Barion Pixel
Connect with us

Kultúrharc Szegeden

Hírek

Kultúrharc Szegeden

Hiába vétózta meg Botka László polgármester a Szabadtéri Játékok igazgatójának menesztését – amely egy installáció miatt került napirendre a közgyűlésen – mégis megtörténhet. Ehhez elég, ha egy büntetőperben magát bűnösnek valló jobbikos támogatja a Fideszt. Kölcsönös szívességek Kis-Magyarországon.

Minimális többséggel menesztette a városi közgyűlés hétvégén Bátyai Edinát a Szegedi Szabadtéri Játékok éléről, miután a városban többeket felháborított a Regionális Összművészeti Központban kiállított, „Nem érzek hálát, amiért részt vehetek a teremtésben” című installáció (Győrffy László alkotása 12 darab, egy-egy fehér tányéron elhelyezett műürülékből, egy levágott kezet formázó öntvényből és egy koponyákat ábrázoló fényképből áll). A kiállításnak helyet adó palotát a Szegedi Szabadtéri Játékokat szervező önkormányzati cég működteti: ezért lett a támadások célpontja Bátyai. (Az esetről szóló Narancsblogot itt olvashatja.)


Fotó: MTI

A 29 lehetséges szavazatból 15-re volt szükség a menesztéshez, de a jobbikos képviselő – mint korábban már többször – most is besegített a 14 fős Fidesz-KDNP frakciónak, hogy meglegyen a döntéshez szükséges többség. (Az MSZP-nek 13, a LMP-nek egy képviselője van a szegedi testületben.) A helyzet különlegességét adja, hogy a szavazás napján épp a fideszesek siettek Keresztúri Farkas Csaba segítségére, miután a szocialista képviselők zárt ülésen indítványozták, hogy a jobbikos képviselő mondjon le bizottsági funkcióiról. A baloldali képviselők ezt arra hivatkozva indítványozták, hogy Keresztúri – a delmagyar.hu tudósítása szerint – november 21-én a városi bíróságon elismerte: a tavalyi egyetemi jogászbálon zaklatott egy lányt, akinek bátyját meg is ütötte. A jobbikos képviselő a tárgyaláson ámokfutásnak nevezte cselekedetét, és sajnálta a történteket. A szocialisták szerint ezzel Keresztúri a képviselői munka végzésére méltatlanná vált, és lemondásra szólították fel: mind a betöltött bizottság posztjairól, mind képviselői mandátumáról.

Képviselői mandátumáról azonban csak maga a képviselő dönthet, de Keresztúri ragaszkodott pozíciójához. Bizottsági posztjáról a képviselő-testület is lemondathatja, ám az arról való szavazáskor a fideszes képviselők tartózkodtak, így megmaradt a jobbikos képviselő összes pozíciója: azaz a Jogi, ügyrendi és közbiztonsági bizottság elnöki, a Pénzügyi bizottság alelnöki posztja, illetve a Vagyongazdálkodási bizottság tagsága is. (Keresztúri akkor is a mérleg nyelveként szavazott a Fidesz-KDNP frakcióval, amikor arról volt szó, hogy a Szabadtéri igazgatójának ügyét zárt ülésen tárgyalják: itt sikerült a jobbikos szavazattal megpecsételni Bátyai sorsát.)

Bátyai menesztését a polgármester Botka László nem írta alá és december 13-ára rendkívüli közgyűlést hívott össze. Ha a jobboldali többség akkor is megszavazza Bátyai menesztését, akkor az érvényes lesz Botka aláírása nélkül is.

Ugyanez a helyzet a városi cégek vezetőinek prémiumával kapcsolatban is: a szocialista polgármester az azokról szóló képviselő-testületi döntést is megvétózta, azzal az érvvel, hogy szerinte hajmeresztő, hogy decemberben olyan feladatért jár jutalom, amelyet már év közben teljesítettek.

A cégvezetőket – ahogy azt korábban mi is megírtuk – 2010 decemberétől kezdve tendenciózusan váltotta le a Keresztúri szavazataival többségbe kerülő Fidesz. Ezt követően lett a jobbikos képviselő az IKV Zrt. (a város ingatlanvagyonát kezelő cég) és a hőszolgáltató felügyelő bizottsági tagja. Botka szerint  a városi cégek évről-évre olyan üzleti terveket nyújtottak be, amelyek „kifosztják” a város kasszáját, s számos további konfliktust okoztak a cég és a tulajdonos Önkormányzat között.

A decemberi 13-i ülés a prémiumok tekintetében is döntő: ha összejön a minimum egy fős jobboldali többség, akkor Botka akaratától függetlenül a városnak jutalmaznia kell azokat a vezetőit, akiket a Fidesz juttatott pozícióba.

(forrás: Magyar Narancs)

Continue Reading
You may also like...

További Hírek

  • Hírek

    Ha itt lennél velem…

    By

    Május 23-án, pénteken este 6 órakor, a MOM Kulturális Központ Kupolatermében, Budapesten mutatja be az Athenaeum Kiadó Lutter Imre új sikerkönyvét, nagyszabású, különleges program közepette. A Ha itt lennél velem... című könyv,...

  • Hírek

    Artisjus Irodalmi Nagydíj

    By

    Az Elvégre című verseskötetéért, valamint teljes életművéért Szilágyi Ákos veheti át idén az Artisjus Irodalmi Nagydíjat. A fődíjas mellett Kemény István, Szűcs Teri, Ács Pál, Sipos Lajos és Lányi András részesül elismerésben,...

  • Hírek

    Ledöntötte valaki Kormos István szobrát

    By

    Ledöntötte valaki Kormos István, író költő, és műfordító szobrát Mosonmagyaróváron. A kiváló dramaturg és szerkesztő a felnőttirodalom mellett  gyerekirodalomban is maradandót alkotott, generációk nőttek fel a meséin és a gyerekversein.

  • Hírek

    Megnyílt a Horizont-idéző Verspark Orfűn

    By

    Varró Dániel, Huzella Péter és Lutter Imre társaságában, nyílt nap keretében mutatta be a sajtónak és az érdeklődőknek József Attila 120. születésnapján, a magyar költészet napján Orfűn a Horizont-idéző Versparkot a myspace...

  • Hírek

    Elhunyt Tamás Menyhért, a Nemzet Művésze

    By

    Életének 85. évében csütörtökön elhunyt Tamás Menyhért Kossuth- és József Attila-díjas író, költő, a nemzet művésze, a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) rendes tagja – tudatta az MMA csütörtökön az MTI-vel.

TÁMOGATÓNK A

A MAGYAR KULTURÁÉRT ALAPÍTVÁNY

BEJELENTKEZÉS
EDDIGI VERSEIM
MEGOSZTOTT VERSEK
VERSMONDÓK KÖZÖSSÉGE


Facebook

Termékek

TOVÁBBI TERMÉKEK →

To Top