatonszemesen, amelynek minden eleme a Balázs Béla-díjas művész életművére fókuszál. A hagyományos Ötvös Csöpi filmek vetítése, a számos zenei, gasztro- és családi program mellett a fő vonulatot a versenyfilmek vetítése és az ahhoz kapcsolódó pódiumbeszélgetések, közönségtalálkozók képezik. Az alkotók, műhelyek, stúdiók május 31-ig nevezhetnek a versenyprogramba.


A kiemelkedő díjazás most sem marad el a leendő kategóriagyőzteseknek a XI. Bujtor István Filmfesztivál versenyprogramjában. A mára rangos filmes seregszemlévé nőtt fesztivál színvonalát jól mutatja az évről évre számokban is mérhető mind nagyobb érdeklődés. A versenyprogramba egyéni alkotók és stábok, műhelyek egyaránt nevezhetik alkotásaikat, több kategóriában. Tavaly, tehát 2019. január 1. után elkészült, vagy korábbi, de még be nem mutatott fikciós rövid és egész estés játékfilmekkel, dokumentum- és ismeretterjesztő filmekkel, animációs alkotásokkal, versfilmekkel és a járvány veszélyeire tekintettel otthoni körülmények között mobiltelefonnal forgatott kísérleti filmmel is lehet nevezni.

A szervezők – Bujtor István szellemiségét szem előtt tartva – főként olyan filmeket várnak, amelyek valamilyen rejtély, bűnügy, titok körül zajló cselekményt dolgoznak fel, vagy a humor bármely formájával élnek, de költészeti alkotásokat, verset, balladát, költői életművet feldolgozó, avagy az emberi élet sokszínűségét ábrázoló alkotás is nevezhető. A tematikában most a rendszerváltoztatás személyes története és a koronavírus járvány kapcsán feldolgozott személyes vagy társadalmi vonatkozású történet is lehetőséget ad versenybe szállni.

A fesztivál fővédnöke Bujtor Judit, Bujtor István özvegye, igazgatója Lutter Imre Radnóti- és Bánffy-díjas előadóművész, producer, aki ebben az évben is több, méltán nagyszerű és elismert alkotót kért fel a versenyprogram szakmai zsűrijébe. A zsűri elnöke Janisch Attila érdemes művész, Balázs-Béla-díjas filmrendező. A rendezvény alapítója, Kiss László rendező tavaly decemberben hunyt el, ám a Latinovits Emlékmű Alapítvány, a Magyar Versmondók Egyesülete és Balatonszemes Önkormányzata, idén már az Aktor Produkcióval és az Apolló Kulturális Műhellyel közösen, az eddigi szellemiséget megőrizve viszi tovább a Filmfesztivált.

Egy alkotó egy kategóriában legfeljebb 3 filmmel, több különböző alkotóval dolgozó alkotócsoport vagy produceri iroda maximum 5 filmmel nevezhet. Sorozat esetében egy epizódot lehet nevezni, ha egy egészként értelmezhető az adott rész. Az egyes műfaji kategóriák nyertesei egymillió forintos megosztott díjazásban részesülnek, és hazavihetik a Bujtor István-díjat, Árvay Zolta képzőművész alkotását, amely Bujtor István TAMANGO hajójának kicsinyített, aranyozott mása. A verseny nevezési feltételei és a jelentkezési lap a www.vers.hu/bujtorfilmfesztival oldalon található. A nevezéseket idén elektronikus formában fogadják, az online nevezési lap az imént említett honlapról közvetlenül is elérhető.

A koronavírus okozta járványhelyzet jelenleg sok bizonytalanságot rejt még magában, de a szervezők bíznak a legjobbakban. Terv azonban arra is van, hogyha online kerül megrendezésre a Bujtor István Fesztivál.

Continue Reading
You may also like...

További Hírek

  • Hírek

    Folytatódik a színész- és versmondó képzés

    By

    Idén megújult struktúrában várja a táborozókat a Magyar Versmondók Egyesülete nyári egyetemének számító Színház- és Versművészeti Tábor, amely a Neszmélyi Hajóskanzent és a környező közösségi tereket veszi birtokba július 8. és 15....

  • Hírek

    Sajtóközlemény

    By

    Öt új tag, az előadóművészeti törvény módosítása, kulturális államtitkári tájékoztató – közgyűlést tartott a Magyar Teátrumi Társaság

  • Hírek

    Vámos Miklós új mesekönyve

    By

    Vámos Miklós először beszélt készülő mesekönyvéről a Jazzy Rádió reggeli műsorában. Az író elmondta, Szív és Lélek című könyve úttörő kezdeményezés, hiszen a kötet illusztrációit a Midjourney nevű mesterséges intelligencia tervezte.

  • Hírek

    Színészpalánták fellépése Bácsfeketehegyen

    By

    Az immáron tizenötödik szemlét a Vajdasági Magyar Drámapedagógiai Társaság, a Vajdasági Magyar Művelődési Intézet és a Vajdasági Magyar Művelődési Szövetség szervezte. 

  • Hírek

    Balassi-emlékkardot kapott Zalán Tibor

    By

    A XVI. századi európai költészet kiemelkedő alakjára, Balassi Bálintra emlékezve 27. alkalommal adták át Bálint napján a Balassi Bálint-emlékkardot Budapesten, a Központi Papnevelő Intézet Boldog Bogdánffy Szilárd termében. Az emlékkarddal a magyar...

To Top