Barion Pixel
Connect with us

Sebestyén Márta Unesco-díja

Hírek

Sebestyén Márta Unesco-díja

Sebestyén Márta kedden este átvette az ENSZ Nevelésügyi, Tudományos és Kulturális Szervezete (UNESCO) párizsi székhelyén a Művész a békéért elnevezésű elismerést.

Sebestyén Márta kedden átvette az UNESCO párizsi központjában a Művész a békéért elnevezésű elismerést. A kitüntető címet a népdalénekesnőnek Irina Bokova, az UNESCO főigazgatója adta át. A párizsi székhelyű szervezet Művész a békéért elismerését fennállása óta először kapta magyar művész.

Az UNESCO főigazgatója a magyar népzene egyik legnagyobb előadójaként méltatta Sebestyén Mártát, aki “fáradhatatlanul osztja meg a világgal a népzene csodáját”, s a magyar népdalokon kívül többek között jiddis, bolgár vagy szlovák nyelven is énekel. Hangsúlyozta, hogy a díj elismerés azért, amit Sebestyén Márta tett a kultúrák közti párbeszédért és a béke közvetítéséért, de egyben felelősség is.

“Mostantól hivatalból is elvárja az UNESCO, hogy minden gondolatommal, cselekedetemmel és lehetőségemmel szolgáljam azt a közös ügyet, ami egyébként nagyon egyezik az én saját meggyő

ződésemmel is, miszerint a zenében és magában a kultúrában is több erő van, mint a politikában. És míg a politika a nyers erő, a kultúra a szelíd erő, amivel sokkal többre mehetünk, ha azzal próbáljuk megérinteni egymást. És ez szavak nélkül is nagyon szépen működik, és azonnal telibe talál” – hangsúlyozta az énekesnő.

Az 1955 óta működő programban a világ 45 meghatározó művésze veszt részt, köztük Céline Dion kanadai énekesnő, Gilberto Gil brazil énekes, Marisa Berenson amerikai-olasz színésznő, Joaquín Cortes spanyol flamenco táncos, Valerij Gyergijev orosz karmester, Shirley Bassey brit énekes-színész, Lauren Child brit író, Manu Dibango kameruni szaxofonművész, Montserrat Figueras katalán énekes vagy Scott Momaday indián-amerikai író, költő.

Az UNESCO Művész a békéért cím tulajdonosa egyrészt eddigi jelentős nemzetközi, a szervezet szellemiségével egybecsengő kiemelkedő munkájáért kapja a címet, másrészt felkérést kap arra, hogy a kultúrák közötti párbeszéd, a kulturális sokszínűség eszméjét saját megjelenésein keresztül hangsúlyosan képviselje a világban.

 

Continue Reading
You may also like...

További Hírek

  • Hírek

    Elhunyt Czegő Zoltán

    By

    A Magyar Írószövetség szomorúan tudatja, hogy 2026. április 29-én elhunyt Czegő Zoltán (1938–2026) költő, író, újságíró.

  • Hírek

    Nevezz a Latinovits Versmondó Versenyre!

    By

    A Latinovits Emlékmű Alapítvány idén is meghirdette a Kárpát-medence egyik rangos versmondó eseményét, a XXXI. Latinovits Zoltán Vers- és Prózamondó Találkozót és Versenyt, amelyet Latinovits Zoltán halálának 50. évfordulója alkalmából rendeznek meg....

  • Hírek

    Meghalt Sebő Ferenc

    By

    A népzenekutató, zenetörténész, dalszerző-énekes, a táncházmozgalom alapítója hetvenkilenc éves volt.

  • Hírek

    Tarol a Mommy Blue

    By

    Három rangos elismerést nyert a Mommy Blue a 16. Pekingi Nemzetközi Filmfesztiválon: a produkció a legjobb film díját kapta, míg két főszereplője, Für Anikó és Vilmányi Benett a legjobb színésznő, illetve a...

  • Hírek

    A kultúra nem dekoráció, hanem közjó

    By

    „A kultúra nem attól marad fenn, hogy őrizzük, hanem attól, hogy működtetjük” – a Magyar Színházi Társaság új alapokra helyezné a kulturális működést és már vannak is erre javaslatai

To Top