Barion Pixel
Connect with us

Művészek versvideója a költészet napján

Hírek

Művészek versvideója a költészet napján

Különleges versvideót készítettek a Magyar Versmondók Egyesülete és a Nemzeti Színház művészei a költészet napja alkalmából. József Attila születésének 117. évfordulóján közösen adják elő a költő Születésnapomra című versét.

A művésztársakat Lutter Imre, a Magyar Versmondók Egyesületének elnöke és Bakos-Kiss Gábor alelnök, a Győri Nemzeti Színház igazgatója kérte fel a közös versmondásra.

A videómontázsban színészek, előadóművészek és rendezők mondanak el egy-egy versszakot, Turczi István költő által felvezetve a költeményt, s így áll össze a Születésnapomra című vers Udvaros Dorottyával, Söptei Andreával, Szűcs Nellivel, Huzella Péterrel, Takács Bencével és a velük együtt csatlakozó művészekkel. József Attila költészete világirodalmi szinten megkerülhetetlen, a magyar költészet egyik legnagyobb alakja, aki a legmélyebb emberi érzéseket, a társadalom rezdüléseit és az ember legalapvetőbb szociális és magánéleti vágyait, igényeit mesteri módon tudta megfogalmazni. A vers összefogó erejét szeretnék szimbolizálni a most megszólaló művészek. Ennek az erőnek az egyik legfőbb reprezentánsa ugyanis József Attila, aki műveivel minden társadalmi csoport, minden generáció, minden kor emberéhez szólni tud, beteljesítve költeménye végének vágyát és jóslatát:

„Én egész népemet fogom

nem középiskolás fokon

  taní-

  tani!”

A Magyar Írószövetség javaslatára 1964 óta ünnepeljük a költészet napját április 11-én, József Attila születésnapján, aki másik születésnapi versében, az Április 11-ben így ír a napról:

„A talló kalászait hányva

S a verebek közé belesvén

Nagy szél kapott föl egyszer engem

Hirtelen, áprilisi estén.”

A versvideóban közreműködnek, sorrendben:

Turczi István költő, író, műfordító 

Hajdu Tibor színművész 

Zavaros Eszter operaénekes, műsorvezető 

Dánielfy Gergely színművész

Lutter Imre előadóművész, műsorvezető 

Udvaros Dorottya színművész 

Bakos-Kiss Gábor színművész, rendező

Söptei Andrea színművész 

Huzella Péter zeneszerző, előadóművész 

Takács Bence előadóművész, műsorvezető 

Szűcs Nelli színművész 

Wiegmann Alfréd rendező

A versvideó megnézhető a Magyar Versmondók Egyesülete YouTube csatornáján:

https://youtu.be/OQT8mgE1MBY 

Emellett közzétették Lutter Imre YouTube csatornáján is:

https://youtu.be/FQU1GVwPcJs 

Continue Reading
You may also like...

További Hírek

  • Hírek

    Balázs László Gábor emlékest

    By

    Balázs László Gábor versmondóra emlékezik egy esztrád műsorral Kellár F. János Immánuel művésztársakkal, Pomázon. A Magyar Versmondók Egyesületének oszlopos tagja a közelmúltban hunyt el, hosszantartó, méltósággal viselt, súlyos betegsége után.

  • Hírek

    A Royal Academyn egy magyar fiatal

    By

    Mindössze 8 kiválasztott diák egyikeként, egyedüli magyar résztvevőként kezdi meg tanulmányait ősszel a Royal Academy of Dramatic Art frissen indított drámaíró mesterképzésén Farkas Dorka. A fiatal alkotó számára nem idegen a szigetország...

  • Hírek

    Elhunyt Kemsei István

    By

    A Magyar Írószövetség szomorúan tudatja, hogy 2025. augusztus 11-én elhunyt Kemsei István (1944–2025) költő, esszéista, kritikus.

  • Hírek

    Magas kitüntetést kapott Nádas Péter író

    By

    A Pour le Mérite tudományos és művészeti rend 2025. június 1-jei berlini ülésén a tagjai közé választotta Nádas Pétert.

  • Hírek

    Elhunyt Kiss Gy. Csaba

    By

    Ma hajnalban nyolcvan éves korában elhunyt Kiss Gy. Csaba, Széchenyi-díjas irodalom- és művelődéstörténész, az ELTE Művelődéstörténeti Tanszékének professzora, a rendszerváltoztatás küzdelmeinek meghatározó alakja.

To Top