Barion Pixel
Connect with us

Hírek

Kovács András Ferenc Költészeti Díj

A 2000 eurós pénzjutalommal járó Kovács András Ferenc Költészeti díjat évenként egyszer adják át a szakmai kuratórium döntése alapján.

Csehy Zoltán felvidéki költőnek ítélte a szakmai kuratórium az idén alapított Kovács András Ferenc Költészeti Díjat – jelentette be csütörtökön a Látó szépirodalmi folyóirat.

A Marosvásárhelyen szerkesztett folyóirat és a marosvásárhelyi Aranka György Alapítvány pár hete közölte, hogy díjat alapít a 64 éves korában elhunyt Kossuth-díjas erdélyi magyar költő emlékére.

„Kovács András Ferenc életműve kiemelkedő helyet foglal el a jelenkori magyar lírában, és meggyőződésünk szerint fontos, értékes példa marad a kortársak és utódok számára is” – írták.

A 2024-es díjazott kilétét csütörtökön ismertették, a Látó Facebook-oldalán közzétett bejelentés szerint a díjátadó ünnepséget szombaton 17 órától tartják Marosvásárhelyen, a Studium Hubban.

A rendezvényen Markó Béla költő mond köszöntőbeszédet és Mészáros Márton irodalomtörténész tart előadást Kovács András Ferenc költészetéről. Laudációt mond Balázs Imre József költő, közreműködnek Gecse Ramóna, Nagy Dorottya és Tollas Gábor színművészek.

Az alapítók ismertetője szerint a kitüntetésben azon 65-ik életévüket be nem töltött, magyar nyelven alkotó költők részesülhetnek, „akiknek költészetére jellemző a nyitottság, a formai fegyelem, a kíváncsiság, a más kultúrákban való megmerítkezés, a nyelv mesteri kezelése, a társadalmi-közéleti érzékenység”.

A 2000 eurós pénzjutalommal járó díjat évenként egyszer adják át a szakmai kuratórium döntése alapján Marosvásárhelyen, támogatói Maros megye önkormányzata és a marosvásárhelyi polgármesteri hivatal.

A decemberben elhunyt Kovács András Ferencre csütörtökön, a magyar költészet napján Kolozsváron, Nagyváradon és Sepsiszentgyögyön is rendezvényekkel emlékeznek.

Csehy Zoltán felvidéki magyar költő, műfordító, irodalomtörténész, kritikus 1973. november 26-án született Pozsonyban. 1998-ban magyar-latin szakon végzett a pozsonyi Comenius Egyetemen, majd a budapesti ELTÉ-n doktorált.

Költőként vált ismertté, majd számos műfordításkötete látott napvilágot, magyarította többek közt az ókori erotikus költészet gyöngyszemeit. Tanulmányait, esszéit szintén publikálta kötetben, kritikái különféle irodalmi folyóiratokban, zenei tárgyú írásai a pozsonyi Új Szóban jelentek meg. 1992-1993-ban az Irodalmi Szemle szerkesztője volt.

2002-től a pozsonyi Comenius Egyetem oktatója. 2009-ben József Attila-díjjal, 2020-ban Déry-díjjal tüntették ki. 2022-ben a Széchenyi Irodalmi és Művészeti Akadémia Irodalmi Osztálya tiszteleti tagjává választották.

Forrás: librarius.hu

Continue Reading
You may also like...

További Hírek

  • Gergely Ágnes és Rakovszky Zsuzsa portréja egymás mellett Gergely Ágnes és Rakovszky Zsuzsa portréja egymás mellett

    Hírek

    Költők a Nemzet Művészei között

    By

    A magyar költészet két meghatározó alakja, Gergely Ágnes és Rakovszky Zsuzsa is átvehette a Nemzet Művésze díjat. Az elismerést hét kivételes művésznek adták át 2026. november 5-én a Pesti Vigadóban, a Magyar...

  • Hajdu Ferenc fekete-fehér portréja gyászszalaggal, alatta a felirat: Hajdu Ferenc 1956–2026, Emlékét szívünkben őrizzük! Hajdu Ferenc fekete-fehér portréja gyászszalaggal, alatta a felirat: Hajdu Ferenc 1956–2026, Emlékét szívünkben őrizzük!

    Hírek

    Elhunyt Hajdu Ferenc költő, író

    By

    A Magyar Írószövetség szomorúan tudatja, hogy 2026. november 2-án elhunyt Hajdu Ferenc (1956–2026) költő, író.

  • A XXVI. Radnóti Költészeti Biennálé plakátja: 2026. november 6–8., Padlásszínház A XXVI. Radnóti Költészeti Biennálé plakátja: 2026. november 6–8., Padlásszínház

    Hírek

    Újra Radnóti Költészeti Biennálé Győrben

    By

    Három napon át a magyar költészeté lesz a főszerep Győrben: november 6. és 8. között rendezik meg a XXVI. Radnóti Költészeti Biennálét. A Magyar Versmondók Egyesülete országos jelentőségű rendezvényén a legkiválóbb versmondók...

  • Hírek

    Új helyen kap szobrot Pilinszky János

    By

    Egy régi helyi álom és a Pilinszky-Kovács család kenesei emlékei hívták életre azt a kezdeményezést, amelynek eredményeként köztéri szobrot avatnak Balatonkenesén Pilinszky János tiszteletére, a költő születésének 105. évfordulója alkalmából. Az emlékmű...

  • Hírek

    Fontos színházi kitüntetés: Vajda Márta-díj

    By

    Első alkalommal adták át a Vajda Márta-díjat, amelyet a színházi háttérszakmák kiemelkedő képviselőinek elismerésére alapított a Magyar Színházi Társaság. A díjat Bagó Gizella ének- és hangképző művésztanár, a Színház- és Filmművészeti Egyetem...

TÁMOGATÓNK A

A MAGYAR KULTÚRÁÉRT ALAPÍTVÁNY

BEJELENTKEZÉS
EDDIGI VERSEIM
MEGOSZTOTT VERSEK
VERSMONDÓK KÖZÖSSÉGE


Facebook

Termékek

TOVÁBBI TERMÉKEK →

To Top