Barion Pixel
Connect with us

Léda-emlékszobát alakítanak ki Nagyváradon

Hírek

Léda-emlékszobát alakítanak ki Nagyváradon

A mára már erősen lepusztult épületben lakott Brüll Adél váradi tartózkodásai alatt és itt bontakozott ki a szerelme Ady Endrével. Az alapítványi pénzekből kezdődő felújítás várhatóan 400 ezer euróba kerül.

Ady Endre Nagyváradon töltött négy éve meghatározó volt későbbi műveiben, hisz itt ismerte meg Diósyné Brüll Adélt, versei Lédáját. A Léda-ház, ahol egykor Ady szerelme lakott, jelenleg önkormányzati tulajdonban van, a felújítását 2 éve halogatják.

1903 nyarán a Párizsból hazatérő Diósyné Brüll Adél pompás eleganciájával hatalmas feltűnést keltett szülővárosában. Kortársa és barátnője, Fehér Dezsőné szerint olyan volt, mint egy Velazquez-csoda: divatos, fehér nyersselyem ruhájáról, földig érő pöttyös fátyláról, florentinkalapjáról, azaz ruhatáráról duruzsoltak az asszonyok, a férfiak pedig hajbókoltak Léda előtt. Ady Endrével 1903 kora őszén ismerkedett meg egy estély alkalmával.

Ady előbb nem akart menni, sőt azt mondta, hogy ha társaság legyen, jöjjenek ők át az ő megszokott EMKE kávéházába. Azalatt az este alatt Ady fülig szerelmes lett Lédába. Miután hazakísérte, másnap küldött egy képeslapot, hogy fenntartsa az ismeretséget s annyira friss volt a dolog, hogy a címzés csak ennyiből állt, hogy Diósyné Brüll Adélnak, Fő utca, a Markovits házzal szembe. Nem tudta a házszámot” – mondta el Tóth János, a Nagyváradi Ady Endre emlékmúzeum muzeológusa.

A Léda zsoltárok közül „a Könnyek Asszonya” az első Brüll Adélnak dedikált Ady vers, amely még 1903 szeptemberében íródott. A Párizsban egyébként vagyontalanul élő Diósyné nagyváradi tartózkodásai alatt a ma csak Léda-házként ismert Fő utcai Stern palotában lakott. „A belső szobából kijárat volt a tágas kertbe, amely egész a vasúti töltésig nyúlott, és itt volt egy lugas is – ahogy Tabéry Géza is leírja -, ahol mint fiatal diák, gimnazista, többször megfigyelhette intim együttlétben Adyt Lédával. Szomorú esemény is fűződik a házhoz, mert Léda itt szülte meg Adyval közös gyermekét, sajnos holtan” – folytatta a muzeológus.

Léda egyik rokonának köszönhetően részletes leírás maradt hátra a faragott antik bútorokról, az ezüst gyertyatartókról, így lehetséges a szobák korhű restaurálása. „Felújítva a Bihar megyei civil szervezetek tevékenységi központjává alakíthatjuk, és mindenekelőtt kialakíthatunk benne egy Léda-emlékszobát, hogy gyermekeink és felnőtteink emlékében is mint Léda-ház maradjon meg” – jegyezte meg Biró Rozália, alpolgármester.

A mára erősen lepusztult, évek óta lakatlan ingatlantól 1907-ben édesanyja halála után vált meg Brüll Adél. Azóta vendéglő, vasutasklub és kocsma is működött benne. A Bihar megyei RMDSZ-nek sikerült tíz évre kibérelnie a kis palotát. Azért csak ennyi időre, mert az önkormányzat nem köt hosszabb távú bérleti szerződéseket. A 240 négyzetméter alapterületű ingatlan felújítása több mint 400 ezer euróba kerülhet. A város alpolgármestere kizártnak tartja, hogy a bérleti idő után a város visszavenné az épületet, amelyet hamarosan alapítványi pénzből újítanak fel és rendeznek be.

 

Continue Reading
You may also like...

További Hírek

  • Hírek

    Meghalt Czigány György

    By

    A Magyar Írószövetség szomorúan tudatja, hogy 2026. április 6-án elhunyt Czigány György (1931–2026) költő, író, újságíró, szerkesztő, zenei rendező, műsorvezető.

  • Hírek

    Meghalt Nádasdy Ádám

    By

    „A család kérésre szomorúan tudatom, hogy Nádasdy Ádám nyelvész, költő, műfordító az Eötvös Loránd Tudományegyetem professor emeritusa, a Széchenyi Irodalmi és Művészeti Akadémia és a Digitális Irodalmi Akadémia tagja, a Magvető Kiadó...

  • Hírek

    „Mielőtt elrepül”

    By

    Búcsúzik Halász Judit és Bálint András felolvasószínházi estje

  • Hírek

    Buda Ferenc- emlékkonferencia

    By

    A Forrás folyóirat március 28-án emlékkonferenciát rendez Buda Ferenc költő, író, műfordító, a Magyar Versmondók Egyesülete néhai tiszteletbeli elnöke emlékére.

  • Hírek

    Frankenstein ikonikus kesztyűje

    By

    Egy pécsi műhelyben készült az Oscar-díjas Frankenstein film több száz kesztyűje. Kate Hawley jelmeztervező és csapata a pécsi KARMA manufaktúrával dolgozott együtt. Minden darabot a több mint 150 éves pécsi hagyományokra építve,...

To Top