Barion Pixel
Connect with us

„Kökényvirág vagyok” Kapornaky Gyula Versmondó Verseny

Versenyek

„Kökényvirág vagyok” Kapornaky Gyula Versmondó Verseny

Kapornaky Gyula költőnek a tiszteletére versmondó versengést hirdet Szomoróc hazatérésének 97. évfordulóján.

Kökényvirág vagyok”

Kapornaky Gyula Versmondó Verseny

Kercaszomor, Communitas Fortissima, 2019. február 9.

 

Kercaszomor Önkormányzata és a Fortissimi (Legbátrabbak) Alapítvány a község szülöttének, Kapornaky Gyula költőnek a tiszteletére versmondó versengést hirdet Szomoróc hazatérésének 97. évfordulóján.

A találkozóra szülőföldjüket szerető, nem hivatásos előadók jelentkezését várjuk, elsősorban Győr-Sopron, Vas és Zala megyéből, valamint Szlovénia és Ausztria magyarlakta vidékeiről, három korcsoportban.

I. korcsoport: 6-13 évesek

II. korcsoport: 14-20 évesek

III. korcsoport: 20 évesnél idősebbek

 

A versengésre két költői alkotással lehet jelentkezni, melyek együttes időkerete legfeljebb öt perc. Az egyik verset Kapornaky Gyulától, az Őrség költőjétől kell választani (lásd: http://kercaszomor.hu/hirek/108-kokenyvirag-vagyok-kapornaky-gyula-versmondo-verseny), a másik vers csak a Kárpát-medence országaiban élt és élő magyar költők 1990 után született alkotása lehet.

Az előadókat Őrség-barát szakemberek értékelik. A zsűri elnöke Dr. Szabó András irodalomtörténész, író, előadóművész, a Legbátrabb város, Balassagyarmat szülöttje. A pontozás során egyebek mellett számításba veszik, hogy az előadó a korának és egyéniségének megfelelő verseket választott-e, a művészi beszéd és technika megfelelő eszközeit alkalmazta-e, a vers megértése és átélése hiteles-e, illetve a művészi hatás, a kisugárzás ereje összhangban van-e a költői üzenettel.

A korcsoportok első három helyezettje jutalmat kap. Különdíjakkal támogatják az emlékversenyt Bajánsenye, Kercaszomor és Őriszentpéter önkormányzatai, valamint a szlovéniai Hodos Község Önkormányzata.

A jelentkezések beérkezési határideje: 2019. január 10., csütörtök.

Elektronikus levélben a kercaonk@gmail.com címen, zárt postai levélben pedig a versenyt kiíró szervezetek címén fogadjuk a jelentkezéseket. A nevezésben a néven kívül az életkort, a pontos lakcímet, az e-mail-címet, a telefonszámot, a felkészítő nevét (ha van), illetve a választott művek címét, szerzőjét, esetleg a megjelenés helyét kérjük. A jelentkezők részletes tájékoztatót az időrendről és a kiegészítő rendezvényekről január közepén kapnak. Kapcsolattartó: Szalai Zsuzsanna, szalaikerca@gmail.com, illetve  +36 30 211 0927.

 

Kercaszomor Önkormányzata                                   Fortissimi                                                                                           (Legbátrabbak) Alapítvány

 

 

Continue Reading
You may also like...

További Versenyek

  • Versenyek

    Pilinszky János II. verseny

    By

    Jelentkezési határidő: 2021. május 1. Balatonkenese Közművelődési Intézmény és Könyvtára, a Magyar Versmondók Egyesületével és a Latinovits Emlékmű Alapítvánnyal együttműködésben, Pilinszky János születésének 100. halálának 40. évfordulója alkalmából megrendezi a Pilinszky János...

  • Versenyek

    V. Baranyi Ferenc szavalóverseny

    By

    A pilisi könyvtár a Gubányi Károly Általános Iskolával közösen V. alkalommal szervezi meg a Baranyi Ferenc szavalóversenyt, ezúttal a járvány miatt online középiskolások és felnőttek részére.

  • Versenyek

    Országos Piliszky János versmondó verseny – Balatonkenese

    By

    Szeretettel hívjuk az irodalom iránt érdeklődőket, úgy a versenyzőket és kísérőiket, mint a kedves versbarátokat. A balatonkenesei Közművelődési Intézmény és Könyvtár 2019. október 19-én, szombaton, 9:00-17:00 óra között megrendezi az I. ORSZÁGOS...

  • Versenyek

    “A Szó becsülete”

    By

    Regionális vers– és prózamondó verseny Wacha Imre tiszteletére Töltéstaván. Két kategóriában lehet indulni:általános iskola felső tagozatos (5.-8. évfolyam) és nyugdíjaskorú. FELHIVÁS 2020 JELENTKEZÉS „A szó becsülete” regionális vers– és prózamondó verseny KISS...

  • Versenyek

    “REGÖSÖK HÚRJÁN…” – TÁLTOS VILÁG

    By

    Lehetőség nyílik a páratlanul gazdag magyar költészet mellett a tradíciókra épülő helyi mesevilág népszerűsítésére, megjelenítésére.

To Top