Barion Pixel
Connect with us

Mikó István 60 éves

Hírek

Mikó István 60 éves

Október 22-én lesz hatvan éves Mikó István Jászai Mari-díjas színész.

Érettségi után a Malévnál dolgozott, közben zenélt a Kaláka együttesben, amelynek alapító tagja volt. 1973-ban felvették a Színház-és Filmművészeti Főiskolára, ahol 1977-ben diplomázott. Első szerződése a Thália Színházhoz kötötte, majd 1991 és 1993 között a Thália társulatából alakult Arizona Színházat igazgatta Ezzel párhuzamosan 1991-től tíz éven át a soproni Petőfi Színház igazgatója volt, közben vendégként, majd másodállásban játszott a Fővárosi Operettszínházban.

Sokoldalú karakterszínészként kitűnő szerepek egész sorát alakította: volt Napóleon (Tolsztoj: Háború és béke), Sancho Panza (Wassermann: La Mancha lovagja), Volpone (Ben Johnson: Volpone), Miller (Schiller: Ármány és szerelem). Kitűnő énekhangja van, hatalmas sikerrel alakította Nyegust (Lehár: A víg özvegy) és Miska főpincért (Kálmán: Csárdáskirálynő), a Thália Színházban 250 előadást megélt, majd még 2008-ban,

a bemutató huszadik évfordulóján is hatalmas sikerrel játszott Mindhalálig Beatles című zenés darabban Janót játszotta. Mikó István tíznél több zenés játék zeneszerzője is, Dan Goggin Apácák és

Tamási Áron Énekes madár című színművét rendezőként jegyzi. Népszerű szinkronszínész is, ő Robin Williams, a Walt Disney-féle Micimackó és a Muppet Show Brekijének állandó magyar hangja.

A televízió is sokat foglalkoztatta: szerepelt a Beszterce ostroma (1976), a Pomádé király új ruhája (1979), A kávéház (1981), az Éjjeli menedékhely (1986) című tévéjátékokban. A tévé kabarészínházának egyik állandó szereplője volt, ha nevettetni akarják a nézőket, ma is műsorra tűzik egy-egy jelenetét. Két lemeze Mikór csendül fel a régi dallam, valamint Keresd meg a seholnincs várat címmel jelent meg.

Mikó István a Kisvárdai Várszínház egyik alapító tagja. A Határon Túli Magyar Színházak Fesztiváljának immár huszonkettedik esztendeje otthont adó szabolcsi kisvárosban rangos, országos elismerést kiváltó előadások születtek. Hobbija a hivatásán kívül a zenehallgatás, kedvenc sportja a tenisz. Kedveli a gasztronómiát, alkalomadtán maga is szívesen főz. Művészetét 1985-ben Jászai Mari-díjjal ismerték el, 1994-ben a Magyar Köztársasági Érdemrend kiskeresztjével tüntették ki.

 

Continue Reading
You may also like...

További Hírek

  • Hírek

    SZFE: autonómiát követelnek a hallgatók

    By

    Újra felerősödtek a feszültségek a Színház- és Filmművészeti Egyetemen: hallgatók és oktatók egy része szerint az intézmény működése továbbra sem tükrözi az egyetemi autonómia szellemiségét, ezért vezetői változásokat sürgetnek.

  • Hírek

    Vandálok Petőfi emlékoszlopánál

    By

    Május 15-én reggelre vandál támadás érte a strasbourgi Petőfi tér emlékoszlopát. Ellopták Petőfi Sándor bronzplakettjét, kivésték az aranybetűs feliratot, és az oszlopot is megrongálták. A nyomok alapján megpróbálták kidönteni, majd szétfaragni a...

  • Hírek

    Fórum a színházi szervezetek jövőjéről

    By

    A Magyar Versmondók Egyesülete is részt vett a Magyar Színházi Társaság minap megtartott szakmai fórumán, ahol a színházi élet kihívásait, elmúlt másfél évtizedes tapasztalatait és jövőbeni kérdéseit is megvitatták a résztvevők.

  • Hírek

    Újra Petőfi nevét viseli a laktanya

    By

    Péntek délelőtt hivatalosan is visszakapta korábbi nevét a Petőfi Sándor-laktanya – ezt Ruszin-Szendi Romulusz honvédelmi miniszter jelentette be a laktanyában tartott ünnepélyes eseményen.

  • Hírek

    Az erdélyi irodalom jövője

    By

    A magyar irodalom közösségteremtő erejéről, az erdélyi kulturális örökség megőrzéséről és a kommunista múlt feltárásának szükségességéről is szó esett a Méhes György – Nagy Elek Alapítvány csütörtök esti kolozsvári díjátadó gáláján.

To Top