Barion Pixel
Connect with us

Megvannak Lorca gyilkosai?

Hírek

Megvannak Lorca gyilkosai?

Hetvenöt évvel azután, hogy Federico García Lorca költőt a spanyol polgárháborúban kivégezte a francoista milícia, egy történész alighanem fellebbentette a fátylat a halálát övező rejtélyek egyikéről: azoknak a gyilkosoknak, akik 1936 augusztusában elhurcolták és kivégezték a költőt, már ismert a nevük és a kilétük – legalábbis Miguel Caballero történész megnevezte őket.

A La Aventura de la Historia (A történelem kalandja) című spanyol folyóirat elsőként tette közzé Caballero kutatásainak eredményét. A történész rekonstruálta a költő életének utolsó óráit. Garcia Lorcát a francoisták baloldali meggyőződése és homoszexualitása miatt ölték meg, de talán közrejátszott ebben a Cordoba nagy családjai közötti ellenségeskedés is – bár erről egyelőre nem közölt többet a kutató. Caballero szerint a költőt Granadában tartóztatták le 1936. augusztus 16-án, és másnap azoknak a katonai erőknek az utasítására végezték ki, amelyek Francisco Franco tábornok vezetésével fellázadtak a demokratikus köztársasági kormány ellen.

Granadából a költőt először a közeli Viznar községbe, egy fogoly- és kínzótáborrá átalakított iskolába vitték a francoisták. Nem lehet tudni, hogy őt is megkínozták-e. Caballero szerint egy kivégzőosztag másnap hajnalban a Viznar és a vele szomszédos Alfacar falu közötti táborba hurcolta, és ott megölte. Vele együtt három másik “ellenséget” is agyonlőttek, és holttestüket ugyanabba a közös sírba hajították: egyikük Galindo Dioscuro köztársasági érzelmű tanárember volt, a másik kettő pedig magát anarchistának valló torreádor, nevezetesen Francisco Galadi és Juan Arcolla.

A kivégzés gyakorlati végrehajtásában egy nemzetőr (guardía civil), a milícia rohamcsapatának három tagja, két rendőr, továbbá a költő egyik távoli, “exaltált” emberként ismert unokatestvére vett részt – állítja Caballero. Meggyilkolásukra Nicolas Vesco ezredes adta ki a parancsot, ő a Granada élére Franco tábornok által kinevezett kormányzó jobbkezének számított. A kivégzőosztagot Manuel Martinez Bueso vezette, aki a viznari francoista osztaghoz tartozott. A tűzparancsot a francoista rohamcsapat hadnagya, Mariano Ajenjo Moreno adta ki.

A történész ismerteti a másik négy férfi nevét is – köztük volt a fasiszta politikai család spanyol változatának tekintett falangista párt egyik tagja, Antonio Benavides, a költő távoli unokaöccse, az egyedüli személy, aki később azzal kérkedett, hogy részt vett a kivégzésben.

Caballero vizsgálata megjelöl egy újabb helyet is, ahová feltételezése szerint a költőt temették. A korábban gyanított helyszínen, Alfacar közelében 2008 során végzett ásatás során nem bukkantak emberi maradványokra. A történész szerint García Lorcát a kivégzés helyén, Fuente Grandesben, a Viznart Alfacarral összekötő út mellett hantolták el. Ez újabb esélyt jelenthet arra, hogy tisztázzák a nagy költő tragikus halálának körülményeit.

Az 1936-39-es kegyetlen spanyol polgárháború idején a francoisták által kivégzett köztársaságiak száma a különböző becslések alapján 400 és 800 ezer közét tehető.

 

Continue Reading
You may also like...

További Hírek

  • Hírek

    Átadták a Latinovits-díjat és diplomát

    By

    Két vajdasági születésű előadó győzelmével ért véget a hétvégén megrendezett XXVIII. Latinovits Versmondó Találkozó és Verseny Balatonszemesen. A Latinovits Emlékmű Alapítvány és a Magyar Versmondók Egyesülete a 47 éve elhunyt színészkirály életműve...

  • Hírek

    Verses hétvége Latinovits és Petőfi emlékére

    By

    47 évvel ezelőtt, 1976. június 4-én hunyt el Latinovits Zoltán, a „színészkirály”. A posztumusz Kossuth-díjas művész emlékére a Latinovits Emlékmű Alapítvány 28. alkalommal rendezi meg nagyszabású, kétnapos Kárpát-medencei verstalálkozóját Balatonszemesen, ahol a...

  • Hírek

    Folytatódik a színész- és versmondó képzés

    By

    Idén megújult struktúrában várja a táborozókat a Magyar Versmondók Egyesülete nyári egyetemének számító Színház- és Versművészeti Tábor, amely a Neszmélyi Hajóskanzent és a környező közösségi tereket veszi birtokba július 8. és 15....

  • Hírek

    Sajtóközlemény

    By

    Öt új tag, az előadóművészeti törvény módosítása, kulturális államtitkári tájékoztató – közgyűlést tartott a Magyar Teátrumi Társaság

  • Hírek

    Vámos Miklós új mesekönyve

    By

    Vámos Miklós először beszélt készülő mesekönyvéről a Jazzy Rádió reggeli műsorában. Az író elmondta, Szív és Lélek című könyve úttörő kezdeményezés, hiszen a kötet illusztrációit a Midjourney nevű mesterséges intelligencia tervezte.

To Top