Barion Pixel
Connect with us

Hírek

Kőrösi novellái horvát lapban

Kőrösi Zoltán József Attila-díjas író Szerelmes évek – Gyávaság és Budapest, nőváros című kötetéből jelent meg válogatás a Quorum című tekintélyes horvát irodalmi folyóirat legújabb számában.

A negyedévente megjelenő folyóirat hétvégi zágrábi bemutatóján részt vett Kőrösi Zoltán és az írásait horvátra átültető Xenia Detoni is. A fordító az MTI-nek hétfőn elmondta, hogy a 400 oldalas periodika mintegy 80 oldalát teszik ki a Kőrösi-írások.
A folyóiratban olvasható a Mint a csontok a széttört deszkák között című fejezet a Szerelmes évek – Gyávaság című családregényből, amely az 1800-as évektől képet ad öt generáció megalkuvásairól, életben maradásáról, beolvadásáról, boldogságáról, gyávaságáról. A Budapest, nőváros című novelláskötetből, amely 2004-ben az Év könyve lett kispróza kategóriában, hat rövid elbeszélés, a Szerelem, a Magyar novella, A szavak, a Cigaretta, a Paprika, az Akarat és a Kiméra került a válogatásba. Kőrösi Zoltán írásait a fordítás közben keletkezett levelezésből összeállított interjú vezeti be – tette hozzá Xenia Detoni.
A Quorum című periodikát 1984-ben alapították, azóta a horvát rövid próza legfőbb közlési helye. A folyóirat köré csoportosult írókat azóta is “quorumosoknak” hívják, közös jellemzőjük a tömegen kívül álló egyén megjelenítése, a város és az urbánus lét mint az írások és az írás alapvető közege, valamint a nyelvvel való játék.

 

Continue Reading
You may also like...

További Hírek

  • Hírek

    Díjat neveztek el Jankovics Marcellről

    By

    A Gravitáció és a Roma című Oscar-díjas filmeket is jegyző Alfonso Cuarón Jankovics Marcell Fehérlófia című filmjét választotta, hogy bemutassa az Annecy Nemzetközi Animációs Filmfesztivál közönségének. A díszvetítés vendége volt Rubovszky Éva,...

  • Hírek

    Könyvtár betiltott könyveknek Dua Lipától

    By

    Új könyvtárat nyitott Dua Lipa a portugáliai Portóban, a Livraria Lello könyvesbolttal együttműködésben. A június 27-én megnyílt The Manifesto Library olyan műveknek ad otthont, amelyek a hatalommal, a cenzúrával, a kirekesztéssel és...

  • Hírek

    Hazám – verskoncert Vancouverben

    By

    Négy állomásos turnén mutatta be Hazám című előadását Huzella Péter Kossuth-díjas zeneszerző, előadóművész és Lutter Imre József Attila-díjas költő, előadóművész Kanadában. A Kőrösi Csoma Sándor-program beszámolója, Gáspár Rolandtól.

  • Hírek

    Országos versgála az FMH-ban

    By

    A Fővárosi Művelődési Házban rendezte meg a Magyar Versmondók Egyesülete a Regösök húrján… országos vers- és prózamondó verseny, valamint a Táltos Világ országos népmese- és balladamondó verseny gáláját.

  • Hírek

    Judi Dench nevét veszi fel a londoni színház

    By

    A londoni West End egyik emblematikus színháza, a Shaftesbury Theatre 2027 februárjától Judi Dench Theatre néven folytatja működését. A névváltoztatással a brit színház- és filmművészet egyik legnagyobb alakja, a 91 éves Judi...

TÁMOGATÓNK A

A MAGYAR KULTÚRÁÉRT ALAPÍTVÁNY

BEJELENTKEZÉS
EDDIGI VERSEIM
MEGOSZTOTT VERSEK
VERSMONDÓK KÖZÖSSÉGE


Facebook

Termékek

TOVÁBBI TERMÉKEK →

To Top