Barion Pixel
Connect with us

Meghalt Peter Falk

Hírek

Meghalt Peter Falk

Nyolcvanhárom éves korában Los Angelesben elhunyt Peter Falk filmszínész, akinek legismertebb szerepe a legendás Columbo hadnagy volt. Nagyapja a magyar származású Falk Miksa. A színész nagy rajongója volt a költészetnek és a képzőművészetnek.

Orosz anyjának és lengyel apjának felmenői között volt magyar és cseh is (állítólag dédapja Falk Miksa író, politikus volt). Egyik szemét hároméves korában veszítette el rákbetegség következtében, ennek helyén üvegszemet viselt. 15 évesen tengerésznek akart állni, de mivel látáshibája miatt hajószakácsnál feljebb nem vitte, inkább hazatért.

Az iskola mellett foglalkozott rockzenével, diploma után a CIA-hoz jelentkezett, de elutasították. Végül egy költségvetési hivatalban kötött ki, a robot unalmát színészkedéssel enyhítette. 1955-ben már a Broadway-n szerepelt, de első filmszínészi próbálkozásai kudarccal végződtek. Kezdetben még szerződést sem kapott, a Columbia stúdióból például így rúgták ki: “ennyi pénzért kétszemű színészt is kapunk”.

Végül mégis kamera elé engedték, s 1960-ban már Emmy- és Oscar-díjra is jelölték a legjobb férfi mellékszereplő kategóriában, ez korábban még senkinek sem sikerült. Másodszor (és utoljára) a következő évben ajánlották a filmvilág legrangosabb kitüntetésére, Frank Capra Egy maréknyi csoda című filmje szarkasztikus testőrének megszemélyesítéséért. Bár ezt nem kapta meg, 1962-ben az Emmy-díjat hazavihette; ebből a trófeából öt áll vitrinjében.

1968-ban osztották rá az egész pályafutását meghatározó Columbo tévésorozat címszerepét. A gyilkossági osztály szórakozott, kócos nyomozó hadnagyának legfőbb védjegye a gyűrött ballonkabát volt, szájában mindig szivar fityegett, járása lassú volt, kocsija viharvert és mindig elromlott. Távozáskor az ajtóban visszafordulva tett megjegyzést, amellyel zavarba hozta a mindenkori gyanúsítottat.

Columbo, akinek keresztnevét senki sem ismerte, az esetlenségével hódított, ám a megtévesztő külső következetességet, sziporkázó logikát és intelligenciát takart. A nyomozás során mindig szóba hozta feleségét, akit soha senki nem látott – illetve mégis, mert készült egy mérsékelten sikeres sorozat is, amelyben Mrs. Columbo nyomozott. Falk a szerepért négy alkalommal kapta meg az Emmy, egyszer pedig az Arany Glóbusz-díjat.

Peter Falk azonban remek színész is, aki a legnevesebb rendezőkkel forgatott. John Cassavetes-szel készítette a Férjek és az Egy hatás alatt álló nő című drámát, Wim Wenders-szel a Berlin felett az ég és a Távol és mégis közel című filmeket, Robert Altman A játékosában magát alakítva improvizált. Ezt követte a Neil Simon darabjából készült Napsugár fiúk című vígjáték Woody Allennel, a Vitathatatlan című akciófilm, hangját adta a Cápamese című animációs filmhez, utolsó munkája a Next – A holnap a múlté című thriller volt. 1972-ben Tony-díjat kapott Neil Simon A 88. utca foglya című színművében nyújtott alakításért.

Amikor 1996-ban a francia Művészeti Érdemrend lovagja lett, kissé ironikusan azt válaszolta a Columbo sorozat folytatására vonatkozó kérdésre, hogy a figurát öregen is el tudja képzelni. Legfeljebb rossz hallására hivatkozva megismételteti gyanúsítottaival a mondatokat, vagy segítséget kér tőlük, ha le akar menni a lépcsőn. Aztán mégis készült folytatás, a legutóbbi 2003-as epizódban a főszerep mellett a produceri munkát is magára vállalta.

Peter Falkról 2005-ben utcát neveztek el a New Yorkhoz közeli szülővárosában, s az utcanév tábláról az avatáskor nem a leplet, hanem Columbo jellegzetes esőkabátját rántották le.

Otthonának garázsát műteremmé alakíttatta át, ahol szabadidejében szénrajzokat készített.

A színész utolsó éveit beárnyékolta az Alzheimer-kór, gyámja 2008-tól második felesége, Shera Falk színésznő volt, akivel 34 évet élt le együtt. Peter Falknak az Alyce Mayo zongoraművésszel kötött, első házasságából két lánya született, Jackie és Catherine.

 

Continue Reading
You may also like...

További Hírek

  • Hírek

    Jön a PesText irodalmi fesztivál

    By

    Idén ősszel immáron hatodik alkalommal találkozhat a közönség a kortárs világirodalom fontos szereplőivel a PesText Fesztiválon, amelyet a Magyar Irodalmi Szerzői Jogvédő és Jogkezelő Egyesület (MISZJE) szervez a Petőfi Kulturális Ügynökség (PKÜ)...

  • Hírek

    Keresettek az antik könyvek

    By

    Nincs konkrét mérőeszköz arra, hogy mi számít különösen értékes, antik besorolású könyvnek, ám ha a családi könyvtár darabjai elég régiek és elég jó állapotban megőrződtek, esetleg még manapság felkapott kategóriába is tartoznak,...

  • Hírek

    Legendák lepték el a várost

    By

    Rolls-Royce és Zsiguli, Hollywood és Ötvös Csöpi, régi és vadonatúj filmek, sztárok és a közönség, szakma és szórakozás – négy nap alatt több mint tízezren látogatták a 14. Bujtor István Filmfesztivál programjait...

  • Hírek

    Elindult a visszaszámlálás

    By

    Csütörtökön nagy csinnadrattával nyit a Bujtor István Filmfesztivál Keszthelyen! Minden este egy Ötvös Csöpi film az élő legendákkal, felbecsülhetetlen relikviák a rajongóknak, az ikonikus filmjelenetek makettjei, autómatuzsálemek százai, koncertek tucatja, ételkóstolók, retro...

  • Hírek

    Filmek és sztárok Bujtor nyomában

    By

    Sorra jelentkeznek be az ismert színészek, rendezők, producerek az augusztus 22-én induló keszthelyi Bujtor István Filmfesztiválra. Az Ötvös Csöpi filmrajongók örömére valódi legendák érkeznek a vörös szőnyeghez, de az elmúlt két év...

To Top