A Széchenyi- és József Attila-díjas író, műfordító, irodalomtörténész 88 éves volt. Ötvennél több önálló könyve jelent meg, regények, tanulmányok, esszék, továbbá több tucat színdarabot és regényt fordított magyarra. Szegényebb lett Magyarország.
Honlapján így írt magáról Ungvári Tamás: “Nem egészen értem, hogyan jutottam el az idős kor küszöbére, mégis hálás vagyok, hogy ezt a magasnak számító kort elérjem. Serdülőkoromat tönkretette a második világháború, ifjúkoromat egy másik diktatúra. A berlini fal leomlásával beköszöntő szabadság hatalmas esély, bár kulturális hozama egyelőre csekély. Panaszáriát mégse várjon tőlem senki. Ha egyetlen mondatban kellene megfogalmaznom, mi volt az életem, ennyit mondok: menekültem előre. A pályaváltoztatás- és igazítás a világon mindenütt előny, nekem sokszor a szememre vetették. Holott én sokszor igazítottam. Voltam szerkesztő, dramaturg, műsorvezető a tévében, írtam tudományos könyveket s egy Beatles-bibliát, szekérderékszámra fordítottam regényeket és színdarabokat, vezettem számítógépes céget. A jégkorszakban, amelyikben éltem, az előremenekülés ígérte a túlélést. Így nem értek a nyomomba. Az egyéniségemet a változási képesség alakította. (…) Az életprogramomat beteljesítettem. Tőlem senkinek nem kell és nem kellett félnie, engem viszont bátran lehetett és lehet irigyelni. (…) Az a vidám pesszimista, aki vagyok, tisztelettel köszönti olvasóit, híveit, irigyeit és ellenfeleit. Minden úgy volt jó, ahogyan volt. A jövőről meg nincs mit beszélni.”
Néhány éve megalapította a Nyugat című folyóirat szellemiségét képviselő Nyugat kört, melynek alapító tagjai között van Kiss László és Lutter Imre, a Magyar Versmondók Egyesületének két vezetője is.
Ungvári Tamás 1930. szeptember 25-én született, az Eötvös Gimnáziumba a numerus clausus miatt nem vették fel, így került a Zsidó Gimnáziumba.
Diplomát 1952-ben, 21 évesen szerzett az ELTE angol-magyar szakán – írja róla Wikipedia. Először Tatán tanított egy általános iskolában, majd a Csillag című folyóirat rovatvezetője lett. 1959-től a Magyar Nemzetnél dolgozott szerződéses munkatársként. 1960-tól fordító, dramaturg, a Budapester Rundschau szerkesztője. 1960-1961-ben a Petőfi Színház dramaturgja. 1970-től a Magyar Színházi Intézet tudományos főmunkatársa, 1975-től a Szépirodalmi Könyvkiadó szerkesztője, 1980-1981-ben a Színház- és Filmművészeti Főiskola docense, 1982-től egyetemi tanára.
Cambridge Egyetemen a Churchill College „overseas fellow” tiszteleti tagságban részesült. Fulbright vendégprofesszorként négy esztendőt töltött a kaliforniai Claremontban. IREX csereprofesszorként a Columbia, a Yale és a Harvard egyetemen tartott előadásokat. Művelődéstörténetet tanított a Zsidó Egyetemen, a Rabbi Szemináriumban. Ötvennél is több önálló könyve jelent meg, regények, tanulmányok, esszék, továbbá több tucat színdarabot és regényt fordított magyarra. Kitüntetései között ott van a Széchenyi- és József Attila díj, megkapta a Magyar Köztársasági Érdemrend tisztikeresztjét és Budapest díszpolgára. Kitüntették a Radnóti Miklós antirasszista díjjal és a Hazám-díjjal is.
Polihisztor és bikaszív – így búcsúzott Kornis Mihály Ungvári Tamástól
Író az írótól…
“Gyászolom.
Tőle kaptam 1992-ben az első computerem, ismeretlenül, ajándékba, mert “fontos írónak tartalak, akinek meg kell tanulnia ezt is”.
Tamás távolról se volt hibátlan, ő az ostrom traumáját sosem heverte ki, félőrült zsenínek láttam, aki hajlamos kapkodni, piszkozatokat kiadni, megenni a legyet, de JÓ volt. Egész életében üldözték, nem a hatalom, a riválisai. néha okot is adott rá, de alapjában az erős embert nem viselték el benne, hogy hódítóan férfias ZSIDÓ. Polihisztor és bikaszív. Háromszor győzte le rákját. A halál csak negyedszeri nekifutásra bírt vele – ha bírt vele.
Siratom.”
Idén februárban adott hosszú interjút a Népszavának (itt lehet elolvasni: Népszava interjú Ungvári Tamással). “Csöppet sem vagyok elkeseredve. Csinálom a magam dolgát, megcsináltam a Löw-alapítványt, írok. Ettől még halálos betegen sem tudnak eltántorítani” – mondta az interjúban.
A művész professzort Budapest Fővárosi saját halottjénak tekinti.
(forrás: hvg.hu, Népszava)