Barion Pixel
Connect with us

Megjelent a nyári verstáborok felhívása

Hírek

Megjelent a nyári verstáborok felhívása

A Regösök húrján… gyermekversmondó tábor mellett a Latinovits Színész Műhely és a Bella István Versművészeti Szeminárium tábora hívja 2017. július 15-től 22-ig a magukban tehetséget érző diákokat Neszmélyre. A Magyar Versmondók Egyesülete és a Nemzeti Színház művész szakemberei festői környezetben oktatják a táborozókat.

Bakos-Kiss Gábor színművész, a budapesti Nemzeti Színház társulatának tagja, Kiss László Radnóti- és Csokonai-díjas rendező, Lutter Imre Radnóti-díjas előadóművész-drámapedagógus és Petyi János színész, drámajátékos rendező vezetésével valódi alkotótábort, művészi légkört és komplex képzést ígér a Magyar Versmondók Egyesülete, ahol sztárelőadók nemcsak a versmondás, a színházművészet és a költészet szakmai fortélyait tanítják majd, hanem az élet különböző helyzeteinek megoldási lehetőségeit is kipróbálják a különböző helyzetgyakorlatokban.

A verstáborok olyan alkotótábort jelentenek, ahol az ország legkülönbözőbb pontjaiból érkező fiatalok azt gondolják, hogy a vers, az irodalom, a színház nem szégyen, hanem segítség. Egy műhely, ahol megtanulhatják az érzéseket kezelni és reprodukálni, a gondolatokat művészi nyelven, hétköznapi módon kinyilvánítani. Észrevétlenül, játékos módszerekkel segítjük a táborozók egymás iránti érzékenységét, problémamegoldó képességét, nyitottságát, kommunikációs készségét, miközben elsajátíthatják a versmondás szakmai alapjait. A táborokban lehetőség van tutajozásra, fürdésre, úszásra is!

A színházi és a versmondó táborok a kamaszok és a fiatal felnőttek táborai, de idén emellett már a legkisebbeket is várják, méghozzá új köntösben: a “Regösök húrján…” gyermekversmondó tábor többek között a legnépszerűbb általános iskolai országos versmondó versenyre segít felkészülni. Olyannyira, hogy a versenyek gyakori zsűritagjai is tanítanak, egykori táborozókkal, népszerű művészekkel közösen.

A tematikus órák felhőtlen hangulatban, kifejezetten gyerekekre épített módszerek szerint zajlanak, neves szakemberek: művészek és pedagógusok közreműködésével. A kurzus hasznos felkészítést nyújt a különféle iskolai- és egyéb költészeti rendezvényeken való részvételhez, versenyekhez. Mindemellett a tábor a sajátos drámapedagógiai módszertan miatt egyén- és közösségépítő jellegű. A versmondó palánták a tábor végén közös, nyilvános gálaműsort adnak. A kurzus hasznos felkészítést nyújt a különféle iskolai- és egyéb költészeti rendezvényeken való részvételhez, valamint versmondó versenyekhez. A tábor a sajátos drámapedagógiai módszerek alkalmazásával egyén- és közösségépítő jellegű. A versmondók a tábor végén közös, nyilvános gálaműsort adnak. A szekciót Petyi János színész, a budapesti Játékszín társulati tagja vezeti.

A Bella István Versművészeti Szemináriumba érkező diákok, hallgatók a versmondás, a verszene és a versszínház műhelyében hangképzést, beszédtechnikát, színpadi mozgást tanulhatnak, szituációs feladatokban, bizalomjátékokban, helyzetgyakorlatokban próbálhatják ki magukat, a színpadi és a pódiumi jelenlét szabályait ismerhetik meg. Hangképzés keretében légzés- és beszédtechnikai gyakorlatokkal, színészmesterség keretében drámai készségfejlesztő gyakorlatokkal, az előadói attitűd kapcsán a színpadi viselkedés, a koncentráció, a felkészülés és az előadás, valamint a közönségismeret tematikáját ismerhetik meg a táborozók, helyzetgyakorlatokkal. A különböző pódiumi technikák – stílusjegyek, értelmi és érzelmi elemzés, formai megvalósítás, mimika, mozgás, gesztikuláció – improvizációs gyakorlatok és egyéni versmondások kapcsán ismerhető meg és sajátítható el a táborban. A drámajátékok mellett verszenével fejlesztjük a zene és a zeneiség felismerését, a komponálást. Kiss László Radnóti- és Csokonai-díjas rendező vezeti a szemináriumként aposztrofált tábori csoportot.

