Barion Pixel
Connect with us

Hírek

Márai Emlékkörút: Kassa és Budapest

Az Emlékkörúton az érdeklődők az íróhoz és családjához köthető helyszíneket járhatják végig Kassán és Budapesten. A körutat az Európa Kulturális Fővárosa Kassa 2013 nonprofit szervezet és a budapesti Petőfi Irodalmi Múzeum közösen szervezte meg és készítette elő.

A pozsonyi Új Szó című napilap szerint az emlékkörutat pénteken, július 22-én avatják fel Kassán. Ennek lényege, hogy a hazaiak és az idelátogató turisták végigjárhassák és megtekinthessék a Máraihoz köthető helyszíneket, egyebek mellett kassai szülőházát, a Thália Színház Márai stúdióját, az egykori Megay cukrászdát – ahol az író megismerkedett későbbi feleségével -, a 2004-ben leleplezett Márai szobrot, a Márai Emlékházat, továbbá a Grosschmid család kedvenc kirándulóhelyét, a Bankót. A négy nyelven (magyar, szlovák, angol, német) kiadott térképek elkalauzolnak budapesti helyszínekre is, így például a Márai által kedvelt Centrál Kávéházba, a Margitszigetre, vagy a Rudas gyógyfürdőbe.

Az emlékkörutat bárki végigjárhatja egyénileg vagy csoportosan, akár idegenvezetővel is. A térképekből Kassának 10 ezer darab jutott, míg Budapesten 5000 darab lesz elhelyezve a Petőfi Irodalmi Múzeumban.

A projekt megvalósításához szükséges 126 558 eurót az uniós Európai Régiófejlesztési Alap (ERDF) biztosította.

 

Continue Reading
You may also like...

További Hírek

  • Gergely Ágnes és Rakovszky Zsuzsa portréja egymás mellett Gergely Ágnes és Rakovszky Zsuzsa portréja egymás mellett

    Hírek

    Költők a Nemzet Művészei között

    By

    A magyar költészet két meghatározó alakja, Gergely Ágnes és Rakovszky Zsuzsa is átvehette a Nemzet Művésze díjat. Az elismerést hét kivételes művésznek adták át 2026. november 5-én a Pesti Vigadóban, a Magyar...

  • Hajdu Ferenc fekete-fehér portréja gyászszalaggal, alatta a felirat: Hajdu Ferenc 1956–2026, Emlékét szívünkben őrizzük! Hajdu Ferenc fekete-fehér portréja gyászszalaggal, alatta a felirat: Hajdu Ferenc 1956–2026, Emlékét szívünkben őrizzük!

    Hírek

    Elhunyt Hajdu Ferenc költő, író

    By

    A Magyar Írószövetség szomorúan tudatja, hogy 2026. november 2-án elhunyt Hajdu Ferenc (1956–2026) költő, író.

  • A XXVI. Radnóti Költészeti Biennálé plakátja: 2026. november 6–8., Padlásszínház A XXVI. Radnóti Költészeti Biennálé plakátja: 2026. november 6–8., Padlásszínház

    Hírek

    Újra Radnóti Költészeti Biennálé Győrben

    By

    Három napon át a magyar költészeté lesz a főszerep Győrben: november 6. és 8. között rendezik meg a XXVI. Radnóti Költészeti Biennálét. A Magyar Versmondók Egyesülete országos jelentőségű rendezvényén a legkiválóbb versmondók...

  • Hírek

    Új helyen kap szobrot Pilinszky János

    By

    Egy régi helyi álom és a Pilinszky-Kovács család kenesei emlékei hívták életre azt a kezdeményezést, amelynek eredményeként köztéri szobrot avatnak Balatonkenesén Pilinszky János tiszteletére, a költő születésének 105. évfordulója alkalmából. Az emlékmű...

  • Hírek

    Fontos színházi kitüntetés: Vajda Márta-díj

    By

    Első alkalommal adták át a Vajda Márta-díjat, amelyet a színházi háttérszakmák kiemelkedő képviselőinek elismerésére alapított a Magyar Színházi Társaság. A díjat Bagó Gizella ének- és hangképző művésztanár, a Színház- és Filmművészeti Egyetem...

TÁMOGATÓNK A

A MAGYAR KULTÚRÁÉRT ALAPÍTVÁNY

BEJELENTKEZÉS
EDDIGI VERSEIM
MEGOSZTOTT VERSEK
VERSMONDÓK KÖZÖSSÉGE


Facebook

Termékek

TOVÁBBI TERMÉKEK →

To Top