Barion Pixel
Connect with us

Montágh Imre tragikus végű élete

Hírek

Montágh Imre tragikus végű élete

Kisgyerekként lágerbe terelték volna, de a szüleivel megszöktek a halálvonatról. Aztán mikor végre mindenki megismerhette a helyes beszéd Paganinijét, egy tragikus baleset elvette tőlünk azt az embert, akinek még tízezreket kellett volna megtanítania a helyes beszédre. Montágh Imre lassan 36 éve nincs közöttünk…

Élete

1935-ben született, nemesi családban. Kisgyerekként a család nagybánhegyesi kúriájában élt. Imádott lovagolni és úgy tűnt, az önfeledt gyerekkor sosem ér véget. Aztán közbe szólt a történelem. Mivel zsidó származású is volt, 1944-ben a család az orosházi gettóba került, innen pedig az egyik haláltáborba tartó vagonra terelték a famíliát. A kis Imre nem sokat értett abból, ami történik, hiszen kilencéves volt.

Montágh Imrét imádták a gyerekek.
Fotó: Arcanum/Új Tükör

 

Aztán a szövetségesek bombázásai miatt a vonat Bécsújhelynél nem tudott tovább menni. A meggyötört embereket ekkor romeltakarításra és a halottak összegyűjtésére használták. A kis Montágh Imre a többiekkel együtt talicskán tolta a halottakat. Soha nem tudta feldolgozni ezeket a napokat. Egy újabb véletlen kellett aztán ahhoz, hogy ne egy koncentrációs táborban végezze a család. Egy osztrák katonatiszt beszédbe elegyedett a németül tökéletesen beszélő családdal. Ő adott tippet nekik a szökéshez. Azt mondta, hajnalban, amikor még sötét van, akkor fussanak szerteszét és ha megúszták, három-négy napig bujkáljanak a környéken, majd keressék meg őt a lakásán. Így is tettek. Az osztrák katona pedig tartotta a szavát, így megmenekültek.

A II. világháborút túlélték, de a család nemesi származása miatt megint a történelem játékszerei lettek. Tarnazsadányba telepítették ki őket, két és fél évig dolgoztak ínséges körülmények között a mezőgazdaságban. Aztán Sztálin halála után visszatérhettek a fővárosba. Montágh Imre színésznek készült, ám a főiskolai felvételin Básti Lajos némi hezitálás után eltanácsolta. Így indult el egy másik úton, amely aztán mégis meghozta számára az ismertséget. A gyógypedagógiai főiskolára jelentkezett, ahol hamar kiderült, a borzalmas gyermekkor ellenére életigenlő fiatalembert az Isten is tanárnak teremtette. A főiskola elvégzése után logopédusként dolgozott. Tanított kicsiket, felnőtteket, idővel pedig színészeket is a helyes beszédre.

Két zseni egy színpadon: Montágh Imre és Déri János.

Munkássága

Eperjes Károly például mindig büszkén mesélte, hogy Montágh Imre miatt lett színész. Egy amatőr színjátszó találkozón futottak össze, Montágh meg arra biztatta, mindenképpen jelentkezzen a főiskolára. Eperjes viszont félreértette a beszélgetést és jelentkezett a gyógypedagógiai főiskolára. Nem vették fel, majd utóbb kiderült, Montágh természetesen a színművészetire gondolt…

Több száz beszédhibás kisgyerek köszönhette neki, hogy megtanult helyesen beszélni, ami önbizalmat is adott a kicsiknek. Számtalan színésznek mutatta meg, hogy a helyes artikulálás mennyire része a színjátszásnak. Idővel pedig már az egész ország megismerte a nevét, hiszen Antal Imre 1981-ben a Randevú című műsorába meghívta Montághot. Az ország pedig rácsodálkozott, hogy van egy ember, aki szenvedélyesen imádja, amit csinál, igazi lángelme, mellette viszont empatikus, a szavai pedig már-már gyógyítanak. Saját műsora lett a televízióban, könyveket írt, idővel pedig már nem csak a beszédet, a viselkedéskultúrát is tanította. Boldog volt, hogy segíthetett és boldog volt otthon is, a feleségével, Nellivel és a gyerekükkel, Balázzsal. Rangot és presztízst adott a gyógypedagógiának, a tévében azok is tátott szájjal hallgatták, akiket amúgy nem különösebben érdekelt a beszédtechnika.

Aztán elérkezett 1986 nyara. Montághék külföldi pihenésre készültek, de előtte még elmentek Kismarosra a felesége szüleihez. A közkedvelt beszédtanár leparkolt az autóval, a felesége már bement a kapun, amikor a 9 éves Lada meglódult. Valószínűleg nem húzta be jól a kéziféket. Montágh Imre az autó elejéhez ugrott, megpróbálta feltartóztatni a kocsit, mivel egy majd háromméteres szakadék felé gurult. Nem sikerült neki, előbb ő esett a mélységbe, majd az autója is rázuhant. A felesége egyből tudta, hogy nagy a baj, hiszen már leemelték az autót a férjéről, mégis azt súgta az asszony fülébe, hogy “vedd le rólam a kocsit, Nellikém!”

Csupán 51 évet kapott a sorstól.

 

Súlyos sérülésekkel került kórházba, sokáig küzdöttek érte az orvosok – ha túléli, akkor sem tudott volna többé járni – ám végül augusztus 14-én örökre elaludt az az ember, akit én személyesen nem ismerhettem, de édesanyám (aki szintén gyógypedagógus) igen, és bármikor is beszél Montágh Imréről, minden szaván érezni, hogy egy kivételes embert vett el a sors csupán 51 éves korában. Montágh Imrének volt egy mondása: a magánhangzó a beszéd lelke, a mássalhangzó pedig a teste. Tévedett. Ő volt a beszéd lelke…

Nyugodj békében, Montágh Imre!

Forrás: ujsagmuzeum.hu

Borítókép: MTI-archív/Hámor Szabolcs felvétele

Continue Reading
You may also like...

További Hírek

  • Hírek

    Ledöntötte valaki Kormos István szobrát

    By

    Ledöntötte valaki Kormos István, író költő, és műfordító szobrát Mosonmagyaróváron. A kiváló dramaturg és szerkesztő a felnőttirodalom mellett  gyerekirodalomban is maradandót alkotott, generációk nőttek fel a meséin és a gyerekversein.

  • Hírek

    Megnyílt a Horizont-idéző Verspark Orfűn

    By

    Varró Dániel, Huzella Péter és Lutter Imre társaságában, nyílt nap keretében mutatta be a sajtónak és az érdeklődőknek József Attila 120. születésnapján, a magyar költészet napján Orfűn a Horizont-idéző Versparkot a myspace...

  • Hírek

    Elhunyt Tamás Menyhért, a Nemzet Művésze

    By

    Életének 85. évében csütörtökön elhunyt Tamás Menyhért Kossuth- és József Attila-díjas író, költő, a nemzet művésze, a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) rendes tagja – tudatta az MMA csütörtökön az MTI-vel.

  • Hírek

    Meghalt Tolnai Ottó

    By

    A Kossuth-díjas író, költő, műfordító 84 éves volt. A délvidéki magyar irodalom meghatározó alakja hosszú és termékeny életművet hagyott maga mögött.

  • Hírek

    Petőfi életében eladta saját verseinek jogát

    By

    Petőfi Sándor és Jókai Mór hajnalban értek haza közös lakásukba, mivel egész éjjel a 12 pontot fogalmazták.

To Top