A Latinovits Színész Műhely azoknak szól, akik a színházművészetet és az előadóművészetet leendő hivatásuknak tekintik. A színészmesterség mellett klasszikus és kortárs művek rendhagyó feldolgozása, egyéni versfoglalkozások, helyzetgyakorlatok, színpadi mozgás és beszédképzés folyik a műhelyben, amely nagyban épít a Színház- és Filmművészeti Egyetem felvételi vizsgájára. A tábor végén, a csoportos összpróbákat követően, darabbemutatót tart a szekció, Bakos-Kiss Gábor, a Nemzeti Színház társulati tagjának vezetésével.

Wiegmann Alfréd színházi és televíziós rendező is részt vesz a versmondók, színjátszók, művészi pályára készülők képzésében. A táborok vezetője dr. Lutter Imre drámapedagógus, Radnóti-díjas előadóművész, a Magyar Versmondók Egyesületének ügyvezető elnöke.

A foglalkozások a hajón, a Művelődési Házban és a Makovecz-iskola közösségi tereiben zajlanak. A táborok részvételi díjai tartalmazzák a napi három étkezést, a szállást, a szakmai foglalkozások, előadások és fakultatív programok díjait is. A részvételi díjat az iskolák, intézmények és cégek is átvállalhatják!

A szervezők külön oldalt hoztak létre a facebook közösségi portálon Versművészeti Táborok néven. A részleteket a vers.hu oldal közli a Táborok menüpontban.

Bővebb információ és jelentkezés: a verstaborok@gmail.com címen.

 

 

Continue Reading
You may also like...

További Hírek

  • Hírek

    Ledöntötte valaki Kormos István szobrát

    By

    Ledöntötte valaki Kormos István, író költő, és műfordító szobrát Mosonmagyaróváron. A kiváló dramaturg és szerkesztő a felnőttirodalom mellett  gyerekirodalomban is maradandót alkotott, generációk nőttek fel a meséin és a gyerekversein.

  • Hírek

    Megnyílt a Horizont-idéző Verspark Orfűn

    By

    Varró Dániel, Huzella Péter és Lutter Imre társaságában, nyílt nap keretében mutatta be a sajtónak és az érdeklődőknek József Attila 120. születésnapján, a magyar költészet napján Orfűn a Horizont-idéző Versparkot a myspace...

  • Hírek

    Elhunyt Tamás Menyhért, a Nemzet Művésze

    By

    Életének 85. évében csütörtökön elhunyt Tamás Menyhért Kossuth- és József Attila-díjas író, költő, a nemzet művésze, a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) rendes tagja – tudatta az MMA csütörtökön az MTI-vel.

  • Hírek

    Meghalt Tolnai Ottó

    By

    A Kossuth-díjas író, költő, műfordító 84 éves volt. A délvidéki magyar irodalom meghatározó alakja hosszú és termékeny életművet hagyott maga mögött.

  • Hírek

    Petőfi életében eladta saját verseinek jogát

    By

    Petőfi Sándor és Jókai Mór hajnalban értek haza közös lakásukba, mivel egész éjjel a 12 pontot fogalmazták.

TÁMOGATÓNK A

A MAGYAR KULTURÁÉRT ALAPÍTVÁNY

BEJELENTKEZÉS
EDDIGI VERSEIM
MEGOSZTOTT VERSEK
VERSMONDÓK KÖZÖSSÉGE


Facebook

Termékek

TOVÁBBI TERMÉKEK →

To Top