Barion Pixel
Connect with us

Hírek

Montrealban az új Márai-adaptáció

A Montreal World Film Festival programján mutatkozik be Sipos József új Márai-adaptációja, a Kaland című regény alapján készült film. A premieren részt vesz a rendező-forgatókönyvíró Sipos József, valamint a főszereplők közül Gerd Böckmann német színész. A romantikus drámát négyszer vetítik az augusztus 18. és 24. között zajló fesztiválon – közölte az MTI-vel a produkció képviselője.

A Kaland forgatása 20 napig tartott, januárban ért véget. A rendező nem először alkalmazza filmre Márai Sándor egy munkáját, az ő nevéhez fűződik az Eszter hagyatéka című film is.

A hamarosan bemutatkozó alkotásban Böckmann mellett Marozsán Erika és Csányi Sándor játssza a főszerepet, de feltűnik a vásznon Törőcsik Mari, Nagy-Kálózy Eszter, Eperjes Károly, Szilágyi Tibor, Moór Marianna, Pogány Judit és Tordai Teri is.

A rendező-producer az MTI-nek korábban felidézte, hogy a második világháború előtt játszódó történet középpontjában Kádár Péter professzor áll, akinek élete épp akkor hullik darabokra, amikor kinevezik az egyik legnevesebb klinika vezetőjévé. Fogadott fia, Zoltán ugyanis épp szökni készül a doktor gyönyörű feleségével, Annával.

A film operatőre és társ-forgatókönyvírója Gózon Francisco, az ő nevéhez számos játékfilm, többek közt az Iszka utazása című alkotás is kötődik. A zeneszerző Berkes Gábor, a betétdalt Ambrus Rita énekli.

A Kaland magyarországi bemutatóját a forgalmazó PCN Film 2011. október 20-ra tervezi.

 

Continue Reading
You may also like...

További Hírek

  • A XXVI. Radnóti Költészeti Biennálé plakátja: 2026. november 6–8., Padlásszínház A XXVI. Radnóti Költészeti Biennálé plakátja: 2026. november 6–8., Padlásszínház

    Hírek

    Újra Radnóti Költészeti Biennálé Győrben

    By

    Három napon át a magyar költészeté lesz a főszerep Győrben: november 6. és 8. között rendezik meg a XXVI. Radnóti Költészeti Biennálét. A Magyar Versmondók Egyesülete országos jelentőségű rendezvényén a legkiválóbb versmondók...

  • Hírek

    Új helyen kap szobrot Pilinszky János

    By

    Egy régi helyi álom és a Pilinszky-Kovács család kenesei emlékei hívták életre azt a kezdeményezést, amelynek eredményeként köztéri szobrot avatnak Balatonkenesén Pilinszky János tiszteletére, a költő születésének 105. évfordulója alkalmából. Az emlékmű...

  • Hírek

    Fontos színházi kitüntetés: Vajda Márta-díj

    By

    Első alkalommal adták át a Vajda Márta-díjat, amelyet a színházi háttérszakmák kiemelkedő képviselőinek elismerésére alapított a Magyar Színházi Társaság. A díjat Bagó Gizella ének- és hangképző művésztanár, a Színház- és Filmművészeti Egyetem...

  • Hírek

    Versmondók a Radnóti Költészeti Biennálén

    By

    Az ország legjobb versmondói nevezhetnek a Radnóti-díjért a Győri Nemzeti Színházban zajló Radnóti Költészeti Biennálé keretében. A XXVI. Radnóti Miklós Vers- és Prózamondó Versenyt 2026. november 6-8. között rendezi meg a Magyar...

  • Hírek

    Könyv készült Debreczeni Tibor előadásaiból

    By

    Megjelent Torma Mária szerkesztésében Az amatőr mozgalom műhelyéből - Debreczeni Tibor hét szerkesztett műsora, rendezései című kötet a Napkút Kiadó gondozásában.

TÁMOGATÓNK A

A MAGYAR KULTÚRÁÉRT ALAPÍTVÁNY

BEJELENTKEZÉS
EDDIGI VERSEIM
MEGOSZTOTT VERSEK
VERSMONDÓK KÖZÖSSÉGE


Facebook

Termékek

TOVÁBBI TERMÉKEK →

To Top